Dr. Korhecz Tamás: Aggasztó, hogy olyan szakaszok is az alkotmánybíróság elé kerültek, amelyek a nemzeti tanácsok legfontosabb hatásköreire vonatkoznak
A Szerbiai Alkotmánybíróság a közelmúltban megkezdte a nemzeti közösségek nemzeti tanácsairól szóló törvény bizonyos rendelkezéseinek az alkotmányossági felülvizsgálatát. Ezt megelőzően az intézmény illetékes referáló bírája egy határozati javaslatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény mely rendelkezései tekinthetőek alkotmányjogi szempontból kérdésesnek. Az alkotmánybíróság elfogadta a határozati javaslatot, és ennek értelmében elkezdődött a kérdéses paragrafusok érdemi elbírálása.
A nemzeti tanácsokról szóló törvényre az első panaszok és alkotmányossági felülvizsgálati kezdeményezések 2009 végén érkeztek a Szerbiai Alkotmánybíróságra. Magyar közszereplők, szélsőjobb elveket valló szerb nacionalista szervezetek és politikai pártok, valamint magánszemélyek is kezdeményezték az alkotmányossági felülvizsgálatot.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Hét Napnak nyilatkozva elmondta: a most megkezdett folyamat még nem jelenti azt, hogy a törvénynek akár egyetlenegy rendelkezése is el fog bukni, azt meg végképp nem, hogy az alkotmánybíróság az összes érdemben megvizsgált szakaszt alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani. Dr. Korhecz ezért is tartotta még korainak találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk az alkotmányossági felülvizsgálat kimenetelével kapcsolatban.
— Ugyanakkor mivel az alkotmányjog a szűkebb szakmám, ezért bátorkodom néhány óvatos megállapítást tenni a korábban elfogadott határozati javaslatról. A referátumnak, amelyet korábban az alkotmánybíróság referáló bírája készített el, és amely alapján megkezdődött az érdemi felülvizsgálat, vannak olyan megállapításai is, amelyek szakmai szempontból megleptek. A nemzeti tanácsokról szóló törvénynek vannak olyan pontjai, amelyek alkotmányossági szempontból szerintem semmiképpen nem teszik szükségessé az érdemi vizsgálatot, mégis az alkotmánybíróság elé kerültek. Az aggaszt, hogy egyebek között olyan szakaszok kerültek az alkotmánybíróság elé, amelyek a nemzeti tanácsok legfontosabb hatásköreire vonatkoznak. Ezek az alapítói jogok átvételére, az iskolaszékekben és az iskolaigazgatók megválasztásának a folyamatában való részvételre és a törvényellenesen meghozott döntések semmisségére vonatkozó paragrafusai a törvénynek. Ezeket a szakaszokat épp azok kifogásolták, akiket hihetetlenül zavar, hogy a nemzeti tanácsok valós jogosítvánnyal rendelkező kisebbségi önkormányzatok és nem gittegyletek. Itt már egy nagyon veszélyes politikai játszmát is felfedezhet az ember. Persze mindez lehet véletlen is, nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve. Ugyanakkor szakmailag mégsem értem az alkotmánybíróság döntését a határozati javaslattal kapcsolatban — magyarázta dr. Korhecz.
Megjegyzésünkre, hogy ha figyelembe vesszük az alkotmánybíróság tavalyi határozatait, társadalmi szempontból szintén negatív döntéseit Vajdaság hatásköreivel és a szélsőjobboldali szervezetekkel kapcsolatban, akkor nem sok jóra számíthatunk a nemzeti tanácsokról szóló törvényt illetően, dr. Korhecz kifejtette: a szerb politikai viszonyok és az alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának ismerőjeként ő nem tartaná újdonságnak, ha a döntés nem lenne kedvező a nemzeti közösségek számára.
Az MNT elnöke ennek ellenére meg van róla győződve, hogy a vitatott pontok többségében az alkotmánybíróság elutasítja a kezdeményezés jogosságát. A legfontosabb kérdés az, hogy az alkotmánybíróság mely kezdeményezéseket tartja majd jogosnak és mely rendelkezéseket nyilvánítja alkotmányellenesnek, fűzte hozzá dr. Korhecz. Szerinte a döntés valahol a teljes visszautasítás és a nagymértékű elfogadás között lesz.
— Korántsem mindegy, hogy a bíróság mely szakaszok tekintetében mondja ki az alkotmányellenességet. Nem mindegy, hogy esetleg olyan szakaszok is ezek közé kerülnek-e, amelyek létfontosságúak a nemzeti tanács lassan három évvel ezelőtt megkezdett munkájának folytatásához. Van egy olyan szakasz, amelyet egészen biztosan hatályon kívül fog helyezni az alkotmánybíróság. Ez a Vajdaság jogosítványai átruházásának a lehetőségére vonatkozik. Ugyanez a rendelkezés benne volt a Vajdaság hatásköreiről szóló törvényben, és az alkotmánybíróság ez utóbbi jogszabály vonatkozásában alkotmányellenesnek nyilvánította ezt a rendelkezést. Az alkotmánybíróságnak pedig tiszteletben kell tartania saját döntését. Az alkotmány az, amit az alkotmánybíróság értelmezésében jelent — részletezte dr. Korhecz.