Vásárhelyi focitörténet
Martinek Imre
2021.06.30.
LXXVI. évf. 26. szám
Vásárhelyi focitörténet

Torontálvásárhely, június 29-e. A Spartacus 1911 fociklub pályája. Csemeték vs szülők 14:5 (5:2). A góllövők listájára végül a piros mezes kiskakasok aprócska kapusa is felkerült. No, de sebaj, a nagy buzgalomban a profiknál is könnyen megesik ilyesmi. Még hogy!

A lényeg persze a hangulaton volt, illetve az elmúlt idényben felépített motorikai készségek bemutatásán. Meg a közös játékon. Egymással, apukák és anyukák csapata ellen.  Kedvcsinálás is volt ez továbbá, a foci interaktív népszerűsítése. Bizakodva, hogy idővel (a debellácsi vezetőség reményei szerint akár már az idei őszi szezon kezdetéig) egységes versenykategóriába hozva általa minden, e sportág iránt érdeklődő helybéli óvodást és kisiskolást. Második-harmadik osztályos korral bezárólag.

A legfiatalabbaknak számító pëtlítyök pillanatnyilag 14-en vannak. Fiúk és lányok – vegyesen! A lelkesedést, a sport iránti szeretetet, a különböző felhangú játékpillanatokban való osztozást edzőjük, Balogi András testnevelés szakos tanár igyekszik beléjük plántálni. A kolléga egyébként 2017 novemberében vállalta fel újból, kemény tízéves megszakítás után, a fiatal, torontálvásárhelyi futballtehetségek pallérozását. Többek között a kadétokét is, akik viszont – lévén a korosztály tagságának zöme a kisérettségi/felvételi körüli teendőkkel volt elfoglalva, leghamarabb ez év augusztusában mérkőzhetnek meg a szüleikből verbuválódó alkalmi csapattal. Annak rendje s módja szerint.

Egyébként, összhangban a patinás klub nevében is szereplő 1911-es évszámmal, Torontálvásárhely futballkedvelő közössége ezúttal is kerek évfordulót ünnepelhet. Sorrendben a száztizediket, melynek vonatkozó sportrendezvényei augusztus dereka táján kezdődnének. Feltéve ha... Mert ugyebár, ember tervez... 

Fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..