A vajdasági Karinthy Frigyes a bánsági városkában, Nagykikindán született, 1938. június 4-én, Újvidéken hunyt el, 1994. július 31-én - Humoristának vallotta magát, olyannak, aki arra ,,vetemedett', hogy figyelemmel olvassa a vajdasági magyar irodalmát - Én így adom vissza című irodalmi paródiákat tartalmazó kötetét 1978-ban jelentette meg az újvidéki Fórum Könyvkiadó - A Képes Ifjúság és az Újvidéki Rádió munkatársa és szerkesztője volt évekig - A rádió vidám műsoraiban íróinkat görbe tükörben mutatta be, sokat tett azért, hogy a maró, de objektív humor ne tűnjön el erről a vidékről - Hogy miért nem adta ki már megírt munkáit, irodalmi - és nemcsak irodalmi - életünk talányai közé tartozik
,,Ti, színházi alkotók, mindig arra a pillanatra gondoltok, amikor valaha az idők mélyén valaki - egy tagbaszakadt ősember vagy egy gyerek - észrevette, hogy a kezében tartott göcsörtös, ágas-bogas botocska úgy mozdul, mint egy állat vagy egy ember. Micsoda felismerés! Valaminek, valakinek a felidézése, megjelenítése: ,,Ide, a jelenbe emelt távoli, múltbéli dolog, esetleg testet öltött mese, színjáték vagy álom. Mi, humoristák, rögtön azt vesszük észre, amikor a botocska előkerült, hogy az görbe, vagy legalábbis hajlítható. Ti, színészek, arcotok ráncait a tükörben simítjátok el festékkel, púderral, sminkkel. Mi, humoristák rögtön megállapítjuk, hogy az a tükör görbe, másnak mutat be benneteket, mint akik vagytok, csakhogy ti ezt nem akarjátok észrevenni', mondta egy alkalommal Varga Géza nekem és a társaimnak egy nyilvános adás után a M-stúdióban, Újvidéken. Varga Géza azt is mondta: ,,Én olyan komolyan veszem a vajdasági magyar irodalmat, hogy el is olvasom.' Bizonyítékul átnyújtotta nekünk, a kezünkbe adta az Én így adom vissza című kötetét, amely irodalmi paródiákat tartalmazott. Ekkor - ha nem tévedek - nem sokkal a kötet megjelenése után, a Dolgozókban Juhász Géza - milyen kevesen méltatták a humoristák munkáit - megállapította, hogy Varga Géza a vajdasági Karinthy Frigyes, csakhogy a legnagyobb magyar humorista ,,kegyetlen', vitriolba mártott tollal irogatott kortársairól - sokan nem bocsátották meg neki ezt -, Varga Géza pedig valami bölcs megértéssel fordult azokhoz, akiknek műveit - hadd legyünk őszinték! - akkortájt kevesen olvasták, még kevesebben értékelték érdemben.
Varga Géza a cabaret-műfajtól sem idegenkedett. Magát a műfajt természetesen nem Újvidéken vagy Szabadkán találták fel. Varga Géza eleinte apró dialógusokat jelentetett meg, amolyan ,,vicces' párbeszédeket, akármilyen aktuális témára. Az Újvidéki Rádió vidám műsorainak szerkesztői valami különleges kis műfajocskát teremtettek, mert rólunk írtak, nem a pesti urakról és hölgyekről, Kohnról és Grünről, hanem a Rozi nénikről és a Pista bácsikról. Mindig időszerűségre törekedett Varga Géza is, és akkortájt, amikor a rádió megkezdte a vidám műsorainak az adásait, volt ám miről írni, volt ,,miről lerántani - a humor segítségével - a leplet'. Bár nem kellett mindenáron a napi aktualitásokhoz ragaszkodni, Varga Géza mindig az éppen megtörténtekhez tartotta magát. Amikor megkérték, hogy vezessen egy műsort, Varga Géza a következőket mondta: ,,Én nem tudok egy viccet viccesen elmondani. Nem vagyok színész. Én a vicc poénja - aminek, akár hiszik, akár nem, gondolata, sőt filozófiája is van, nem csattan a jelenet végén, ha azt komolyan és szárazon adom elő...'
Az Újvidéki Rádió munkatársai, szerkesztői, akik hétről hétre jelentkezetek a éterben írásaikkal, Balázs Béla, Pintér Lajos, Horváth K. György, Kiss István, korábban Fischer György, újabban Bús Zoltán és természetesen Varga Géza - ők mondták - (látszatra) ,,olcsón adták a bőrüket', mert hiszen a humoristáknak nem járt irodalmi díj, ,,magas' elismerés, de valami egész hihetetlen csökönyösséggel, konoksággal népszerűsítették Bogdánfi Sándor, Kopeczky László, Gál László és a többiek műveit, művecskéit. Varga Géza olyankor cinikusan jegyezte meg: ,,Akinek humora van, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes...'
Varga Géza 1938. június 4-én született. Újvidéken hunyt el, mondhatjuk tragikusan, mert váratlan rosszulléte pillanatában senki sem hallotta segélykiáltását az erkélyről. Varga Géza szülővárosában végezte el az általános iskolát, majd Zentán a gimnáziumot 1957-ben. Újvidéken beiratkozik a Tanárképző Főiskola magyar-szerb szakára s közben az Újvidéki Rádió és a Képes Ifjúság munkatársa lesz. 1969-ben az Újvidéki Rádióban szerkesztői székbe ültetik, abban maradt egészen 1994-ig.
Én így adom vissza című kötetét ma is érdemes fellapozni. Érdemes azért (is), mert szinte valamennyi magyar vajdasági íróról megírta szelíd szatíráját, boncolgatva gondosan azokat az írásokat, amelyek - vélhetőleg - a szerzők esendőségét fedik fel. ,,Áldozatul esett' több anyaországi író is, például Cziráky István és Móra István, de a ,,vicces hangsúly' a vajdasági írókon volt, rajtuk csattant az ostor. Varga Géza panoptikumában ,,deresre húzta' Majtényi Mihályt, Gál Lászlót - ők voltak a legtermékenyebbek -, Debreczeni Józsefet, Herceg Jánost, Lévay Endrét, Csépe Imrét, Zákány Antalt, Urbán Jánost, Pap Józsefet, Kopeczky Lászlót, Bori Imrét, Németh Istvánt, bátyját, Varga Zoltánt, Deák Ferencet, Gerold Lászlót, Gion Nándort, Végel Lászlót és még nagyon sokukat, veteránokat és fiatalokat. Íme, mivel ,,tipizálta' Bori Imrét: ,,Nem nekünk írt, mi akkor még nem éltünk. Ha sejtetette volna hogy megszületünk, akkor lényegesen jobban írt volna'. El lehet ezen gondolkozni...