Véletlenszerűség, csoda és varázslat

Véletlenszerűség, csoda és varázslat

Amikor belépünk Penovác Endre festőművész és családja topolyai házának udvarába, a korábbi ceruzarajzokról jól ismert puli köszönt bennünket.

Egy kis csaholás után a fejét is megsimogathatom, de közben a másik sztárt, az utóbbi években híressé vált fekete macskát keresem. Endre biztat, hogy később majd előkerül, de Boszi az ottlétünk alatt nem bukkant fel. Láttuk viszont könyvek, katalógusok fedőlapján, képeslapokon, naptárakon, bögréken.

Penovác Endre az elmúlt időszakban számos meghívásnak tett eleget, a többi közt Indiában, Kínában, Pakisztánban, Thaiföldön és Oroszországban népszerűsítette a sajátos akvarellfestési technikáját. Beszélgetésünk kezdetén arra kértem, idézze fel, miként indult az a folyamat, amelyet ő macskarobbanásnak nevez.

— A ceruzarajzokkal és az olajképekkel párhuzamosan én már a kezdetektől — ha azt veszem kiindulópontként, hogy 1984-ben diplomáztam az újvidéki képzőművészeti akadémia festészeti szakán, akkor már harmincöt éve — foglalkozom akvarellel is. Az áttörést mégis az hozta el, hogy 2015 elején egy dél-afrikai szakíró, kritikus, Miss Moss felfigyelt az interneten az akvarelljeimre, és megjelentetett róluk egy írást a blogján. Akkoriban kezdtem el a Boszi-ábrázolásokat, de volt más is, nem csak macska, hiszen köztudomású rólam, hogy sohasem keresgéltem túlságosan a témákat, az inspirált, ami körülvesz és közel áll hozzám, a kertem, a kutyám, a gyerekeim, a vajdasági táj. Így sorra jutott a macska is, mely jó akvarelltémának bizonyult. Többféle módszer létezik, én leáztatom a papírt, a vizes felületre kezdek festeni, meghúzok egy ecsetvonást, szétfut a festék, és ez már a macska egy része. Szóval az említett hölgynek a méltatását átvették a nagyobb internetes kulturális portálok, mint a Colossal vagy a Bored Panda. Hogy egy 3 milliós nézettségű weboldal megjelentet egy cikket képekkel, az számokban kivetítve nagyjából úgy vezethető le, hogy a 3 millió látogatóból nem érdekel mindenkit a festészet meg a macskák, de, mondjuk, 300 000-en rákattintanak, 30 000-en lájkolják, 3000-en kommentelik, és érkezik 300 megkeresés. A kommenteket nem is győztem elolvasni, illetve a megkereséseket is időbe telt lelevelezni. Ezzel egyidejűleg, egy másik síkon futva, megalakult a Nemzetközi Akvarellszövetség (International Watercolor Society), azon belül az egyes országok akvarellszövetségei, és mindegyik igyekszik valamit szervezni. Azokban az államokban, amelyeket felsoroltál, mindenhol akvarellbiennále volt. Ezek a három—öt napos rendezvények azt eredményezték, hogy az akvarell soha nem látott népszerűségre tett szert. Rengeteg meghívást kapok, annyit, hogy nem is tudok mindenhova elmenni. Az idén is voltam már Peruban és Finnországban. A harmadik sík pedig a workshopok, kurzusok világa, hiszen divattá vált az oktatásnak ez a formája, főleg magániskolákra jellemző. Meghívnak festőket, és aki kíváncsi a munkájukra, módszerükre, elmegy ezekre a három-négy napos, pénzalapú kurzusokra, melyekben a szervezők is, és a művészek is üzletet látnak. 

* Felfeded a technikádat?

— Muszáj, hiszen azért hívnak és fizetnek. Nem tartom veszélynek, ha leutánoznak, mert nekem mégiscsak van harmincöt év előnyöm, és a macskafestésben már mindenki csak második lehet. 


Szalai Attila felvételei

* Akkor beszéljünk mi is egy kicsit a technikádról. Ha jól értettem az eddig elhangzottakból, van egy véletlen rész, amikor húzol egy vonalat a vizes papíron, majd azt tudatosan kiegészíted.

