home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Vasárnap indul a Petőfi TV
MTVA
2015.03.13.
LXX. évf. 10. szám
Vasárnap indul a Petőfi TV

Buda Márton műsorában, a Talpra Magyarban mutatkozott be az a hat fiatal műsorvezető, akiket mostantól a Petőfi TV-n láthatnak a nézők március 15-étől. Hétfőtől vasárnapig mindennap este 8-tól fél 11-ig jelentkeznek az A38 Hajóról. Koncertekről, színházi előadásokról, valamint filmekről tudósítanak majd, de emellett a fiatalok életének valamennyi területét érintő kérdésekkel is foglalkozik az Én vagyok itt című műsor.

Tatár Csilla a Dal háziasszonyaként debütált a köztelevízióban, ezúttal pedig a Petőfi TV arcaként folytatja munkáját. Rajta kívül Rátonyi Krisztinát láthatja majd a közönség, őt a Noé barátaiból, A legokosabb osztályból, valamint a Bízunk benned! című vetélkedőből már jól ismerhetik a nézők. A harmadik műsorvezető Galán Angéla lesz, aki korábban a köztévé Angi jelenti című magazinműsorában volt látható. A hölgyek mellett egészen új arcok tűnnek fel műsorvezetőként a Petőfi TV-n: Rátonyi Krisztina mellett Fodor Imre, az M3 csatorna korábbi arca, Tatár Csilla mellett Kerekes Péter debütál, míg Galán Angéla Jakab Márkkal, a Színművészeti Egyetem hallgatójával számol be a fiatalokat érintő kérdésekről.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..