Bögrékben keresi az azúrt, messze, a Maszat-hegyen is túl lakik, délutánonként Szívdesszertet uzsonnál, és nemrég költői hajlékából Zentára látogatott ez a kedves, kócos költő bácsi, aki gyermekek és felnőttek nagy kedvence, sokan olvassák esténként verses meséit, mondókáit a porontyoknak, aztán amikor a kicsik elaludtak, jöhetnek a „felnőttesebb” versek, vagy ha nagy kacagásra vágyunk, akkor a Nők Lapjában megjelenő anekdotái három fiáról, Misiről, Jancsiról és Béniről.

A gyerekek nem udvariaskodnak. Ha valami nem tetszik nekik, azt megmondják. Nem úgy, mint mi, felnőttek, akik akkor is tapsolunk, ha valami nem tetszett annyira. Szóval a gyermekközönség a legőszintébb közönség.

Arra voltam kíváncsi, hogy Dani ezt mennyire érzékeli a színpadon ülve, reflektoroktól elvakítva.

— Szerencsés helyzetben vagyok, mert leggyakrabban Molnár Gyuri zenész barátommal együtt szoktam fellépni, aki egy rutinos előadó, s a gyerekeket is nagyon jól mozgatja. Én talán egy picit visszahúzódóbb vagyok, de ilyennek is képzelünk el egy költőt, nem igaz? Nem vagyok egy showman típus, sem egy mesemondó bácsi, azt szokták rám mondani, hogy én vagyok a visszafogott költő bácsi, Gyuri bácsi pedig a bohóc, aki hergeli a gyermekeket. Hát valahogy így épül fel a mi kis duónk. Néha én viszem a prímet, néha Gyuri. Egyébként úgy érzem, hogy Zentán ő vitte el a show-t, amivel nincs is baj, és egyébként is az én verseimet énekli. De nagyon látszik a gyerekeken, ha unatkoznak. A picik nem is bírnak ki többet, mint egy óra. Fél óra után már kókad a figyelem, ott nagyon meg kell pörgetni. De az is látszik, amikor tetszik nekik, amit csinálunk, mert teli szájjal, hangosan hahotáznak. Szóval valóban ők a legőszintébb közönség.

Molnár György és Varró Dániel (a szerző felvételei)
 

* Verseidben sokat írsz a mai modern technikai vívmányokról. Annak a kornak az eszközeiről, amelyben te és kis olvasóid éltek. Például írtál SMS-verseket, bár ezek már retrónak hathatnak, hiszen a fiatalok már nem SMS-eznek. Te magad mennyire vagy otthon az online világban? 

— Nem értek túlságosan ezekhez a technikai vívmányokhoz, de én is a szövegszerkesztőben írom a verseimet, van saját honlapom, FB-oldalam, tehát igyekszem haladni a korral. Hálás vagyok az okostelefonnak, mert régen, amikor még fiatal voltam, jó memóriával, ha eszembe jutott egy jó verssor vagy egy rím, azt nemes egyszerűséggel megjegyeztem. Később már csak arra emlékeztem, hogy volt egy jó rímötletem, de hogy pontosan mi, azt már nem tudtam felidézni. És az egy borzasztó érzés. Elkezdtem cetlikre írogatni az ötleteket, de a papírdarabkákat vagy elhagytam, vagy pedig nem tudtam elolvasni, mit írtam rájuk. De amióta van okostelefonom, csak bepötyögöm. Az tény, hogy a szleng és a technikai vívmányok gyorsan avulnak, de ez nem baj. Nagyon szeretem a Nyugat első nemzedékének költőit, Somlyó Zoltán az egyik nagy kedvencem, aki írásaiban az akkori pesti nyelvet használja, konflisokról, fiákerekről ír, melyek ma már nem suhannak a pesti utcákon, mégis: a szöveg beszippant, bája van, és nagyon frissnek érzem. Ezért hát nem gondolom, hogy a fiatalok azért, mert már nem SMS-eznek, ne értenék az SMS-verseket. De tekinthetünk ezekre a szerzeményekre egy kor lenyomataként is. Azt pedig, hogy halálom után olvassák-e majd egyáltalán verseimet, úgysem fogom megtudni soha.

* A szülők megpróbálják megóvni gyermekeiket a mobiltól, a laptoptól, a számítógépes játékoktól, de azt hiszem, ez ma már elkerülhetetlen, hiszen ha otthon nem is, az oviban, iskolában találkoznak vele. Neked is van három fiad, ők mennyit használják a fent felsoroltakat, ti, szülőként mennyire tiltjátok? 

— Ez jó kérdés, és nehéz is megítélni. Nyilván a túl sok képernyőzés, kütyüzés nem tesz jót a gyerekeknek, másrészt pedig nagyon vicces látni, mennyire a vérükben van már mindez. Amikor a legkisebb fiam másfél éves volt, és még beszélni sem tudott, focimeccset néztünk a tv-ben, ő pedig odament a képernyőhöz, s az ujjával próbálta húzogatni a focistákat. Azt hitte, érintőképernyős a tv, és lehet mozgatni a játékosokat. A mai gyerekek már nagyon tudják ezeket a dolgokat, de azt gondolom, ez nem baj, hiszen pozitív hozadéka is van. Sok gyerek például így tanul meg angolul. Persze mi is megpróbálunk odafigyelni, hogy ne vigyék túlzásba a dolgot, de nagyon szigorú tiltás nincs. Három gyermekünk van, és néha hagyjuk, hogy együtt mesefilmet, rajzfilmet nézzenek, viszont nagyon fontosnak tartom, hogy minden este olvassunk nekik mesét, verset, mert úgy vettem észre, hogy ettől eszméletlenül sokat fejlődik a fantáziájuk. A gyermekek ösztönösen szeretik a meséket, és meg vagyok győződve róla, hogy ez felnőttkorra sem múlik el.

