Minden nemzetgazdaság megsínylette a járványügyi helyzetből adódó bonyodalmakat, de összességében egyelőre nem beszélhetünk valamiféle nagy összeomlásról. A közgazdászok tömkelege elméleti síkon keresi a leghatékonyabb megoldásokat a mostani kihívásokra, több-kevesebb gyakorlati eredménnyel. Valójában viszont a politikusok döntenek: a jelek szerint sem a közgazdászok, sem az orvosok véleménye nem nyom többet a latban.
A politikusok általában kevésbé népszerűek, mint az orvosok vagy a sztárközgazdászok. Mentségükre legyen mondva, hogy esetenként viszont talán jobban meg tudják határozni az arany középutat. Szemellenző nélkül jobban átlátnak a dolgokon, mint a szakbarbárok. Az is tény azonban, hogy ők másfajta szemüvegen át nézik/látják a dolgokat. Ez sajnos olyan veszélyeket rejt magában, hogy napi politikai érdekektől vezérelve, akár a saját pozícióik megerősítése végett, egy kicsit vagy nagyon is visszaélhetnek a helyzettel.
Ha a közgazdaságtan objektív módszereket alkalmazva mindig biztos recepteket tudna kínálni a felmerülő gondok megoldására, az lényegében a társadalom egészének lenne jó. A valóság azonban más. Az előrejelzések gyakran bizonyulnak tévesnek. Veszélyeket rejteget magában az a tény is, hogy a közgazdaságtan képlékenysége lehetőséget ad arra, hogy valójában bármilyen érdekhez, politikai indíttatású elképzeléshez meg lehessen találni vagy kreálni a megfelelő elméletet, melyet aztán egy tudományosnak látszó elemzéssel alá is lehet támasztani.
Kormányzati szerepvállalás nélkül a jelenlegi helyzetben nem lehet enyhíteni a járvány okozta gazdasági károkat. Az állam elhalása a mostani perspektívából igazán utópisztikus. Összehangolt, koordinált intézkedésekkel is csak tompítani lehet a klímaváltozás és a vírushelyzet okozta csapásokat. Egyik államberendezkedés sem tökéletes, és valóban vannak olyan diktatórikus megnyilvánulások, amelyek sok esetben, sok helyen elítélendőek. De amikor nagy a baj, akkor jó, ha van egy hatékony gépezet, mely reagálni tud, gazdasági csődöket megelőzve, illetve életeket és munkahelyeket megmentve.
Az utóbbi évtizedekben általában ideológiával is alátámasztott viták kezdtek kialakulni arról, milyen mértékben és formában van szükség a kormányzat gazdasági szerepvállalására. A modern kori ipari társadalmakban egyébként a kormányzati kiadások „súlya” már akkora, hogy eleve átalakítja azt a környezetet, amelyben a gazdasági döntéseket meg kell hozni. Az államnak tudatos irányító szerepet kell vállalnia a nemzeti erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében.
A gazdasági gondok nem szűntek meg, és a közeljövőben lehet, hogy ismét felerősödnek. A jelenlegi egészségügyi válsághelyzet alatt kulcsfontosságú tanulságnak bizonyult, hogy ne kizárólag a kritikus gazdasági ágazatainkat védjük, hanem eszközeinket, technológiáinkat, infrastruktúránkat is. Elsősorban pedig a munkavállalóinkat és a munkahelyeinket.
Az is megfigyelhető világszerte, hogy az államok több területen is csődöt mondanak a válságok és azok következményeinek kezelésében. A régi szolidaritási formák már nem, az újak pedig még nem működnek megfelelően. Sok esetben a társadalmi alrendszerek dezintegrálódnak, aminek következtében egyenetlen, mintázattá nem formálódó, új struktúrák jönnek létre. A krízis folytán meggyengülő államok nemzetközi kooperációra való hajlandósága is gyengül. Az így kialakuló vákuumba pedig könnyebben törnek be külső szereplők. A káosz ugyanakkor esetenként és részben termékeny is lehet: utat nyithat az új típusú mozgalmi formák, politikai együttműködések előtt.
