home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
„Van tétje a választásnak!”
Fehér Márta
2020.06.18.
LXXV. évf. 25. szám
„Van tétje a választásnak!”

Vasárnap országos, tartományi és önkormányzati választás lesz Szerbiában. Egyetlenegy magyar lista indul mindhárom szinten — a Vajdasági Magyar Szövetségé. Minél több vajdasági magyar él szavazati jogával, illetve járul az urnák elé, annál erősebb lesz a vajdasági magyar érdekérvényesítés az elkövetkező négy évben. Számunkra a politizálás nem az eszelésről szól, hanem arról, hogy ügyek mentén, az ügyeket intézve a mindennapokat elviselhetővé tegyük. Erre készülünk, ehhez kérjük az emberek támogatását, és ez az ő érdekük is — nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke lapunknak adott interjújában, és hangsúlyozta, fontos, hogy mindenki éljen a szavazati jogával.

* Néhány nappal a választások előtt mi a teendője egy vajdasági magyar párt elnökének Szerbiában?

— Még két nap van a kampányból hivatalosan. Csütörtök éjféltől van kampánycsend. Ezt a két napot még gőzerővel végig fogjuk kampányolni, én személy szerint is. Ez azt jelenti, hogy amennyi emberrel csak tudok találkozni, annyival találkozni fogok személyesen, megpróbálva meggyőzni őket arról, hogy van tétje a választásnak, hogy fontos az, hogy mindenki éljen a szavazati jogával, és hogy támogassa a Vajdasági Magyar Szövetség listáját országos, tartományi és önkormányzati szinten, mert ez az egyetlenegy magyar lista ezen a választáson, minden szintet figyelembe véve. Ez lesz az alapvető feladat, és az, hogy felkészüljünk minden eshetőségre, minden kihívásra, meglepetésre, ami a kampánycsendben, illetve a választás napján várhat bennünket. Arra készülünk, hogy mindenkit mozgósítsunk a választások napján, hogy maximalizáljuk a választási eredményt.

* Mit tapasztal, a szerbiai választási kedvhez viszonyítva hogyan alakul a vajdasági magyarok szavazási hajlandósága?

— Ez egy különleges választás lesz a körülmények miatt. Azt látom, hogy mindenki azzal számol, hogy az általános választási részvételi hajlandóság a megszokott alatt fog lenni. A vajdasági magyar közegben kampányolva viszont azt tapasztalom, hogy a magyar szavazók körében nagyon erőteljes a választói hajlandóság, sokkal erőteljesebb, mint az előző választások bármelyikén. Elképzelhető, hogy a magyar választási hajlandóság az általános felett fog lenni, ami mindenféleképpen jó lenne, de számomra úgy tűnik, hogy semmiképpen nem lesz az alatt. Jó a hangulat a választótestületben, bizakodók, aktívabbak az emberek, mint az általában lenni szokott.


Fotó: Ótos András

* Ha két-három mondatban kellene megfogalmazni, hogy miért menjenek el az emberek voksolni, mivel buzdítaná őket? Program, ambíciók szempontjából mit sorolna fel?

— Mindenekelőtt azt, hogy életbevágóan fontos, hogy ne a fejünk felett döntsön bárki, hogy ott üljünk, ahol a problémák megbeszélésre kerülnek, a döntések születnek, és a mi számunkra fontos ügyeket sikerüljön elintézni, megvalósítani. Kiemelhetnék általános országos ügyektől kezdve egészen apró, kis önkormányzati ügyekig sok mindent. Az elkövetkező négy évben el fog indulni Szerbia uniós csatlakozásának a folyamata, források válnak elérhetővé, nem mindegy, hogy a források leosztásánál ott ülünk-e az asztalnál vagy nem, prioritásaink számításba kerülnek-e, vagy sem. Emellett nagyon komoly jogalkotási folyamat folytatódik ebben a ciklusban, a jogharmonizáció szempontjából, Vajdaság területén is jelentős források állnak majd rendelkezésre, a vajdasági hatáskörök finanszírozása érdekében. Itt elsősorban az oktatásban, a művelődésben, a tájékoztatásban vagyunk érdekeltek. Az önkormányzatokban történő szerepvállalást, az önkormányzati érdekérvényesítést illetően azt gondolom, hogy az utóbbi hónapokban mindenki számára világossá vált, hogy hogyan és milyen módon fontos. Azt hiszem, hogy ez az elmúlt egy-két hónap, a vírus elleni küzdelem rámutatott arra, hogy miért fontos az erőteljes magyar politikai érdekérvényesítő erő. Ha mindaz nem lett volna, az elmúlt hónapokban sok olyan ügyet nem tudtunk volna elintézni, amik az emberek mindennapjait könnyebbé tették. Azt gondolom, hogy ez egy figyelmeztető jel, egy felkiáltójel a kimondott mondat végén, rámutat a kérdésnek a mindenkori fontosságára. Azt látom, hogy ezt látják az emberek is, azt látom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség támogatottsága kimagaslóan jelentős, merthogy az elmúlt hónapokban bebizonyítottuk, mit jelent az, hogy azt állítjuk magunkról, hogy mi egy cselekvő párt vagyunk. Ezt méltányolják az emberek. A cselekedetet, a cselekvőkészséget, a gyorsaságot, az ügyintézést. A mi számunkra a politizálás nem az eszelésről szól, hanem arról, hogy ügyek mentén, az ügyeket intézve a mindennapokat elviselhetővé tegyük. Erre készülünk, ehhez kérjük az emberek támogatását, és ez az ő érdekük is. Azt bizonyították az elmúlt évek is, hogy senkinek nem olyan fontos a magyar emberek érdeke, mint a Vajdasági Magyar Szövetségnek.

