Kedves Vali
Ami Veled, veletek történt, azt emberi ész föl nem foghatja. Túlságosan gyarló hozzá a parányi elme. A döbbenettől, a kétségbeeséstől elakad a gyászbeszédet mondó szava... Csak megválaszolhatatlan kérdések tolulnak föl benne: MIÉRT?!, MIÉRT?!, MIÉRT?! Hogyan engedhette a Mindenható?!
Nincs annál nagyobb tragédia, igazságtalanság, mint amikor olyan fiatal élet alszik ki egyik pillanatról a másikra, amely más fiatal életek felett lett volna még hivatott féltő gonddal őrködni, ahogyan Te őrködtél rettenetes halálod pillanatáig kicsiny gyermekeid zsenge élete felett. Ennél csak az a borzalmasabb, szinte már felfoghatatlan, elviselhetetlen, kibírhatatlan, amikor a kicsiny életek felett őrködőre a sajátja emel kezet. Fájdalom, Veled, veletek ez is megesett...
Kedves Vali, gyermekeid fájdalma a mi fájdalmunk is, a lelkükbe befészkelődött tartós hiány a mi hiányunk. Barátaid, munkatársaid, harcostársaid itt állnak vigasztalanul, porba sújtva. Azt, amit önkormányzati képviselőként, magyarirodánk vezetőjeként, VMSZ-esként a rád oly jellemző lelkiismeretességgel és hozzáértéssel elvégeztél, helyetted más nem tudja elvégezni. Korai haláloddal gyermekeid, hozzátartozóid, barátaid és munkatársaid mellett fogyatkozó kicsiny közösségünket is jóvátehetetlen vesztesség érte. Hálás szívvel köszönjük Neked mindazt, amit e rettenet bekövetkeztéig érte tettél.
Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló levelekhez című gyönyörű versének néhány sorával búcsúzom Tőled, s próbálom vigasztalni magunkat, vigasztalhatatlanokat:

Látjátok, feleim, hogy mik vagyunk?
Ha végre földanyánk része leszünk,
Ott is szépek leszünk.
Ott is otthon leszünk.
És árvaság csak egy van, feleim:
Az erdőn kívül lenni,
Otthontalannak, hazátlannak lenni.
(...)
Árvaság csak ez egy van, feleim.
S amíg itthon vagyunk:
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.

Nyugodj békében édesanyáddal együtt. Nektek igazán kijár a béke és a nyugalom. A mi háborgásunkat pedig csillapítsa le a Mindenható.