Szalai AAttila krikatúrájaAmikor először halottunk a vietnamiakról, akkor leginkább az aprócska kerek dobozban lévő vietnami kenőcs nevű ''csodaszer” jutott az eszünkbe, amelyet Európa szinte minden ócskapiacán árultak Szabadkától Szegeden át a beregszászi nagypiacig. Érdekes,...
Szalai AAttila krikatúrája |
Amikor először halottunk a vietnamiakról, akkor leginkább az aprócska kerek dobozban lévő vietnami kenőcs nevű ''csodaszer” jutott az eszünkbe, amelyet Európa szinte minden ócskapiacán árultak Szabadkától Szegeden át a beregszászi nagypiacig. Érdekes, már a szocialista érában is eljutottak mindenhova, de ha ők maguk nem is, portékájukat azért eljutatták a megfelelő helyekre. Így azután az univerzális balzsam nagyon sok házipatikában elfoglalhatta az őt megillető helyet, és amikor szükség volt rá, használták is. Az persze már más lapra tartozik, hogy milyen volt a hatása, gyógyított-e vagy sem. A lényeg: nem ártott...
Nos, az említett időszakon már jóval túl vagyunk, vietnami kenőcsből már mutatóban sincs a piacokon, sőt a házipatikákból is kiebrudalták őket, most más összefüggésben említjük meg a vietnamiakat - legalábbis Magyarországon. A dél-ázsiaiak a legnagyobb vadkendertelepesek és birtokosok kicsiny országunkban! Szinte kéthetenként látnak napvilágot a hírek az ország más-más helyeiről más-más bűncselekményekről, amelyeket az ázsiaiak követnek el - drogot termesztve és árusítva. Így aztán csöppet sem meglepő az az adat, amely szerint csak az utóbbi másfél évben mintegy 40 milliárd (!) forint értékű cannabist foglaltak le a derék vietnamiaktól...
Néhány nappal ezelőtt történt az utolsó ilyen eset Budapesten, ahol egyébként a legtöbb drogültetvényt fedezték fel az elmúlt évek során. Egy pesti 8. kerületben lévő családi házban ütöttek rajta a rendőrök egy ilyen ''farm”-ra, melyet immáron természetszerűleg a vietnamiak üzemeltettek. Az épülethez tartozó raktárhelyiségben csaknem ezer cserépben növekedett a kender, mellette pedig készenlétben állt a ''szüret”-hez szükséges összes korszerű felszerelés. (Egyébiránt szinte minden leleplezett helyszín a legmodernebb eszközökkel volt ellátva, s innen egyenesen a piacra szállították a szert.) Amikor megjelentek a kommandósok, az ott dolgozó két vietnami az ablakon keresztül próbált kereket oldani. Az egyiküket sikerült elfogni, a másik pedig befutott egy zsúfolt piacra, és ott nyoma veszett. Azóta is körözik. A lefoglalt cannabis feketepiaci értéke megközelíti a negyvenmillió forintot.
Alig két nappal később, szintén Budapesten, a 19. Kerületben, bukkantak rá egy hasonló telepre, ahol szintén kenderültetvényt találtak. Ennek az értéke is milliókra rúgott, az ültetvény tulajdonosai szintén vietnamiak voltak. åket elfogták, és majd a bíróság előtt felelnek illegális és törvénytelen tettükért. Ezekkel az esetekkel immáron csaknem 50-re emelkedett a magyar főváros területén leleplezett bűnügyek száma. A honi rendőrség szerint az ázsiaiak Nyugat-Európából áttették székhelyüket Magyarországra, azon egyszerű oknál fogva, hogy innen a legkönnyebb ellátni a közép-kelet-európai államok drogpiacát. Korszerű nyugati technológiával dolgoznak, jól megszervezik a termesztést és a kész anyag megfelelő helyen való értékesítését is.
Persze illuzórikus lenne azt feltételezni, hogy - egykoron a proletár internacionalizmus testvéri szlogenjével - volt kebelbarátaink csak és kizárólag Budapesten működnek ilyen hatékonyan. Igyekeznek ''beélni” azokat a nagyvárosokat is, amelyek a nyugat-keleti útvonal mentén fekszenek. Így aztán már az elmúlt évben megjelentek Győr városában, és egy évek óta nem használt sportcsarnokban termesztettek drog előállítására alkalmas kendert! A rajtaütés után a rendőrség emberei zsákszámra hozták ki a csarnokból az ott termesztett vadkendert! A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a mintegy 400 négyzetméteres csarnokot a bérlők körülbelül 10 millió forintos ráfordítással átalakították, korszerű technikával látták el és automata öntözőberendezés meg szellőztetőrendszer működtetésével termesztették a cannabist. A rendőrségi jelentés szerint a csarnokban lévő csaknem ezer palántán és kifejlett növényen kívül 230 kilogramm jó minőségű ''füvet” is találtak. A vietnami bérlők egyébként ''ruhanemű és lábbeli” elhelyezésére vették bérbe a nagyméretű csarnokot. Ugyanakkor lábbeli és ruhanemű csak akkor volt a nagy alapterületű épületben, amikor ők megjelentek - cipőben és ruhában. Hogy az ügy még pikánsabb legyen, a derék vállalkozók addig ügyeskedtek, amíg sikerült az áramelosztó szekrényét ''átalakítaniuk”, magyarán: egyenesen a földkábelből vételezték a nagy áramigényű termesztéshez a villamos energiát. Ennélfogva tehát nem volt költséges az ''anyag” előállítása sem, hiszen havonta csaknem 3 millió forintot spóroltak meg a leleményes beavatkozással... åk maguk hetente 1-2 alkalommal jelentek meg a városban, ellenőrizték a berendezést, és siettek vissza Budapestre, hiszen ott is hasonló jellegű halaszthatatlan teendőik voltak. A kész drogot azután szintén a fővárosba szállították értékesítés céljából.
Hogy a sor teljes legyen: a közelmúltban az osztrák határhoz közel eső Hegyeshalmon is lelepleztek egy 1000 tős vadkenderültetvényt rejtő családi házat. Itt azonban már ''etnikailag” nem volt tiszta az elkövetők összetétele, tudniillik egy osztrák férfi is beszállt a jól jövedelmező üzletágba. å viszont úgy bukott le, hogy a szomszédok riasztották a rendőrséget, mert a sógor verte az élettársát...
Érdemes elgondolkodni ezeken az eseteken. Hogy miért? Egyrészt azért, mert idegenek követnek el nálunk törvénytelenséget, káros szerekkel látják el a lakosságot, azon belül is az ifjúságot, és hatalmas erkölcsi kárt okoznak az országnak. Másrészt azt sem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a bűnözők minden alkalommal hazai, tehát magyar partnerekkel állapodnak meg: családi házak tulajdonosaival, önkormányzati birtokban lévő sportcsarnokok vezetőivel. Nem igaz, hogy nem tűnik fel nekik: itt valami furcsa dolog történik, talán ellenőrizni kellene a bérlőinket!..
Ha nem lesz nagyobb és szigorúbb az ilyen természetű kontroll, akkor várható, hogy ezentúl is hallunk majd hasonló akciókról, leleplezésekről, az ablakon át kiugráló és menekülő vietnamiakról. A büntetési tételek jelen esetben ugyanis eléggé mérsékeltek: nagyobb tételben való termesztés esetén is alig 5-10 év szabadságvesztésre ítélik az elkövetőt.