Egy nép emelte fel a hangját a világ csendjében, amikor minden elnémult, csak a szív igazsága beszélt. „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. / De most sokan kérdik: mi történt?” — emlékezett meg Márai Sándor versében a forradalomról. Akárcsak egy évszázaddal korábban elődjei, úgy e generáció tagjai is nemet mondtak a zsarnokságra, és kiálltak a szabadság, az igazságosság és a nemzeti függetlenség mellett. Nagy Imre a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának harmadik elnökeként 1953 és 1955 között elősegítette az ország demokratizálódását. A kulturális élet fontos központjai, szervezetei alakultak meg, szerveződtek újjá, akárcsak a korábban betiltott Petőfi Kör, mely maga körül tudhatta azt az értelmiséget, amely a forradalomnak nemcsak szellemi, hanem fizikai jeleit is magával hordozta — a lobogót, melyet vérrel őriztek a bátrak.

A történelem hosszú folyosóin felhangzott: „Ruszkik, haza!” — nem gyűlöletből, hanem abból az elemi vágyból, hogy magyar földön magyar sorsról a nép dönthessen. 1848 emléke és csillaga ekkor újra megjelent az égen. A diákság pedig — akárcsak számos más alkalommal a történelem során — magára öltötte a remény arcát. Október 23-án már reggel eldördültek az első fegyverek, a barikádok mellett pedig a gerincek is felegyenesedtek. A világ figyelme ettől kezdve Magyarországra összpontosult, mely a szovjet óriással szembeszállva adott tanúságot akaratáról, hazaszeretetéről. 19 napig tartotta életben a magyar népet a forradalom szelleme, mely megváltoztatta a világ és a magyarság történetét. A világ figyelt, és — bár nem segített — tanúja lett annak, hogy a kis nép is lehet óriás, ha igaz ügyért harcol.

1989. október 23-án kiáltották ki a harmadik Magyar Köztársaságot. Ekkor ért révbe az a remény, amelyért annyian áldozták életüket, szabadságukat, jövőjüket. Az egész Kárpát-medencében számos megemlékezés alkalmával hajtunk fejet a szabadságunkért harcoló honfitársaink előtt. Rájuk emlékezve nemcsak a múltat idézzük, hanem a bátorság, az összetartozás és a hazaszeretet erejét is ünnepeljük, mert ők vérrel és verejtékkel harcoltak azért, hogy a magyar nép egy nap ismét szabad lehessen. A múlt és a jelen összekapcsolódott, a vérrel írt történelem pedig új értelmet nyert.