Nem hoz több verset a Hét Napnak Dési Ábel, Sárkány Szilvi, nem kell már előle menekülnöm a lapzárták legnormálisabb embert is őrületbe kergető óráiban, amikor arról próbált meggyőzni: hagyjam a fenébe ezt a haszontalanságot - mármint a szerkesztést, az újságcsinálást -, üljek neki azonnal, és fejezzem be a Matuska Szilveszterről szóló regényemet... Amigó Carlos, csak annak van értelme, mondogatta, egyedül annak.
Elment szép csendben ő is, mint ahogy elmentek sorra mind a régi szabadkaiak: Kolozsi Tibor, Sáfrány Imre, Lévay Endre, Urbán János, Petkovics Kálmán, Kopeczky László, Szalma Laci, Dévavári Zoli, Burkus Vali néni és a többiek... Ettől lesz a számunkra egyre idegenebb ez a poros-boros város, s válunk mi mind magányosabbakká...
Nem vonul át többé a főtéren, végig a könyvkereskedések utcáin, a Hét Naphoz vezető úton, ütött-kopott táskáját cipelve - mint valami múltból itt felejtett ószeres -, táskája mélyén könyvritkaságokat, izgalmas folyóiratokat, titokzatos fénymásolatokat őrizgetve... Ezeket osztogatta az arra érdemeseknek...
Jugoszlávia, Magyarország és a világ kiemelkedő íróival, filozófusaival folytatott levelezést, tartott szoros kapcsolatot, olyan alkotókról és alkotásokról jelentetett meg cikkeket, akikről rajta kívül senki más ezen a tájon, mégsem örvendett igazán közmegbecsülésnek. A gondolkodókat sohasem kényeztették el vidékünkön. Amolyan magányos csodabogárnak tartották, ,,bolond filozófus'-nak...
Maga is, a 7 Nap is nagyon büszke volt a Lukács Györggyel készített interjúra, amely l970-ben hetilapunk újévi számában jelent meg. A sors fintora: Dési Ábel nem készíthette el személyesen az általa nagyra becsült Lukáccsal az interjút, mert a Budapestre való utazás előtt váratlanul megbetegedett, ám a beszélgetést a 7 Nap vezetői az ő kérdései alapján hozták tető alá... Azóta jócskán eljárt az idő a marxista filozófia és Lukács György fölött, ám a nagyinterjú a maga korában kiemelkedő teljesítmény volt, Sava Babić melegében lefordította szerb nyelvre, és a Borbában, majd több folyóiratban is megjelentette, később az újvidéki Forum könyv alakban is kiadta...
Nem volt könnyű élete az 1929-ben Bácsgyulafalván (Telecska) Sárkány Szilveszterként született Dési Ábel költőnek, prózaírónak, kritikusnak, publicistának: a Magyar Szónál, a Kultúrszövetségnél eltöltött rövid idő után nyomdászatot tanult Pesten, hazatérve kazánfűtő lesz a szabadkai konzervgyárban, majd 1949 és 1952 között politikai fogoly a rossz hírű Goli otokon... 1961 és 1984 között volt a 7 Nap szerkesztőségének tagja, innen ment nyugdíjba... Nyugdíjasévei alatt is, egészen az öregek otthonába való kényszerű kerüléséig szorgalmasan hordta írásait, verseit a Hét Napba...
1961-ben jelent meg első verseskötete, A remény elve Újvidéken, ezt követte a Fáj az idő című verseskönyv, majd 1969-ben a rólunk írt verseskötet, a Kortársaim, 1984-ben pedig a Félelem és fájdalom címen közreadott négy kisregénye, amelyekről kritikusa, Fehér Katalin a következőket írja: ,,Mind a korábbi verseknek, mind a kisregényeknek alapélménye a kiábrándulás, a reményvesztettség szülte félelem...'
Ez az alapélménye egyik utolsó versének is, a Hét Napban megjelent Emlékek temetőjének, amely akár búcsúkölteménynek is fölfogható:

nem tudom, éltem-e
így élettelenül
lehet-e remélni
kívül vagy belül

se családom
se rokonom
csak a bánat
a vagyonom

búcsúzóban
a valóság
így maradhat
szomorúság.

Nyugodj békében, amigó Szilvi. Isten veled.