home 2024. május 08., Mihály napja
Online előfizetés
Vasútfelújítás Törökbecse községben
Zséli Ágnes
2020.03.07.
LXXV. évf. 10. szám
Vasútfelújítás Törökbecse községben

Hamarosan befejezik a törökbecsei községhez tartozó Kumán és Beodra-Karlova közötti 136 éves vasút felújítását. A 11,4 millió eurós beruházás során a régi síneket és talpfákat újakra cserélik. A fejlesztést a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra Vállalat finanszírozza.

A tavaly nyáron megkezdett munkálatok a végükhöz közelednek, a Kumán és Beodra-Karlova közötti 24,8 km-es vasúti szakasz felújításából mindössze 4 km maradt hátra. A bánáti faluból sokan utaznak vonattal, a legtöbbjük diák.

Szaniszló Krisztián, a nagybecskereki Egészségügyi Középiskola második osztályos tanulója a munkálatok kezdetéig vonattal ingázott, ami az önkormányzat diákutaztatási programjának köszönhetően teljesen ingyenes. Krisztián és társai a korábbi nehézségek ellenére is várják, hogy befejeződjenek a munkálatok.

— Igaz, hogy néha az utazás másfél óráig is tartott, számunkra azonban kellemes volt, hiszen a vonatban a kortársaimmal, barátaimmal társalgunk, beszélgetünk, s olyankor gyorsabban múlik az idő. Sohasem késtünk a tanítási óráról. Jelenleg szervezett buszos utaztatás van, s ezért a szolgáltatásért sem kell fizetnünk. Az autóbusz a vonat menetrendje szerint közlekedik, a vasútállomásról indul, s ugyanide hoz vissza bennünket — hallottuk a középiskolás diáktól.


A szerző felvételei

Mivel ezen a szakaszon hatvan éve nem volt semmiféle felújítás, a teher- és a személyszállító vonatok legfeljebb 20 km/óra sebességgel közlekedhetnek, hiszen a több mint százéves sínek már nem biztonságosak. 2016-ban az addigra már ötvenéves, szürke sínbuszt orosz gyártmányú, korszerű, kényelmes vonat váltotta fel, mellyel Anna, Krisztián édesanyja is több alkalommal utazott. A középiskolai tanulmányai során pedig az ikertestvérével, Andreával együtt heti kétszer sínbusszal jutott el Szabadkára.

— Huszonöt évvel ezelőtt volt, ám még ma is jól emlékszem, hogy vasárnaponként mentünk Szabadkára, majd pedig pénteken utaztunk haza. Az út már akkor hosszadalmas volt, hiszen több mint két órán át szinte zötyögtünk a régi, sokunk számára mindmáig feledhetetlen, szürke sínbuszban, mely minden alkalommal a menetidőnek megfelelően, pontosan indult. Jó volt a társaság, mi is szórakoztunk, ahogyan most a fiamék is teszik. A sínek már akkor is nagyon rossz állapotban voltak. Amikor Krisztiánt a beiratkozáskor elkísértem Nagybecskerekre, meglepődtem, hogy új, korszerű szerelvénnyel utazunk, a vasútvonal rossz állapota miatt azonban az sem közlekedhetett gyorsabban. Szükségünk van a vonatra, mivel a törökbecseiek közül sokan Nagybecskerekre járnak a munkahelyükre vagy a körzeti közkórházba. Az új vasútvonal mindenképp újra összeköti majd az embereket, de ami a legfontosabb, hogy biztonságos lesz.

A vasútvonal felújítását harminc alkalmazott végzi tizenkét munkagép segítségével. Az új síneken a személyvonatok 80, a tehervonatok 60 km/óra sebességgel haladhatnak majd, a sínek tengelyterhelése pedig az eddigi 16 tonnáról 22,5-re emelkedik. Saša Maksimović, Törökbecse község elnöke megjegyezte, hogy a vasúti pálya rossz állapota miatt igazán jelentős gondjaik voltak. 2017 decemberében a település peremén ecetsavat szállító vonatszerelvény siklott ki. Szerencsére senki sem sérült meg, de hatalmas anyagi kár keletkezett.

— Ez a vasútvonal több mint százharminc éves. Hatvan év után első alkalommal történik minőségi felújítás, Kumántól Beodra-Karlováig minden egyes sínt kicserélnek. Az új vasútvonalnak köszönhetően a szakaszon közlekedő orosz gyártmányú szerelvények a korábbinál négyszer gyorsabb sebességgel haladhatnak.

A Törökbecse községhez tartozó Kumán és Beodra-Karlova közötti vasút felújítása a szerbiai regionális vasutak 2018-ban megkezdett hároméves felújítási programjának a része.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..