Ámbár egyesek még engem is fiatalnak mondanak, igazából abba a korosztályba tartozom, amelynek gyermek- és diákkorában magától értődő volt vonattal utazni. Nemcsak menetrendszerűen, hanem ráadásul Bánátban is. Szép emlékű felmenőimhöz hasonlatosan.

A szerző felvételei

Kiskoromban odahaza, persze, nem volt szokás ilyesmikről mesélni. Pláne nem a gyerek előtt. Viszont merem állítani, egyik-másik nyughatatlan szellemű ősömnek azon korabeli nevezetes élményben személyesen is volt szerencséje részeltetni, amikor is — egy sima tollvonással — egyszerűen kitolódtak az addig egységes egészet alkotó élőhelyek között létező hivatalos távok. Vérbeli úri huncutság vala e cselekedet, melynek egyik hozadékaként a néhol vasúttal is egybekapcsolt falvak és városok lakosai „egy picinykét” távolabb kerültek egymástól. A korábbi állapotokhoz képest. Annak idején. Esetleg, az idők járásával, találkozhattak mégis. Miképpen azt a párhuzamosoknak van szokásuk tenni. Valahol a végtelenben…

A törökkanizsai vasútállomás annak az egykori, szeged—karlovai HÉV-társaság által építtetett, 65 kilométer össztávú vasútvonalon található, amely a Tisza bal partján levő településeket (Szeged, Újszeged, Újszőreg, Szőreg, Tiszasziget—Újszentiván, Vedresháza, Gyála, Ókeresztúr, Törökkanizsa, Szanád, Csóka, Tiszaszentmiklós, Padé, Esztermajor, Bocsár, Karlova) kötötte össze. Forgalmi terjedelemben 1897. szeptember 26-a és a trianoni békediktátum között. A vajdasági oldalon az eredeti vonalnak napjainkra mindössze a Csóka és Karlova (szerbül Novo Miloševo) közötti szakasza üzemképes, illetve került rá tartományunk aktuális vasútipálya-felújító munkálatokban részesülő várományosainak listájára. A sínek ugyan Törökkanizsa és Csóka között is megvannak, de rajtuk legfeljebb már csak a romantizáló helytörténészek és vasútkedvelők emlékeinek virtuális szerelvényei roboghatnak. De vigyázat! Észak felé a Gyáláig, az országhatárig tartó szakaszt már réges-rég felszedték.

A korabeli krónikák feljegyzéseire támaszkodva írjuk le újfent tisztelettel, hogy Törökkanizsa városkának a századfordulón jegyzett intenzív fejlődése a Tallián család által valósult meg. Tallián Béla politikus, országgyűlési képviselő, később földművelésügyi miniszter a birtokán korszerű gazdálkodást folytatott, öntözőrendszert építtetett ki. A nagy szegedi árvíz idején élete kockáztatásával segítette a bajba jutott embereket. A törökkanizsai vasútállomás és a városháza építtetése, a botanikus kert létrehozása, a szegényház és a kórház alapítása, az artézi kút fúrása stb. viszont öccsének, Emilnek (Törökkanizsa, 1859. május 22. — Szeged, 1911. december 3.), Torontál vármegye főszolgabírájának az érdeme. Ki egyaránt volt neves világutazó is. Továbbá híres vadász, aki Afrika, Ázsia és Dél-Amerika tájait bejárván különleges és értékes trófeákkal tért haza.

Negyedik riporttáborunk idején mi egy merőben másfajta rengetegben igyekeztünk fellelni, majd tintába és fénybe mártott irónjainkkal kiemelni a minket és szándékunkat befogadó település(ek) rejtőzködő kincseit.