A szabadkai MCC Képzési Központjának vendége volt prof. dr. Hüseyin Bağcı, a nemzetközi kapcsolatok professzora az ankarai Közel-keleti Műszaki Egyetemen, aki egyúttal a török Külpolitikai Intézet elnöke is. Számos könyvet és cikket publikált a török külpolitikáról és a török—német kapcsolatokról. Ismert televíziós és rádiós személyiség Törökországban. Sohasem akart politizálni, pedig számos lehetősége lett volna rá. Ahogyan ő mondja, inkább az akadémiai vonalat erősíti — ezzel pedig, akárcsak Svájc, semleges tud maradni.

* Melyek a legnagyobb társadalmi kihívások, melyekkel Törökország ma szembenéz — gazdasági, oktatási vagy szociális szempontból?

— Jelenleg mindhárom területen jellemzőek a gondok, de az első számú probléma természetesen a gazdaság. Az elmúlt néhány évben ugyanis számos hibás döntés született gazdasági értelemben. Emellett a társadalmi polarizáció is növekszik, ami súlyos politikai és szociális gond. A jövedelmi különbségek növekedése szintén olyan probléma, amellyel Törökország szembenéz. Sok tapasztalatunk van a társadalmi kihívások kezelésében. A múltban sokkal nehezebb időszakokat is átéltünk. A török társadalom ellenálló. A gazdasági döntéseket helyre lehet hozni, a gazdaság tehát nem a legnagyobb gond, de az erkölcsi és az oktatási problémák sokkal hosszabb távú hatásokkal járnak. Ez azonban nem csak Törökországra igaz: globális szinten is hasonló tendenciák figyelhetők meg, és Törökország is kiveszi a részét ebből.

* Hogyan határozná meg Törökország mai külpolitikai identitását? Törökország gyakran hídnak nevezi magát Európa és a Közel-Kelet között. Mennyire igaz ez a szerep a mai világban?

— Törökország híd helyett ma már inkább gátként működik: felfogja a világ több részéről Európa felé irányuló migrációt. Törökország 2016 márciusában aláírta az Európai Unióval a migrációs megállapodást, hogy megállítsa az áramlást — annak ellenére, hogy addigra már emberek milliói jutottak el Európába Törökországon keresztül. Több mint 7 millió bevándorlót fogadtunk be. Ez nagy probléma az ország társadalmi szerkezetére nézve, hiszen ezek az emberek nem néhány hónapja vannak ott, hanem már több mint tizenkét éve. A hivatalos adatok szerint 3,66 millió menekült jött az országba, és mindössze 500 000-en tértek vissza. A fennmaradó mintegy 3 millió ember természetesen hozzájárul a török gazdasághoz, egyúttal bizonyos társadalmi feszültségeket is okoz.

* Mi jellemzi a fiatalok értékrendjét — mennyire gyakori az elvándorlás, mennyire maradtak meg a hagyományos értékek, mennyire gyűrűzött be a nyugati megközelítésmód? Milyen jövőképük van?

— Természetesen nálunk is érződik a nyugati hatás. De Törökország nem egy közel-keleti ország, nem arab állam vagy hasonló. Sokkal előrébb tartunk. A fiatalok mégis elvándorolnak. Ez egyébként általános jelenség Közép- és Kelet-Európában, valamint a Balkánon is. Amerikába, Németországba, Franciaországba, Nagy-Britanniába és más országokba mennek. Törökország előnye azonban az, hogy nagy állam vagyunk, sokkal nagyobb népességgel, így nem néptelenedünk el úgy, mint a kisebb államok. Miért mennek el a fiatalok? Két oka van: az egyik a gazdasági okok, a másik pedig az, hogy sokan nem látják a jövőjüket az országban a hibás gazdasági döntések, a társadalmi megosztottság és egyéb problémák miatt. De jelenleg változik a helyzet: már nincs olyan erős kivándorlási hullám, mert az amerikaiak és az európaiak is intézkedéseket hoztak. De tény, hogy sokan elmentek — ezzel egyetértek. Jelenleg például Londonban mintegy 500 000 török él, ami Anglia egészét tekintve is hatalmas szám.

* Törökország 1952 óta NATO-tag, de a kapcsolat időről időre feszült. Mi ma a legfontosabb összekötő kapocs, illetve a legfontosabb konfliktusforrás Ankara és Washington között?

— Törökország egyértelműen a Nyugat oldalán áll. A NATO-tagságunk nincs veszélyben, sőt, ma talán fontosabb, mint valaha. Az amerikai nagystratégia ugyanis új szerepet szán nekünk: már nem egyszerű megfigyelőként kezelnek, hanem kulcsországként. Hatással vagyunk a Balkánra, a Fekete-tengerre, a Kaukázusra, Közép-Ázsiára, a Közel-Keletre és a Mediterráneumra is, ha a stabilitásról van szó. A kapcsolatunk ezért Washingtonnal most különösen jó. Trump rendszeresen elmondja, hogy Erdoğan az ő barátja, ez pedig a politikai hangulatot is jól mutatja. Meggyőződésem, hogy Törökország az európai biztonság egyik pillére az USA, Nagy-Britannia és — sajátos módon — Oroszország mellett. A NATO-tagságunk miatt viszont számunkra nem reális alternatíva a BRICS vagy a Sanghaji Együttműködési Szervezet. Törökország a Nyugat része, és ez így is marad.

