Gyivánovity Róbert és Nyers József (Roncsák Alexander felvételei)
 

Ha valamit akarunk, az ember nem is veszi észre, hogy elmúlik harminc-negyven év

Zenél, sportol, nevel, intézményt vezet. Mégpedig nem is akármilyet: Vajdaság legnagyobb diákotthonát. A végzettségét tekintve francia nyelv és irodalom tanár Gyivánovity Róbert a Szabadkai Középiskolások Diákotthonának igazgatójaként vette át a díjat. — Nekem természetes, hogy a diákotthonban mindent beleadva dolgozom már jó ideje — így kezdi a beszélgetést, és persze rögtön rá is kérdezek, hogy mióta is, hiszen ezer éve ismerjük egymást, és már akkor is az intézmény meghatározó alakja volt.

— 2002 óta vagyok igazgató, előtte pedig tizenöt évig voltam nevelő. Az mennyi pontosan? Harminckét év! Nem vagyok egy munkahelyváltó típus — állapítja meg nevetve. — Még egyszer köszönöm azoknak, akik felterjesztettek, kellemes elismerés a Pro Urbe díj, egy új lendületet is ad. Én az a fajta vagyok, aki szereti a fejlődést, az előrehaladást, nincsen idő vagy határ, amikor ennek vége kellene hogy szakadjon. Így állok hozzá mindenhez, nemcsak a munkához, hanem a zenéléshez és a sporthoz, a kick-boxhoz is.

* Mi tart ott ennyi ideje a diákotthonban?

— Valahogy nem is gondolkodtam soha ezen, hiszen mindig a következő nap feladatai és kötelességei foglalkoztattak. Észre sem lehet venni az idő múlását, mert mindig valamire törekszünk, valamit akarunk, valamiért harcolunk, így nem csoda, ha észrevétlenül elröppen harminc-negyven év.

Jelenleg 464 gyerek lakik az intézményben, mindenképp jó, hogy Szabadkán van a tartomány legnagyobb diákotthona, az újvidékieknél is nagyobb — büszkélkedik, majd rögtön felidézi, hogy 2012 áprilisában egy új szárnyat avattak fel, akkor 114 férőhellyel bővült a kapacitás Magyarország és a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatásával. A beruházás 1000 négyzetméter területet ölelt fel, és félmillió euróba került, az átadáson pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök is jelen volt.

— De még így is túljelentkezés van! Azon gondolkodunk, hogy még egy szárnyat kellene építeni. Megkezdődtek a beszélgetések erről, készülnek a felmérések, a tervek, meglátjuk, a továbbiakban hogy lesz. A diákotthont kívül-belül rendezzük, amikor csak módunk van rá, ám nemcsak az épületet, a lakhatási körülményeket javítjuk, fejlesztjük, hanem a nevelési módszereket is. Van három nagyon jó, megbízható koordinátorom, akikkel nagy öröm a munka, ők is hajlandóak tanulni, alázatosan állnak hozzá a munkához. A diákokkal jó kapcsolatom van, valójában még mindig én vagyok a fő nevelő, akihez fordulnak.

A városnapi ünnepségsorozat részeként Gyivánovity Róbert nemcsak a Pro Urbe díjat vehette át, hanem másnap zenekara, az El Gusto del Flamenco is fellépett a főtéren.

„Kiskoromban gyárakat nézegettem, gépészmérnöknek készültem mindig is”

— ezt már a másik Pro Urbe díjastól idézem. Nyers József a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, a Vajdasági Magyar Mérnökök és Műszakiak Egyesületének elnöke, számos nemzetközi tudományos cikk és öt tankönyv szerzője. Az Újvidéki

Egyetem Műszaki Karán diplomázott, majd 1992-ben szerezte meg a műszaki tudományok doktora címet. Tanársegédként, tanszékvezető tanárként, majd főigazgatóként tevékenykedett a Szabadkai Műszaki Főiskolán. Fő oktatási területe a pneumatika, hidraulika, hűtés és hűtőberendezések, környezetkímélő rendszerek és berendezések. Magyarországon tanárként a doktoranduszképzésben is jelen van, emellett a közeljövőben ő maga is szeretné megvédeni a tíz éve készülő, újabb doktori disszertációját.

— Mindig is rendkívül sok tevékenységgel foglalkoztam, büszke vagyok az oktatás területén elért eredményeimre, ugyanúgy, mint a tudományos munkámra. Fejlesztésekben vettem részt, Jugoszláviában elsőként én gyártottam, fejlesztettem, telepítettem hőszivattyúkat. A doktori munkám is erről szól, mintegy összegezve az eddigi kutatásaimat, hiszen témája a hőszivattyús fűtő- és hűtőrendszer teljesítménytényező maximális értékének meghatározása matematikai modell, optimizációs eljárás és numerikus módszer alkalmazásával. Ez egy teljesen egyedülálló, egyedi munka, ezer tudományos cikket átnéztem, és hasonlóval nem találkoztam. Kedvtelésből csinálom, a szellemi kondíciómat kívánom fenntartani.

Amikor a díjról kérdezem, elmondja, örül annak, hogy értékelik a munkáját. Mivel sokat mesélt arról, hogy meglehetősen gyakran van távol Szabadkától, egyebek között azért, mert rengeteg tudományos konferencián vesz részt (az interjú idején éppen Dalmáciában tartózkodott, ám most az allergiaszezon elől menekült a horvát tengerpartra), arra is kíváncsi voltam, hol érzi otthon magát.

— Valamikor Szabadkán éreztem otthon magam, ma már nem annyira, sok minden megváltozott, akár csak a lakosság összetételét említsem. Meglehetősen problémásnak tartom az elvándorlást, a magyar fiatalok számottevő része külföldre költözik. Az újabb kori népvándorlás ellen nagyon nehéz tenni, hiszen a jóléthez, a pénzhez kötődik, ugyanaz a folyamat megy végbe nálunk is, mint Amerikában. A fiatalok nem a szülőföldhöz kötődnek, nem a közösséghez, nem a nemzethez, sőt még a családhoz sem, a globalizáció hatásai bennünket is utolértek.

A beszélgetés végén kiemeli, hogy szeretné megköszönni a VMSZ-nek azt, hogy előterjesztette a díjra, és a haladóknak, amiért ezt elfogadták, habár formálisan a Vajdasági Magyar Mérnökök és Műszakiak Egyesülete jelölte a rangos elismerésre.

A Pro Urbe díjat olyan alkotásokért vagy tettekért ítélik oda, amelyek hozzájárultak a város hírnevének öregbítéséhez, illetve gyarapították Szabadka anyagi és szellemi értékeit.