
Ha nincs szennyvíztisztító, nem jönnek a befektetők. Ha nem jönnek a befektetők, nem nyílnak új munkahelyek. Ha nem nyílnak új munkahelyek, akkor a falu elnéptelenedése tovább folytatódik — nagyjából így lehetne összegezni a bajmokiak problémáit. Simon Zsolttal, a helyi közösség elnökével beszélgettünk.
• Ha értékelnie kellene a 2013. évet, milyennek mondaná?
— Kiemelném a fontosabb dolgokat. A Sportcsarnok tulajdonjogának a rendezése is ide tartozik. Ez az ügy szinte az egész 2013. éven át húzódott, a tulajdonjogokat ugyanis az objektum felépítése óta nem rendezték. Négy parcellán van a csarnok, közülük egy magánkézben volt. El kellett intéznünk, hogy állami tulajdonba kerüljön. A történet bonyolódott is, mivel a terület egy idős nénié volt, aki sajnos már meghalt, úgyhogy fel kellett kutatnunk az örököseit, ez pedig igen időigényes munka. Ezt követte a bírósági tárgyalás, és örömmel mondhatom, hogy sikerült megoldanunk a problémát. Most a közbeszerzési pályázat kiírása van soron. A Sportcsarnok felújításához szükséges pénzt már előteremtettük. Úgy tervezzük, hogy a munkálatokat két szakaszban bonyolítjuk le: első körben a tető, a csatornarendszer és az öltözők felújítása, a villanyhálózat rendbe hozása, második körben pedig a fűtési gondok megoldása a cél. A mérnökök szerint az volna a legideálisabb, ha a jelenlegi rendszert alakítanánk át gázfűtésessé. Újraraknánk a parkettát is, úgyhogy a tervek szerint jövőre teljesen megújulna a Sportcsarnok. Ezenkívül 2013-ban újabb utcákat sikerült rendbe tennünk — ez nem zajlott ugyan zökkenőmentesen. Szabadka város kiírta a közbeszerzési pályázatot utak, utcák, útkereszteződések aszfaltozására. Bajmokon a Bajo Pivljanin és a Három isztriai áldozat utca lett újraaszfaltozva. Történtek azonban visszaélések, és ezt a helyi közösség nem hagyta annyiban. Jelenleg is folyik a vizsgálat. Ha lesz végleges eredmény, arról a lakosokat is értesítjük majd.
• Ha már az aszfaltozásnál tartunk, még egy útszakasz — Ráta településtől a szerb—magyar határátkelőig — felújítása került tervbe. Ez mikorra várható?
— 2013-ban többször is voltak tárgyalások ezzel kapcsolatban, mivel ez egy IPA-projektum által pénzelt beruházás lenne, melynek határideje 2014 augusztusa. A célja pedig Bajmok, illetve Ráta településen a vasúttól kezdve egészen a határátkelőig terjedő útszakasz kiépítése, felújítása. Ez kell, hogy legyen az első lépés a határátkelő kiépítéséhez. Itt szeretnék még kitérni arra, hogy Bajmok helyi közösségének a vezetősége több ízben is tárgyalt a belgrádi illetékesekkel az átkelőről. A szükséges dokumentáció elkészítése jól halad, jövőre minden papírunk meglesz erre vonatkozóan. Van rá tehát esély, hogy 2014-ben a határátkelő kiépítése is megkezdődjön.
• Minden településen vannak „slágertémák”, melyekről folyton beszélnek az emberek, de sohasem tudnak róla semmi biztosat. Bajmokon ilyennek számít a szennyvíztisztító kiépítése.
— Az ezzel kapcsolatos tervdokumentációt teljes mértékben kidolgoztuk, annak a hiánya tehát nem akadály. Jelen pillanatban az egyetlen gond az, hogy nincs pénz. Felvázoltunk egy olyan megoldást, hogy fázisokban legyen kiépítve a szennyvíztisztító — noha az is igen nagy befektetést igényelne. Meglátjuk, hogy jövőre részt tudunk-e venni valamilyen pályázaton — akár a Vízművekkel közösen —, hogy legalább a kiépítés első fázisát el tudjuk indítani.
• Szennyvíztisztító ugyan még nincs, de mezőgazdasági vásár hosszú idő után ismét van Bajmokon. Milyenek az eddigi eredmények?
— Bajmokon több mint húsz éve rendszeresen tartottak mezőgazdasági vásárt. Ezt szerettük volna újraéleszteni. 2013 júniusában sikerült is, sőt a mi értékeléseink alapján igen jól, és a visszajelzések is kedvezőek. Hozzá szeretném tenni, hogy pillanatnyilag, a téli időszakban nem tartunk vásárokat, de márciustól — a megszokott rend szerint — minden hónap első vasárnapján megtelik majd a vásártér. A jószágvásárra még mindig nincs meg az engedélyünk, megtettük már azonban az első lépéseket. Jelentős pénzeszközöket igényel a vásár feltételeinek a megteremtése, de reményeim szerint jövőre ezt is megoldjuk majd.
• Sokan tartottak attól, hogy az idén nem lesz karácsonyi hangulat a faluban, sokáig nem voltak ugyanis karácsonyi égők a központban.
— Sokat dolgoztunk a karácsonyi díszkivilágítás felszerelésén. Ezt az idén a tavalyinál egy kicsit később tudtuk megoldani.
• Vannak más tervek is?
— Erről majd csak 2014-ben beszélhetek bővebben. Mivel a politikai helyzet változó, új városvezetőség van, és még nem tisztázódott minden, a közvállalatok élén még nem történtek változások. Ha erre sor kerül, akkor majd bővebben is tudok nyilatkozni a tervekről. A helyi közösség vezetősége továbbra is szeretné tartani a kapcsolatot az illetékesekkel. Emellett szeretnék kitérni arra is, hogy ha bármilyen esély mutatkozik munkahelyteremtésre, azt meg fogjuk ragadni, még mindig a munkahelyek hiánya ugyanis a legnagyobb gond a faluban.