home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Vendégségben Budapesten
Martinek Imre
2013.07.03.
LXVIII. évf. 27. szám
Vendégségben Budapesten

Ötnapos vendégségben járt Budapesten az al-dunai székely falvak általános iskolásaiból toborzódó Dél Pacsirtái Gyermekkórus tizenegy fős különítménye tanáruknak, Györfi Sándornak a vezetésével. Fényképes összeállításunk Schön Györgynek, a kirándulás ötletgazdájának, illetve Kiss Sándornak, a budapesti Polgár Portál honlapon közzétett jegyzetei alapján készült.

A „pacsirták” június 12-én érkeztek a magyar fővárosba. Részt vettek a Zurgó Népzenei Együttes gyermek-táncházában, bejárták a Parlamentet, a Csodák Palotáját, a budai várban pedig a Mátyás-templomot, a Sándor-palotát és a kiterjesztett szárnyú turulmadarat nézegették fokozott érdeklődéssel. Nem maradhatott ki természetesen a hajós városnézés, a Szent István-bazilika, a Fővárosi Nagycirkusz, a Citadella megtekintése és az uszodalátogatás sem, illetve az érkezés napján tett ópusztaszeri kitérő. A fővárost látogató kicsiny csapat méltó fogadásához mindenekelőtt az összefogás biztosított kellő alapot. Kuriózum, hogy az anyaországi alapítványok által biztosított anyagiak igénybevétele közben maguk a szervezők is megtettek mindent a költségek lefaragása érdekében. Például a kórustagoknak szállást a fővárosi Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolába diákjainak családja adott, a táncházba, az uszodába és a Mátyás-templomba díjmentesen, a cirkuszba kedvezményesen, a sétahajóra pedig egy nagylelkű vállalkozó vendégeként léphettek be.
— Maga a kirándulás kettős célt szolgál: egyrészt a gyerekek magyar identitásának a megerősítését, másrészt a kapcsolatteremtést — nyilatkozta Schön György, az említett általános iskola szülői munkaközösségének tagja, a kirándulás ötletgazdája, aki köztudomásúan maga is évek óta járja a Kárpát-medence legdélebbi magyarlakta falvait. — Minden ilyen akcióban benne van a folytatás lehetősége is. Tavaly a Bethlen Gábor Alap Határtalanul programja keretében az iskolánk idei végzősei délvidéki körúton jártak, melynek során megismerték az al-dunai falvakat is. Reméljük, hogy délvidéki kis vendégeink és a vendéglátó családok gyermekei között barátságok szövődnek, és hogy legközelebb majd a budapestieket tudjuk elvinni egy al-dunai kirándulásra.  
Összeállította: MARTINEK Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..