Az előadás bekerült az Újvidéki Zenei Ünnepségek (NOMUS) programjába, így az április végi premiert a szokásosnál nagyobb hírverés és várakozás előzte meg. Májusban csak háromszor láthatja a közönség, és a jegyek előre elkeltek. Mivel a szerzői jogokért fizetni kell, a produkciót a jövőben sem tűzhetik annyiszor műsorra, ahányszor szeretnék. Vagy ahányszor a nézők igényelnék. Szinte kétségtelen ugyanis, hogy hamarosan a színházlátogatók egyik kedvencévé válik. 
Leonard Bernstein, az amerikai zenetörténet egyik legismertebb zeneszerzője és karmestere, Arthur Laurents dráma- és forgatókönyvíró, valamint Stephen Sondheim történelmet írtak a West Side Story 1957-es Broadway-premierjével, hiszen az úgynevezett „könnyű műfaj” ekkor fordult először a szociális kérdések, problémák felé. A darab, amelynek a népszerűsége máig töretlen, azóta csak a Broadway és a West End színpadain nyolc feldolgozást élt meg.
Sokan mondhatnák, mi közünk van nekünk az amerikai, pontosabban a New York-i fiatalok, a lengyel—amerikai Jettek és a Puerto Ricó-i bevándorlók, a Cápák bandaháborújához, amely ráadásul az 1950-es években játszódik. Ez azonban rendkívül felszínes megközelítés lenne, a történetben ugyanis jóval több rejlik. A Rómeó és Júlia alapján íródott modern kori zenés színházi műben is egymásba szeret Tony és Maria, akik természetesen az ellentétes oldalon állnak, de szerelmük tragédiába torkollik, és bármennyire szeretnék, nem tudnak véget vetni a régóta tartó gyűlölködésnek. 
Az újvidéki előadást Nagy Viktor rendezte, akinek a Sztárcsinálók, a Hair, a Chicago és a Szép új világ után ez már az ötödik előadása a vajdasági társulattal. A koreográfus Gyenes Ildikó, aki a tizenkét évvel ezelőtti Hair óta szintén rendszeresen visszatérő vendég, a jelmezeket Horváth Kata, a díszletet Csík György tervezte.
A szereposztásban az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves hallgatóival kiegészülve a színészgárda szinte minden tagja részt vállal. A főbb szerepekben Huszta Dánielt (Riff, a Jettek vezére), Kőrösi Istvánt (Tony), Szabó Eduárdot (Bernardo, a Cápák vezére), Szilágyi Ágotát (Maria), Elor Eminát (Anita), Hajdú Tamást (Chino), Giricz Attilát (Doc) láthatjuk, de a két banda valamennyi tagja megérdemelné, hogy felsoroljuk a nevüket. 
Habár tudom, hogy az Újvidéki Színházban kiváló énekesek vannak, és a színészek a tánctudásukat is több alkalommal már megcsillogtatták, mégis voltak kétségeim, hogy ez a musical túl nagy falat lehet a számukra. Bizonyára abból indultam ki, hogy Magyarországon micsoda apparátussal, költségvetéssel készülnek a hasonló produkciók. Nos, a látottak teljesen eloszlatták a félelmeimet, a rendező, a koreográfus, a díszlettervező és a színészek a rendelkezésükre álló kapacitások teljes kihasználásával a lehető legjobban oldották meg a cseppet sem könnyű feladatot. A díszlet egyszerű és funkcionális, a táncjelenetek csodálatosak, Kőrösi István pedig ismételten bebizonyította, ő az egyik legjobb hangú énekesünk. Csak a színpad lenne egy kicsit nagyobb, mert a játéktér kissé szűkösnek tűnik, annak ellenére, hogy a nézőtér első két sora fölé is kiterjesztették, a szereplők pedig időnként „felrohannak” a balkonra. Nem hagyhatom szó nélkül Krizsán Szilvia hajléktalan nőjét sem, hiszen a szöveg nélküli szerepet olyan kiváló, folyamatos jelenléttel és játékkal oldja meg, hogy fél szemmel mindig rá kell figyelnünk.