* Szabadka visszaszerzése prioritás?

— Igen, magas prioritás. Szabadka egy magyar város, mint ahogy ugyanakkor horvát is, meg szerb is. Nem inkább magyar, mint horvát és szerb, de nem is kevésbé magyar, mint horvát és szerb és bunyevác. Ezért azt gondolom, hogy teljesen normális, hogy nekünk kimagaslóan pozícionált érdekeink vannak, van mit nekünk ebben bepótolnunk. Azt hiszem, hogy jó a listánk, azt hiszem, hogy erőteljesek a mondatok, amiket megfogalmazunk, és komolyan gondoljuk, amit megfogalmazunk. Nem másokkal szemben, nem mások ellenében, hanem másokkal együttműködve, de visszahozva azt a pozíciót, visszakerülve abba a pozícióba, amelyik — azt gondolom — minket megillet ebben a városban.

* Hogyan látja a többi önkormányzatban a lehetőségeket?

— Azt látom, hogy jók a lehetőségeink. Biztos, hogy nagyon-nagyon reális, hogy megőrizzük azokat a pozíciókat, amik ebben a pillanatban Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán vannak, azt látom, hogy a legjelentősebb politikai erő tudunk lenni Kishegyesen, azt látom, hogy nagyon komoly előrelépésre van esélyünk Óbecsén és Adán, meg tudjuk tartani a pozícióinkat az összes többi önkormányzatban. Országos és tartományi szinten, azt hiszem, hogy előre tudunk lépni, úgy látom, hogy ha nem történik semmi rendkívüli, ha a választók akarata fog érvényre jutni, ha ezzel a lendülettel, odafigyeléssel, komolysággal csináljuk végig a kampánynak a hátralevő részét és a szavazás napját, akkor a június 21-ei választás egyik komoly nyertese a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a vajdasági magyar közösség lehet.

* Ön meglehetősen sűrűn tárgyal, egyeztet Belgráddal és Budapesttel. A választások kapcsán akár Aleksandar Vučićtyal, akár Orbán Viktorral folytattak-e valamilyen megbeszélést?

— Természetesen nem most, hanem hónapokkal ezelőtt. A választási kampányban erre sem szükség, sem lehetőség nincsen. A miniszterelnök úrral az utóbbi hónapokban nem találkoztam, a köztársasági elnök úrral találkoztam az elmúlt hetekben, hónapokban, több alkalommal is, mikor a kampány megszakításáról, majd a folytatásáról, a képviseleti küzdelemről egyeztettünk, beszéltünk. Legutóbb az új rendőrgeneráció eskütételén. Nem beszélgettünk konkrét választási problémákról, nincsenek ezzel kapcsolatban egyeztetések. Szeretném jelezni, hogy nem egyezkedtünk, nem egyezkedtem, és nem is fogunk azzal kapcsolatban, hogy akkor most melyik önkormányzat kinek a fennhatósága alá fog tartozni. Azok a mendemondák, hogy eladtam egyiket vagy másikat a harmadik vagy a negyedik érdekében, ezek butaságok. Мost mindenki megpróbálja maximalizálni az eredményét, ők is, mi is, függetlenül attól, hogy partnerek voltunk, és nagy valószínűséggel azok is leszünk. De a választási kampány az választási kampány, mindenki megpróbál a maximumra törekedni, és ebben van odafigyelés, de olyan borzalmas nagy barátság nincs.

* A vajdasági képviselőház élén ön marad?

— Ezt nem tudom, ezzel kapcsolatban nem beszéltem senkivel, nem is gondolom, hogy ez az a pillanat, amikor ezt meg kell tenni. Ez klasszikus esete annak a mondásnak, hogy először ugrani kell, és utána kell mondani, hogy hopp. Azt gondolom, az elmúlt nyolc év tapasztalata azt bizonyította, hogy ez jó volt nekünk is, közösségileg és pártként is, és úgy érzékeltem — talán nem túlzás azt mondani —, hogy ez a szerepvállalás jó volt Szerbiának és Vajdaságnak is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..