home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Vérpezsdítő borok
Bacsik Lőrinc Natália
2018.04.10.
LXXIII. évf. 14. szám
Vérpezsdítő borok

A Szent Anna Egyesület az idén immár tizenhatodik alkalommal rendezte meg a borásztalálkozót a magyarcsernyei Sólyom vadászotthonban. Dr. Tóth László, az egyesület elnöke elmondta, a borászok több mint 70 bormintát hoztak el a zsűrizésre.

A borokat öt kategóriába csoportosították: fehér, vörös, rozé, siller és desszert. A bírák Temerinből, Muzslyáról és Tarasról érkeztek, valamint két magyarcsernyei szakember is csatlakozott hozzájuk. Többórás értékelés után megszületett az eredmény: 2 nagyarany-, 18 arany-, 20 ezüst-, 24 bronzérem és 7 részvételi oklevél.

— A rendezvényre eljöttek a muzslyai, a tarasi, a tordai, a leónamajori, az orlódi, a torontáltószegi, a hegyesi, a nagybecskereki és a magyarcsernyei borászok, illetve a faluból meg a szomszédos településekről is néhányan. Továbbá meghívtuk a civil és más szervezetek, valamint a média képviselőit is. Jelenlétével megtisztelte az eseményt Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár, Tanók Tamás, a magyarcsernyei helyi közösség tanácsának elnökhelyettese és ft. Szemerédi Pál atya — hallottuk dr. Tóth Lászlótól.

• Ön mióta foglalkozik borászattal, és mit szeret a legjobban ebben a tevékenységben?

— Borászattal nyolc, szőlészettel pedig négy éve. Ez nagyon nemes foglalatosság, hiszen a bor fogyasztása külön kultúrát követel, a jó bor előállítása pedig nagy tudást igényel. Nyolc évvel ezelőtt 100 kg szőlőből készítettünk a feleségemmel először házi bort. Olyan jól sikerült, hogy már a csernyei búcsúra, azaz februárra alig maradt. Így a következő évben még több szőlőt vettünk, és abból is bort állítottunk elő. Ismét az utolsó cseppig elfogyott. Ez játszódott le négy éven át, utána pedig elhatároztuk, jó lenne egy kisebb szőlőst telepíteni. Így is történt. Ma több mint 400 szőlőtőkéről szüretelünk. Négyfajta piros és kétfajta fehér borszőlőnk van. A szüret az egész évi munkánk „gyümölcse”. A családban mindenki nagyon várja ezt a napot. Megkezdjük reggel, és addig nincs megállás, amíg az összes szőlő a dézsákba nem kerül. A sikeres és fárasztó nap végén nálunk már hagyomány a tábortűzön való szalonnasütés, valamint a szőlőlé kóstolgatása. Ilyen eseményre évente csak egyszer kerül sor, viszont hosszú ideig megmarad az emlékezetünkben. Az egész napos zsongás, a gyermekeink arcán látható öröm és a munkakedvük az, ami feledteti velem az egész évi fáradságot. Ez azonban csak a kezdet, a borkészítés első napja. A munka neheze még csak ezután következik. Ha kedvezett az időjárás, illetve ha egészségesek a szőlőfürtök, akkor egészen biztos, hogy minőségi borunk lesz. Ám hogy valójában mennyire is sikerült jól, azt a legkönnyebben úgy tudhatja meg az ember, ha részt vesz több borásztalálkozón és -versenyen.

• Hogyan jut idő erre a hobbira? Hiszen ön nemcsak faluelnök, hanem fogorvos, háromgyermekes családapa, és még méhészkedik is.

— Ez jó kérdés. Alapállásban fogorvos vagyok. Magánrendelőnk van Magyarcsernyén, ahol a feleségemmel dolgozunk közösen. A szőlészeten és a  borászaton kívül gyümölcsészettel és méhészettel is foglalkozunk. Biztos vagyok benne, hogy ha a családom nem támogatna a munkámban, akkor a magam erejéből ennyi mindenre nem volnék képes.

Somogyi Sándor ismert nagybecskereki szőlész és borász szakelőadása után ft. Szemerédi Pál plébános megáldotta a borokat és a szőlővesszőket. Diplomát minden részvevő kapott, a kategóriák első három bora (borásza) pedig érmet is. Továbbá minden kategória első helyezést elért bora (borásza) egy ajándékot is hazavihetett. Az abszolút nyertes a muzslyai Rontó László rozéja lett, melyért egy nagy aranyserleg járt.

Az est folyamán természetesen mindenkinek lehetősége adódott kóstolgatni, ízlelgetni a finomabbnál finomabb nedűket. A borozgatás nótaszó mellett az igazi, ezért a jó hangulat felelőse Palatinus Ervin muzslyai zenész volt. A pompás dekoráció Mészáros Hajnalka kézügyességét dicsérte, az ízletes töpörtős pogácsákat pedig a helyi hagyományőrző csoport tagjai készítették.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..