Valós érdekvédelem

Valós érdekvédelem

Az idén ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, mely szervezet az egyik legnehezebb időszakban, 1993-ban, a délszláv háború alatt jött létre. Abban az időben, amikor sokan még a magyarságukat sem merték vállalni. Célkitűzéseik között szerepelt a horvátországi magyar közösség érdekvédelmének a felvállalása, az oktatás, a közművelődés és a hitélet megszervezése. — Beszélgetés Jakab Sándorral, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökével

Jakab Sándor diplomás közgazdász, a HMDK elnöke, 1943-ban született Kopácson, és jelenleg is ott él. Miután a szabadkai gimnáziumban érettségizett, Újvidéken a Pedagógiai Főiskola testnevelési szakán tanult, majd Budapesten, a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett oklevelet. 1999-től nyugdíjas, 2009-től a HMDK elnöke. Beszélgetésünk kezdetén elmondta, a VMDK mintájára alakult szervezetük. Létrehozásának a gondolata már 1991-ben megfogant, hivatalosan azonban csak 1993-ban jegyezték be.

— Mi tulajdonképpen a menekültségben álltunk össze, 1991 őszétől, illetve 1992 februárjától más néven ugyan, de már működtünk. Pécsett jött létre a szervezet, amely megpróbálta összefogni a menekülteket, kapcsolatot teremteni az elfoglalt részen maradottakkal. Persze, akkor még nem tudtuk, hogy a háború olyan sokáig tart majd. 
A HMDK-t modern magyar szervezetként képzeltük el, amely megfelel a kor igényeinek, nemcsak a népi táncot és az éneket műveli, hanem valós érdekvédelemmel szolgálja a nemzeti közösségünket. Most már egyre jobban beletanultunk a politikába is, jöttek a fiatalok, akik remélhetőleg továbbviszik a zászlót. A helyhatósági választásokon független jelölteket állítunk, az eddigi öt lehetőségből négyszer adta a HMDK a parlamenti képviselőt. 1995—99 között én is tagja voltam a horvát szábornak, később megyei képviselőként tevékenykedtem. A kisebbségi képviselőnek a horvát száborban akkor van lehetősége jelentősebb eredményt elérni, ha a szavazatára szüksége van a többségnek.
Jelen vagyunk a nemzetközi fórumokon, a HMDK alapító tagja, aktív részvevője a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért), a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak (KMAT), és egyik ötletgazdája a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF). Meghívásokat kap és fogad el különböző konferenciákra, két- vagy többoldalú értekezletekre, amelyek kisebbségi, nemzetiségi ügyekkel, esetenként Horvátországgal, Magyarországgal vagy egyes régiókkal foglalkoznak.
Menet közben alakultak más magyar szervezetek is, főleg amikor megjelent az etnobiznisz, a pénz, a támogatás Budapestről, illetve Zágrábból. Én nem mondom, hogy a tagjaik között nincsenek tisztességes magyarok, de a működtetőik jobbára csak addig magyarok, amíg hasznot látnak belőle.

* Az elmúlt két évtizedben mennyire változott meg a HMDK tevékenysége?
— Mindig a körülményekhez próbálunk igazodni. A háború alatt a szétszakadt nemzetrészek összetartása, a legnagyobb bajban lévők megsegítése, a menekülttáborokban élők felkarolása volt a legfontosabb. Amikor visszatérhettünk, új feladatként várt ránk a háború előtti intézményrendszerünk felélesztése. Az oktatásban, a kultúrában, sőt még az egyházi életben is szinte mindent elölről kellett kezdeni. A lerombolt épületeket újjá kellett építeni, új, modernebb eszközöket beszerezni… De itt volt még a tengődő, megszűnőfélben lévő gazdasági élet is, amellyel szintén foglalkozni kellett. Ezt a vidéket annyira kirabolták, hogy csak a négy fal maradt, vagy még az sem, a minimális gazdasági eszközök is hiányoztak. Még elfoglalt terület volt, amikor a háború alatt az anyaország és a nemzetközi erők segítségével sikerült vetőmagot, gabonát, műtrágyát bejuttatnunk. Talán mi voltunk azok, akik először hivatalosan is papírra vetettünk: a megmaradásunk nemcsak két hagyományos lábon áll, a templom és az iskola mellett a gazdaság is ugyanolyan fontos. Aktívan részt kell vennünk a gazdasági életben, nemcsak külső szemlélőként vagy egyszerű dolgozóként. Egyszóval igencsak kiszélesedett a tevékenységünk.
Most nem sorolnék fel mindent, de a többi közt működtetjük az eszéki tájékoztató irodát, ahol most a visszahonosítás, ösztöndíjak és pályázatok ügyében segítünk az érdeklődőknek. A céljaink megvalósításához szükséges anyagi eszközöket a horvát költségvetésből, az anyaországi támogatásokból, adományokból, alapítványi eszközökből és tagdíjakból igyekszünk biztosítani.