* Biztosan sokat inspirálódsz a saját gyermekeidből. Szoktak-e témát rendelni? Hogy, mondjuk, apa, írj már egy verset a dínókról!

— Ők hárman már eleve inspirálnak. Három fiú, három egészen különböző karakter. Máshogy gondolkodnak, és már maga a tény, ahogy rácsodálkoznak a világra, nagyon inspiráló. Sokat lehet belőlük meríteni. Az utolsó két mesekönyvem szereplőinek nagy részét róluk mintáztam, s a könyvben olvasható konfliktusok, élethelyzetek is azok, amelyeket velük kapcsolatban látok otthon. De olyan, hogy rendeltek volna tőlem egy verset… hm… azt hiszem, ilyen nem volt. Az viszont már megtörtént, hogy segítettek. Egyébként is ők a tesztközönségem, így rögtön látom, mi az, ami tetszik nekik, és mi az, amit kevésbé értenek. S olyan is volt, hogy ötletet adtak, hogyan lehetne valami jobb. Na most ezt vagy megfogadom, vagy nem. (Nevet.) A legutolsó, A szomjas Troll című könyvemben vikinges mesék vannak, s az utolsó egy úgynevezett lapozgatós mese. Kalandjáték típusú. Az olvasó dönti el, hogy a főszereplő különböző helyzetekben hogyan döntsön, s ezek szerint alakul a történet. A legnagyobb kisfiam akkor nyolcéves volt, s észrevett egy következetlenséget. Azt mondta, apa, ha ide megyünk, s előtte nem voltunk ott, akkor ezt nem lehet érteni. Ezt még akkor javítottam is gyorsan.

* Rajtuk teszteled saját, modernebb meséidet, verseidet. Régi nagy klasszikusokat is olvastok nekik?

— Persze. Nagyon szeretik például a népmeséket. Az ember nyilván próbálgatja saját gyermekeinek azt olvasni, amit ő maga szívesen olvasott gyerekkorában, de van, ami már nem működik. Például az indiános könyvek. Ezek valamiért egyáltalán nem érdeklik a mai gyerekeket. Nekem pedig Winnetou volt a legnagyobb kedvencem, de hiába. Kiment a divatból. Lázár Ervin meséi azonban ugyanúgy megfogják őket, mint annak idején engem. A nagyobbaknak A Gyűrűk Urát olvassuk, s az elején féltem, hogy unalmas lesz számukra, de nagyon szeretik, emellett pedig altatásra is jó.

* Min dolgozol most?

— Egy nagyon izgalmas gyermekkönyvön, de erről még nem szeretnék többet mondani. Egy nagyobb terjedelmű kötetről van szó, s egyrészt olyan valami lesz, amit már csináltam, másrészt olyasmi, amit még nem. (Nevet.) Nem szeretném elkiabálni, mert az is lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de jelenleg nagyon lelkesen dolgozom, és ha sikerül, akkor talán 2020 őszén megjelenik. Kíváncsian várom, mit szól majd hozzá az olvasóközönség.

* Ha már említetted az olvasókat: kinek a véleménye számít? 

— Őszinte leszek: nagyon fontosak számomra a visszajelzések, főleg, miután megjelent egy könyvem. Olyankor alig várom, hogy halljam, ki mit gondol róla. Alapjában talán egy kicsit jobban számítanak az olvasói vélemények, mint a kritikai visszhang, de persze az is érdekel, hogy a szakma hogyan értékeli egyik-másik könyvemet. És szerencsére egyre több hozzáértő szakkritika jelenik meg gyerekkönyvekről is. Ezeket mindig elolvasom, de a legjobb mégis az, amikor az olvasóknak, a gyerekeknek tetszik egy szöveg.

* Tudom rólad, hogy akkor írsz, amikor jó a kedved, és rendben vannak a dolgaid. Valóban soha nem írtál még verset olyankor, amikor depis hangulat lengett körül, és sötét fellegek tornyosultak a fejed felett?

— Azt hiszem, hogy nem. Ha írtam is, az főleg szerelmi bánatról szólt, s azt sem azonnal vetettem papírra, hanem később, amikor leülepedett. A „felnőttesebb” verseket tartalmazó Mi lett hova? című kötetben észrevettem, hogy több az idegeskedés, a düh és a morgolódás a szövegekben. Öreguras, bácsis dolgok fordulnak elő benne. Szóval el tudom képzelni, hogy ha még eleget élek, eljön az az idő, amikor szomorkásabb vagy tragikusabb dolgokról fogok írni, de… Én igen szerencsés vagyok, mert a nagyobb tragédiák, a mély szomorúság eddig elkerült, úgyhogy azért írok több jókedvű verset, mert vidám az élet körülöttem.