Prédikátor könyve 3. fejezet A halálról
Mindennek rendelt ideje van az ég alatt, minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak.
Ideje az ültetésnek és ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett.
Megrendülten állunk koporsód előtt, dr. Dvorácskó Lajos, Lali bátyám! Kezdő orvos voltam, mikor azt mondtad, így szólítsalak. Most is így szólítalak, de hiába, már nem válaszolsz.
Egy emberöltőt dolgoztál végig Csantvéren. Életekért küzdöttél, gyógyítottál, segítettél, ahol tudtál, erődhöz, tudásodhoz mérten. Éjszakát, nappalt, ünnepet, hétköznapot nem ismerve tetted a dolgod!
Tevékenyen részt vettél a falu egészségügyi ellátásában, volt, amikor teljesen egyedül. Gyermekorvosként generációkat gyógyítottál, követted végig a szülőotthontól az iskola befejezéséig, sőt utána is.
Kivetted részed az egészségügyi felvilágosítás terén végzett önkéntes munkából is, tanfolyamokat szerveztél.
Példamutató volt viszonyulásod a munkatársakhoz, betegekhez. Tartottad magad ahhoz az elvedhez, hogy a szép szó sokszor többet ér, mint a gyógyszer.
Beírtad Magad Csantavér egészségtörténetének Nagy Könyvébe Kiss Ferenc, Milan Bihar, Dér Ferenc mellé, akik életüket tették a hippokratészi esküre és falunk jobb életére.
Búcsúzom Tőled, a magam és az Egészségház dolgozói nevében!
Majd találkozunk egy égi egészségházban!
Emlékedet megőrizzük, Lali bátyám.
Nyugodj békében!
Dr. Vékony László
*Elhangzott Csantavéren, dr. Dvorácskó Lajos gyermekorvos koporsója mellett
Köszönjük, doktor úr
Ismét elment valaki a régi Csantavérről, kiszakadt belőle, s nem jön már soha vissza. Egy igazi, régi csantavéri. Így töredezünk, így fogyatkozunk, így fordul ki körülöttünk kerekéből, így lesz szegényebb a világ.
Nyolcvanhat esztendős korában meghalt dr. Dvorácskó Lajos nyugalmazott gyermekorvos, a Doktor Úr, ifjúságunk orvosa, tanúja, feledhetetlen része. Ha beteg voltam, hozzá vitt, később meg hozzá vezetett anyám, s a fehérköpenyes bácsi meggyógyított orvossággal, még inkább biztató szép szóval. Aztán már magam is mentem, ha iskola helyett valami halaszthatatlan dolgom akadt a futballpályán vagy a Csík-ér partján, s igazolás kellett a doktor úrtól. Nem emlékszem, hogy egyszer is nemet mondott volna. Köszönöm, doktor úr, köszönjük, doktor úr.
Egy életet töltött el Csantavéren, a legnagyobb és legmagyarabb bácskai faluban, gyógyított, viselte vállán a település egészségügyének mindig is súlyos terhét, amíg csak bírta erővel. Orvos volt a feje búbjától a lába ujjáig, s igazi úriember, abból a régi vágású fajtából. Hányszor ígértem meg neki: ha Csantavéren járok, befordulok hozzá, s hosszasan elbeszélgetünk a régi szép időkről. Ez a beszélgetés most már odaátra marad, jó doktor úr.
Családfő nélkül, gazda nélkül maradt a legszebb csantavéri ház, még ha szerettei továbbra is ott élnek benne. Megváltozott, még ha az avatatlan szemlélő ezt nem is érzékeli. A hiány ült ki szép falaira. Amikor elkocsikázom előtte, rossz lelkiismerettel mindig az elmaradt beszélgetésre gondolok.
Isten áldja, doktor úr.
Dudás Károly