— Nagyon jól látod. A véletlenek fontosak, és a képeimnél is szeretem a véletlenszerűséget kihasználni, mert ez az életünk része. A pályám kezdete is a véletlennek köszönhető, a szüleim ugyanis építésznek szántak. A katonaság idején megismerkedtem egy macedón fiúval, aki már végzett festő volt, és ő nyitotta fel a szememet, hogy menjek az akadémiára. Az a cikk is a véletlennek köszönhető, amely a macskarobbanást hozta. Nálam tudatos az a kettősség, amelyet a művészetemben is tükrözni próbálok: hogy létezik a racionális és az érzelmi, spontán oldal. Ezek egy kicsit ellentétben állnak egymással, de jó esetben mégis egységet alkotnak. Ezt szeretem megjeleníteni, kibékíteni, egységbe, harmóniába hozni, nemcsak a képeimen, hanem magamban is. Az akvarell technika pedig olyan csodálatos, hogy ezt a véletlenszerűséget is kifejezésre tudja juttatni. A víz és a festék találkozása, viselkedése nem igazán kiszámítható, én pedig lehetőséget adok nekik, hogy csináljanak valami olyat, amit én nem is tudnék. Ilyenkor csoda történik, vagy varázslat, ahogy a kommentekben írják az emberek, és a varázslatot mindenki szereti. Ugyanez jellemző a tusfestésre is, melyet a macskáknál gyakran alkalmazok. Egyébként sohasem gondoltam volna, hogy a pulinál lehet népszerűbb állat, a világsikert mégis a macskával értem el. Főleg a fekete macskától nem vártam sokat, hiszen babonák is fűződnek hozzá, és ki akarná kitenni a falára. Nem voltam túl optimista, amikor hozzákezdtem, de most ott tartok, hogy mindenki a macskát akarja. 

* Pipacs, puli, macska — nevezhetjük ezeket ciklusoknak a festészetedben?

— Ciklusok volnának, csak itt, az utóbbinál, akaratom ellenére egy kicsit elidőztem. Azért hívnak a találkozókra, workshopokra, közös kiállításokra, hogy ezt a macskát lássák, ezt várják tőlem, eladni is főleg ezt tudom. Habár most már vannak tyúkok, kakasok és pandák is, és az ő népszerűségükre sem panaszkodhatok. Nehéz ebből kilépni, de egyébként is jelenleg ez a technika vonz a legjobban. A jövőben is nyilván az akvarell és a tus dominál majd nálam, elsősorban azért, mert a legjobban vissza tudja adni a már említett filozófiámat. Vannak elkezdett és nem befejezett olajképeim, azt hiszem, most már négy vagy öt éve, de attól a technikától már eltávolodtam. 

* Több egzotikus országban jártál, a munka mellett volt időd a látnivalókra is?

— Igen, sőt, jobb is vendégként menni, mint turistaként, hiszen a kollégák, barátok révén egy kicsit a kulisszák mögé is be tudunk tekinteni. Pakisztánban például kétszer jártam, és hatalmas élmény volt számomra. Láttam a szegénységet és a nyomort — egyszersmind ott ettem életemben először aranykanállal. Az egyik szponzor adott vacsorát, a 15 méteres svédasztalon arany evőeszközök voltak, és egyebek között több egészben sült bárányt is felkínáltak. Ugyanitt a sivatag és a por ellentéteként a nők színes ruhái, a tarkaság ragadott meg az öltözködésben. Peruban a Machu Picchura kirándultunk, Indiából például a kaotikus közlekedés marad emlékezetes számomra, Thaiföldből pedig az, hogy bogarakat ettem… Bakancslistám soha nincs, mindig úgy megyek el egy-egy országba, hogy a véletlenre bízom, mit látok majd. 

* Most mire készülsz?

— Decemberben lesz egy kiállításom Sanghajban. Az anyag nagy része már ott van, de arra az alkalomra szeretnék még festeni, ezért erre az évre már nem vállaltam több részvételt a biennálékon. 

* Esetleg egy itthoni kiállítás?

— Kevés kész munkám van most, ezért nem tudok másik kiállításban gondolkodni. Itt vagyok, nyitott vagyok rá, de egyelőre nem tervezem.


Facebook: www.facebook.com/penovacendre
Instagram: www.instagram.com/endre_penovac
Saatchi Art: originals.saatchiart.com/EndrePenovac
Honlap: http://penovacendre.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Véletlenszerűség, csoda és varázslat
Heti Interjúnk
Véletlenszerűség, csoda és varázslat
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink