Vásárok nyomában
Fehér Márta
2021.11.15.
LXXVI. évf. 45. szám
Vásárok nyomában

Van gyermekkori vásári élményem! Nagyapámmal mentünk lovas kocsival a zombori vásárba. Emlékszem, hogy az állatvásárt néztük meg vele, és volt egy kis vásárfia is. Ám nem ez indított a vásárok felé, a doktori disszertációm témáját dolgoztam át könyv formájában. Interjú dr. Silling Léda néprajzkutatóval, kulturális antropológussal a Vajdasági vásárok és vásározók című néprajzi monográfiája kapcsán, mely a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg.

A monográfiát a vajdasági vásárok története és jelene mellett az anekdoták sora teszi olvasmányossá — például az alku vagy a kupec témakörének taglalása során (Az alkudozás az az, hogy a vevő meg az eladó hogy bírja egymást becsapni. Hogy minél többet engedjen az árból, vagy minél kevesebbet. Pénzen múlik a dolog. Ha ügyes vagy, akkor sokat le tudsz dolgozni, fogalmaz frappánsan a hatvankilenc éves Francia Miklós szilágyi földműves) —, illetve az egykori és a mai vásárterek térképei, a régi képeslapok és a korabeli vásárokon készült fotók pedig izgalmassá. Visszaköszön a kötet lapjairól a topolyai vödörkészítő bácsi, a mázas és a cserépedények széles választéka, láthatunk használt tangóharmonikákat többféle méretben, kötélverőt a rumai állatvásártéren, cifra ostorokat, sülő pljeskavicát és kürtőskalácsot, egy vásári pillanatképen pedig kártyázó vasas roma legényeket, papucs- és bocskorpróbát, avagy kispiaci utcán álló traktort — használt seprűvel jelezve, hogy eladó.

Könyvbemutató a Szabadkai Város Könyvtárban (Ivona Kiš Malinović felvétele)

„Kupuszinán, ebben a kis nyugat-bácskai faluban mintegy húsz évvel ezelőtt a létforma meghatározó eleme volt a piacozás, a saját termények piacon történő árusítása. A téma akkor vált számomra igazán érdekessé, amikor már nem éltem a faluban. Zombori gimnazistaként ingázó diák voltam, s szülőfalumban lettem felnőtté. Láthattam tehát, hogy falubelijeim számára mit jelent a piac: hogyan készítik az árujukat nap nap után, késő estig, télen és nyáron, s viszik a környező városok piacaira. Ünnepeken és hétköznapokon egyaránt. […] De hol vásárolnak állatokat, mezőgazdasági eszközöket, alkatrészeket, ruhát, bútort? Ennek a kérdésnek a megválaszolása, a beszerzés helyszíneinek a megtalálása indított el a kutatómunka útján az 1990-es évek végén. S az út a vásárokhoz vezetett” — olvasható a szerző előszavában.

* Valóban egész Vajdaságot bejártad? Megfordultál mindenhol, ahol vásárt tartanak?

— A történeti áttekintésben benne van Szerémség, Bácska és Bánát is, de a vásárok virágkorának bemutatása során a három szabad királyi városra — Újvidékre, Zomborra és Szabadkára — fókuszáltam, ehhez illesztettem a mai vásárokat a környékünkön. Ugye a legnagyobb a topolyai, a kispiaci, a csantavéri, de elmentem Debelyacsára és Rumába is. Sokszor családi program volt ez, így a könyvben szerepel a nagyobbik lányom (a kisebbik még nem volt meg, amikor a kutatómunkát végeztem) meg a férjem is. A topolyai vásárba apósomékkal mentem, ők bikákat vettek, én meg fotóztam és kérdeztem, rengeteg emberrel beszélgettem, és ez számomra nagyon izgalmas volt. Jártam levéltárakban, múzeumokban, magángyűjteményekben, fényképeztem, jegyzeteltem, rengeteg okmányt, térképet, archív felvételt néztem át, vásárhirdetéseket gyűjtöttem be, közben vajdasági és külföldi tudományos konferenciákon, néprajzi szemináriumokon, hungarológiai kongresszuson vettem részt, értekeztem a vajdasági vásárok világáról, publikációim jelentek meg.

* Mi az, ami minden vásárban közös, és milyen egyedi dolgokat tudnál kiemelni?

— A vásárokat a hónap meghatározott vasárnapján szervezik meg — kivéve a rumait, amelyet minden hónap harmadik napján. Ami minden vásárban hasonló, az az, hogy van kirakodóvásár meg állatvásár része. Ez a vásártér rendezésekor is megfigyelhető. Minden vásárban ott vannak a mézesbábosok, nélkülük nem vásár a vásár! Rumában egy egész sor mézesbábos van, de még sosem láttam annyit, mint Debelyacsán. Ma már nemcsak vásárolni mennek el az emberek vásárokra, hanem találkozni is, megnézni az újdonságokat, és persze a gyerekeknek mindig visznek haza valami apró ajándékot, mely rendszerint édesség szokott lenni: krumplicukor, erős cukor, gumicukor (a mézes szívek ilyen helyen nem fogynak, azok a búcsúvásárokon kelendőek). És mindenhol megjelent a kínai áru, műanyag játékokkal, sőt egész asztalnyi játék fegyverrel. Érdekes, hogy a zentai vásárban külön kialakítottak egy utcát a kézműveseknek. Csak Topolyán találkoztam a szerémségi górékészítőkkel, ott van tér, ahol föl tudják állítani ezeket a nagy építményeket, illetve kiállítani a teljes pálinkafőző felszerelést, maga a vásár látogatottsága, a vonzáskörzete nagysága is érdemessé teszi ezt. Az a létrás viszont, aki ott van például a kispiaci vásárban, jelen lesz a többiben is.


Régi vásárok hangulata — illusztráció a könyvből

* Jószágokat már nem igazán lehet látni a vásárokon. Miért?

— Most már valóban alig. 2015-ben zártam le ezt a kutatást, akkoriban vezették be az új állategészségügyi törvényt a száj- és körömfájás miatt, ez pedig bonyolulttá tette az állatok megjelenését, azóta jobbára csak aprójószágot láthatunk, kiskutyákat, csibéket, kacsákat, libákat. Pedig valamikor Szerbiából Topolyára hozták hizlalásra a bikákat. Ha az ember jószágot akar látni, akkor esetleg a rumai vagy a debelyacsai vásárba kell menni. Az előbbibe nagyon szép fehér lovakat vittek ki, az utóbbiba pedig bikákat, imitt-amott kecskéket és egy nagy részen lovakat. A csantavéri vásárban szamarakat találhatunk, úgy gondolom, hogy a királyhalmi szamárversenyre is itt veszik a csacsikat.

* Volt már néhány könyvbemutatód (a legutóbbi a Szabadkai Városi Könyvtárban október végén), mikor lesz a következő?

— Az idén már nem, viszont a kiadóval arról beszélgettünk, milyen jó lenne a következőt Topolyán a jövő évi vásáridény kezdetekor megrendezni!

* Jelenleg milyen kutatási témával foglalkozol?

Szeretném lezárni a vajdasági offerekről szóló könyv kéziratát. A mai Vajdaság területén található búcsújáró helyeken, templomokban található ajándéktárgyakat, hálatárgyakat vizsgálom már több éve, nagyon sok gyűjteményt földolgoztam, és úgy gondolom, hogy szép lenne, ha mindez egy színes könyvben megjelenne, hiszen ezzel a témával magyar nyelvterületen nagyon keveset foglalkoztak, bár világszinten nagyon sokan kutatják. Emellett alakul egy új téma a népi építészet kapcsán.


A magyarkanizsai vásár 2021 tavaszán (fotó: Szalai Attila)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..