
A Magyarkanizsa községhez tartozó Velebiten korszerű, felújított művelődési ház várja majd különféle programokkal a polgárokat. A mai település az I. világháború után alakult ki, lakosainak száma mintegy 200 fő.

Az objektum teljes egészében pályázati pénzekből, tartományi támogatással újult meg. Az épület külső és belső szanációja mellett, az energetikai felújítás is megtörtént, valamint a teljeskörű műszaki felszerelés is a projektum része volt.
Az ünnepségen jelen voltak a község vezetői Fejsztámer Róbert polgármesterrel az élen. A szalag átvágása után a polgármester elmondta, az elmúlt években a község 13 településéből 11-ben sikerült felújítani a művelődési házakat.
–Mindegy, mekkora a település, az önkormányzat igyekszik pályázatokon keresztül vagy saját forrásból biztosítani azokat az eszközöket, amelyek a helyi közösség polgárai számára a legfontosabb épületek felújításához vagy azok működtetéséhez szükségesek. Ennek a művelődési háznak a felújítása majdnem másfél évig tartott. A tartományi kormánynak és a művelődési titkárságnak köszönhetően a beruházás összértéke több mint 44 millió dinár. Az épület energiahatékonysági átalakítása, a hűtés-fűtés rendszer kiépítése, a teljes külső és belső megújulás megtörtént, a festés, a szigetelés is el lett végezve, és technikai eszközök beszerzésére is sor került.
A polgármester bízik abban, hogy az elkövetkező időszakban a velebitieknek sikerül tartalommal megtölteni a kultúrházukat, és a polgárokra a különböző programok sora vár majd.
Néhány éve Velebit egyik házigazdája az Ajvár-bajvívó karavánnak. A jövőben ezt a rendezvényt is méltóbb körülmények között tudják majd megszervezni, akárcsak a falunapot vagy más eseményeket.
Forrás: Magyarkanizsa Község sajtószolgálata
Fotó: Németh Ernő