* Úgy tudom, csak nagy nehézségek árán sikerül megtartani a magyar nyelvű oktatást.
— Habár a horvátországi magyarok az óvodától az egyetemig tanulhatnak az anyanyelvükön, az iskoláink fennmaradásáért kőkeményen meg kell küzdenünk. A szülőket, főképpen a vegyes házasságban élőket, meg kell győzni, hogy magyar tagozatra írassák a gyermeküket. A két központi általános iskolában, Vörösmarton és Laskón, alig éri el a százat a diákok száma, de az eszéki magyar oktatási központunk középiskolája is sokkal több tanulót fogadhatna, mint amennyi most van. Azért is harcolni kell, hogy az igazgató ne csak tudjon magyarul, hanem valóban magyar legyen. Azt hiszem, a hagyományápolással nincs gond, de hiányoljuk például az író-olvasó találkozókat, a színvonalas színházi előadásokat. Az ötvenes években majdnem minden baranyai magyar településen volt színtársulat, az emberek kocsival, lóval mentek a távolabbi helységekbe is megnézni egy-egy darabot. Ma nem biztos, hogy a saját falujukban hajlandóak kimozdulni otthonról, inkább bekapcsolják a tévét. Fel kell éleszteni a magyar kultúra iránti igényt, de aztán nem elég megtartani, hanem a tűzhöz hasonlatosan folyamatosan izzítani is kell.

* Hogyan élnek az itteni magyarok?
— Rosszabbul, mint a háború előtt. Ma a megtermelt javakért sokkal nehezebb megfelelő árat kapni. Megjelent a konkurencia, a nagyáruházak, az olcsó termékek. Nehezebb megélni, több munkát kell befektetni, nagyobb területen gazdálkodni, de ez kevesebb haszonnal jár, mint valamikor. A kettős állampolgárság, amelytől sem anyagi, sem politikai hasznot nem vártunk, meghozta ugyan a lelki békénket, de újra megkezdődött az elvándorlás is. Mi, horvátországi magyarok úgy váltunk európai uniós taggá, hogy tudjuk, a csatlakozás előnyökkel is jár, de olyan gondokat is hoz, amelyekkel nehezen tudunk megküzdeni. Az Európai Uniótól csak annyit várunk, amennyi reálisan lehetséges, örülünk minden kisebb-nagyobb sikernek.

* Milyen a kapcsolatuk Vajdasággal, illetve az ott élő magyarokkal?
— A művelődési egyesületek eljárnak egymás rendezvényeire, a kopácsi gyermektáborban általában kupuszinai résztvevők is vannak. A HMDK-nak minden vajdasági szervezettel korrekt a kapcsolata, Kárpát-medencei szinten is igyekszünk egymást támogatni.

 

JAKAB SÁNDOR
Közéleti tevékenység:
1993-ban a HMDK alapító tagja és alelnöke,
1995—1999: parlamenti képviselő a horvát száborban,
1996-tól a Horvát-Magyar Kormányközi Vegyes Bizottság tagja,
1997—2009 között a Kopácsi-rét Természetvédelmi Terület igazgatóbizottságának tagja,
2004-től a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács tagja, egy időszakban elnöke,
2004-től a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának tagja,
2001—2005: az Eszék-Baranya megyei közgyűlés tagja, az Emberijogi és Kisebbségi Bizottság elnöke,
2003—2008: Ivo Sanader miniszterelnök tanácsadója kisebbségi kérdésekben,
2009-től a HMDK elnöke.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink