Május végén jelent meg napilapunkban a felhívás, mely arról tájékoztatja a nyolcadikos diákokat, hogy a törökkanizsai gimnáziumban — két év kihagyás után — magyar tagozat megnyitását tervezik.
„Értesítjük a nyolcadikos tanulókat és szüleiket, hogy ismét megnyitja kapuit a törökkanizsai gimnázium általános szakon, magyar nyelven. Lehetőség van szabadon választott tantárgyak felvételére, ilyen pl. az android programozás, etika, pedagógia, kosárlabda stb. Továbbá a kötelező angol és német nyelv mellé harmadik idegen nyelvként választható még az orosz vagy a spanyol nyelv. A környéken ez az egyedüli iskola, ahol spanyolul tanulhatsz! A tagozatra összesen 30 tanulót veszünk fel. Élj a lehetőséggel, s tanuld magyarul azt, ami érdekel!”
Még nem tudhatjuk, hogy ez a felhívás milyen sikerrel járt — törökkanizsai születésű vagyok, és csak szurkolni tudok, hogy sikerüljön a magyar tagozat megnyitása. Mondom, még nem tudhatjuk, hiszen a diákok egyelőre csak a záróvizsgákon meg a kívánságlisták átadásán vannak túl. A tanulóknak a kívánságlista (meg a tanulmányi eredményeik és a záróvizsgákon szerzett pontjaik) alapján való besorolása július 5-én esedékes. A beiratkozás első fordulójára pedig július 6-án és 7-én kerül sor. A felhívás szövegét azért őriztem meg, és azért idézem, hogy illusztráljam: versenyhelyzetben vannak a középiskolák. Az intézmények zöme — néhány egészségügyi középiskola kivételével — abban a szituációban van, hogy versenyeznie, versengenie kell a leendő tanulókért. Több a férőhely, mint amennyi a diák.
Vajdaságban az idén tavasszal 1735 magyar nyolcadikos ballagott, búcsúzott el az általános iskolától (szinte ugyanannyi, mint tavaly). Őket a gimnáziumokban, szakközépiskolákban és a szakmunkásképzők magyar tagozatain a tartományban összesen 2276 férőhely várja. Férőhelyből tehát 31%-kal van több, mint diákból. Ami a szülők és a gyerekek szempontjából jó, hiszen nagyobb a választási lehetőség, nagyobb az esély rá, hogy ki-ki a kívánságlistája élén szereplő iskola/szak valamelyikén kezdheti meg középiskolai tanulmányait.
Tartományi szinten a magyar tagozatok számát tekintve összességében most jobb a helyzet, mint tavaly. Az idei pályázat alapján a 2276 férőhelyre 82 elsős tagozat várja a gyerekeket 96 szakon. (Magyarázat: vannak olyan hároméves képzések, amelyek esetében azok a diákok alkotnak egy iskolai osztályt, akiknek két vagy három csoportban folyik a szakképzésük.) Tavaly ugyanis csak szeptemberre sikerült elérni a 82 elsős tagozat megnyitását. Akkor a Zentai Gimnázium esetében egy magyar tagozat eredetileg nem is szerepelt a pályázatban — a megnyitását utólag sikerült kiharcolni —, az idei pályázatban pedig benne van, ahogyan a törökkanizsai gimnázium magyar tagozata is. Törökkanizsán egy 15 fős tagozatnak nyilván ugyanolyan létjogosultsága van, mint egy 30 diákot számlálónak Szabadkán vagy Zentán.
Gondok? Várhatóan Topolyán lesznek, ahol a szakközépiskolában két osztályra írtak ki pályázatot — a tavalyi három helyett. Aztán Zomborban, ahol a műszaki szakközépiskolában nem hirdettek felvételt a számítógépes-villamossági technikusi szak magyar tagozatára. Pedig ennek a műszaki képzésnek nagy hagyománya van Zomborban, ezért az illetékes tartományi titkárság már levélben kérte a belgrádi minisztériumtól a korrekciót. Majd kiderül, ez elegendő lesz-e, vagy pedig újabb lépésekre lesz szükség, hogy megoldódjanak a gondok.
A beiratkozás csak ezután következik. A második fordulója július 9-én ér véget. Ám a kérdésre, hogy az 1735 magyar nyolcadikos diákból lesz-e 1735 elsős középiskolás — csak a szeptember adja meg a választ.