* Törökország 1999 óta EU-tagjelölt, de a csatlakozási folyamat évek óta befagyott. Lát-e bármilyen reális esélyt arra, hogy a felek újranyissák a tárgyalásokat? Mi akadályozza ma leginkább a török EU-közeledést?

— Azt gondolom, hogy Törökország EU-csatlakozása a belátható jövőben nem reális. Korábban már megnyílt egy fejezet, a nyolcadik, és azt sikeresen le is zártuk. Ám a folyamat 2007-ben megakadt, amikor Nicolas Sarkozy hatalomra került Franciaországban. Ő volt az, aki politikai okokból megállította a tárgyalások előrehaladását, és azóta sem indult újra érdemben a folyamat. Ma Európának több biztonsági kihívással kell szembenéznie, mint amennyit egy új, ráadásul nagyon nagy tagállam integrálása lehetővé tenne. A legnagyobb politikai akadály továbbra is Ciprus kérdése. Ez 1960 óta rendezetlen, a brit gyarmati múlt öröksége, és a sziget megosztottsága mára Európa egyik legrégebben húzódó konfliktusává vált. Úgy látom, sem a török, sem a görög fél nem érdekelt a mielőbbi rendezésben, így a közeljövőben nem várható áttörés.

* Milyen ma a kapcsolat Oroszország és Törökország között, illetve mely országokat tekintik a legnagyobb szövetségeseknek?

— Oroszország egyszerre szomszédunk és fontos kereskedelmi partnerünk: tőlük érkezik az olaj és a gáz, és ők építik a török Mersin tartományban lévő atomerőművet is. Viszont nem a legfőbb kereskedelmi partnerünk, az ugyanis Németország. Oroszország csak a negyedik helyen áll. Erdoğan és Putyin jól megértik egymást, Törökország pedig kiegyensúlyozott politikát igyekszik folytatni. Nem alkalmazza az EU-s szankciókat sem, hiszen nem tagja az uniónak. Mindeközben Ukrajnával is jó kapcsolatokat ápolunk, és nem ismerjük el az orosz megszállást a Krímben és Donbaszban. A viszony alapjában kölcsönös érdekeken alapuló pragmatikus együttműködés. A Fekete-tenger, a Kaukázus és Közép-Ázsia olyan régiók, ahol az orosz és a török érdekek gyakran találkoznak vagy ütköznek, ezért mindkét fél óvatosan mozog — ahogy az oroszok mondják, nem szabad túl közel menni, mert megégsz, de túl messzire sem, mert megfagysz.

* Törökország kulcsszereplő volt a gabonamegállapodásban és több fogolycserében, ami az orosz—ukrán háborút illeti. Mi motiválja Ankarát abban, hogy közvetítőként lépjen fel a felek között?

— Mindkét ország a Fekete-tenger térségének meghatározó szereplője, így Törökország természetes módon került be a közvetítői folyamatokba. A gabonamegállapodás is ezt bizonyította: az ENSZ főtitkára Isztambulba jött, és a folyamat gazdaságilag egyértelműen előnyös volt számunkra. Emellett fogolycsere és több tárgyalási forduló is volt Antalyában és Isztambulban. A béketerv elfogadása azonban nagyon bizonytalan. Úgy látom, a közeljövőben nem születik megállapodás, és minél tovább húzódik a háború, annál többet szenved majd Ukrajna. Most az amerikai kezdeményezés egyfajta hidegháborús tárgyalási modellt idéz: a két nagyhatalom egymással beszél, és majd csak ezután tájékoztatja szövetségeseit.

* Mi az, amit itt Kelet-Közép-Európában a legfontosabb megértenünk Törökországgal kapcsolatban?

— Mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal küzdünk: technológiai bizonytalanság, összeesküvés-elméletek, valamint az a tény, hogy a fiatalok elhagyják az országot. A turizmus azonban látványosan erősödött, a Turkish Airlines globálisan jelen van. Törökország ma a világ 20 legnagyobb gazdasága között van, jelenleg a 16. helyen, 300 milliárd dollárt meghaladó exporttal. A világ is egyre összetettebbé válik: új intézményekre, nemzetközi jogi megoldásokra lesz szükség, akár Szerbiáról, Koszovóról, Szíriáról vagy Izraelről és Gázáról beszélünk. A török diplomácia ma kiemelt figyelmet kap, hiszen Törökország egyszerre része az európai biztonsági rendszernek, az amerikai nagystratégiának, valamint az orosz és a kínai gazdasági és politikai térnek is.