MÁJUS 21-E ELŐTT - ÉS UTÁN. ,,A független Montenegró nem egy fallal körülvett ház lesz, hanem olyan épület, amelynek az ajtaja nyitva áll a testvér, a szomszéd és minden jóakaratú ember előtt' - nyilatkozta Milo Ðukanoviæ montenegrói kormányfő. Szerinte május 21-e után nem lesznek vesztesek, hiszen...
Nos, vasárnap, május 21-e fontos nap lesz Montenegró történelmében. Bármilyen lesz is a népszavazás kimenetele. A kisebbik tagköztársaság hatalmi pártjai abban reménykednek, hogy a polgárok többsége az ősök álmára, az önálló, független és nemzetközileg elismert Crna Gorára szavaz. Akik továbbra is a testvéri Szerbia ölelésében képzelik el Montenegró jövőjét, legalább annyian vannak, mint akik kilépnének ebből a három évre kötött kényszerházasságból. Nem tudni, mit hoz a vasárnap. Mindenesetre itt, Szerbiában feszülten figyelnek a tengerpartról elszármazottak. Csak figyelnek, és morognak - amiért nem szavazhatnak. A politikai életben, a közéletben is szerepet vállalók pedig azt mondják: itt pusztán arról van szó, hogy Ðukanoviæ tíz körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, s úgy képzeli, ha megcsinálja magának a ,,saját állam'-át, bekerül majd a történelembe. A belgrádi Matija Beækoviæ szerint fölösleges a referendummal megosztani a népet, hiszen Montenegró már így is önálló és független...
Időközben Montenegró kormánya elfogadta az a nyilatkozatot, amely a népszavazás után az ENSZ-szel való kapcsolat-kialakításról szól. Tette ezt azért, hogy bizonyítsa: Montenegró hű marad az ENSZ alapokmányához, s azt reméli, szeptemberig az ENSZ teljes jogú tagja lesz.
,,A polgárok valószínűleg támogatni fogják Montenegró államiságának a megújítását, ezért a nyilatkozat tartalmazza az elhatározást, hogy Montenegró a népszavazás után a legrövidebb időn belül az ENSZ tagja legyen. Megvan minden feltétele annak, hogy Crna Gorát mint független államot felvegyék az ENSZ-be a szervezet szeptemberi közgyűlésén' - nyilatkozta Milo Ðukanoviæ montenegrói kormányfő. A Szerbiával való viszonyról szólva ezt mondta: ,,Az most a legrosszabb a történelem folyamán'. A kormányfő biztos abban, hogy a függetlenség támogatást fog kapni a népszavazáson, de ,,számolni kell a két tömörülés összetűzésével abban az esetben, ha az eredmény több mint 50, de kevesebb, mint 55% lesz'.
LABUS LEMONDOTT A PÁRTELNÖKI POSZTRÓL IS. A májusi ünnepek után, mint ismeretes, lemondott kormányfő-helyettesi tisztségéről Miroljub Labus, amiért az EU megszakította a társulási és stabilizációs tárgyalásokat Mladiæ kiadatásának az elmaradása miatt. A tárgyalócsoportot vezető Labus lemondott, mert úgy gondolta: őt is felelősség terheli a történtek miatt. Labus, a G17 Plusz elnöke felszólította pártjának minisztereit, hogy tegyék ők is ugyanezt. A döntést szombaton a G17 főbizottságán kellett meghozni, ami meg is történt. A főbizottság elvetette a szerbiai kormányból való kilépés javaslatát. Labus javaslatára mindössze 44-en szavaztak, ellene 209-en. Ezt követően Miroljub Labus lemondott a G17 Plusz elnöki tisztségéről is. A történtek után mindössze annyit közölt az újságírókkal, hogy a főbizottság egy teljesen téves döntést hozott - amely ellentétben áll a párt alapelveivel -, de nem kívánja kettészakítani a G17-et, ezért mondott le.
A történtek nem okoztak túl nagy meglepetést, hiszen a párt alelnöke, Mlaðan Dinkiæ, amúgy a szerbiai kormány pénzügyminisztere már előre bejelentette: szeptemberig támogatni fogja a kormányfőt. Különben is: nem az a fajta ember, aki egykönnyen lemondana a hatalomban szerzett posztjáról.
EGY LÉPÉSSEL KÖZELEBB. Egy évvel ezelőtt, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök vajdasági látogatása idején olyan megállapodás született a miniszterelnök és Bojan Pajtiæ tartományi kormányfő között arról, hogy szükség van egy vajdasági-magyarországi gazdasági tanácsra. Azóta többen és többször is azt ígérték, hogy e tanács már 2006 tavaszán megkezdheti a munkáját. Sajnos, addig nem alakulhatott meg a testület, amíg nem jött létre két ehhez hasonló tanács: egy az államközösség és Magyarország, egy pedig Szerbia és Magyarország szintjén. Ez nemrég megtörtént, így egy lépéssel közelebb kerültünk a Vajdasági-Magyarországi Gazdasági Tanács megalakításához. Az erre vonatkozó tervezetet a múlt szerdán Újvidéken Bojan Pajiæ, a TVT elnöke és Pásztor István gazdasági titkár adta át a magyar állami küldöttségnek, melyet Gilyán György, a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára vezetett.
,,A tervezetben azt javasoljuk, hogy paritásos alapon létrehozunk egy testületet, amelynek a Magyarország és Vajdaság közötti kereskedelmi kapcsolatok elősegítése lenne a feladata. Emellett olyan fejlesztési elképzeléseket fogalmazna és valósítana meg, amelyekből elsősorban Vajdaságnak és Magyarország dél-alföldi régiójának lenne kifejezett előnyére. A következő egy-két hónapban a szöveggel kapcsolatban egyeztetni fogunk, és legkésőbb szeptember elején sor kerülhet a megállapodás aláírására, amit még szeptemberben a tanács alakuló ülése követ majd' - nyilatkozta a Magyar Szónak Pásztor István tartományi gazdasági titkár.
RENDHAGYÓ VÁSÁRMEGNYITÓ. A korábbiaktól elérően nem szombaton reggel, hanem pénteken este nyílt meg Újvidéken a sorrendben 73. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás. Zárt körű rendezvény keretében - 800 vendég jelenlétében! S még tűzijáték is volt! A hivatalos indok: azért rendeztek ilyen megnyitót, mert elkészült a Master Központ, amely országos viszonylatban is a legnagyobb befektetésnek számít nálunk. A dolognak politikai színezete van: a megnyitón dr. Vojislav Koštunica, a szerbiai kormány elnöke szólt a vendégekhez, őt követően pedig Újvidék radikális párti polgármestere, Maja Gojkoviæ beszélt. Az ünnepségen nem volt jelen sem a tartományi kormány, sem a tartományi parlament elnöke. Vajdaságot néhány titkár képviselte - illemből. (o. i.)
A tartományi kormány átadta a magyarországi kormánydelegációnak a Vajdasági-Magyarországi Gazdasági Tanács megalakítására vonatkozó tartományi megállapodás-tervezetet