
Debütált a brit X Factor című televíziós tehetségkutató műsorban a Band Aid jótékonysági szervezet ebolajárvány elleni küzdelmet támogató videoklipje, melynek elkészítésében többek között a One Direction, Emeli Sandé, Rita Ora és Ed Sheeran is közreműködött.

Bob Geldof és Midge Ure 1984-ben készítette el a brit könnyűzene akkori nagyságait tömörítő Band Aid első lemezét, az etiópiai éhezés elleni harcra mozgósítva. Az idén Band Aid 30 néven álltak össze a szigetország veteránjai és fiatal előadói, hogy Geldof vezényletével felénekeljék a Do They Know It’s Christmas? című dal átdolgozott változatát.
Az eredeti változatban is közreműködő Bono azt kívánta, bárcsak ne volna szükség több ilyen kezdeményezésre.
A Band Aid 30 névsorát gazdagítja Ellie Goulding, Sam Smith, Chris Martin, Bono, az Elbow, Seal, Jessie Ware, Fuse ODG, Sinéad O’Connor, Angelique Kidjo, Olly Murs, Paloma Faith, Roger Taylor, a Clean Bandit és a Foals. Ed Sheeran németországi turnéját megszakítva repült a brit fővárosba, a Bastille pedig két amerikai koncertjét mondta le, hogy részt vehessen a londoni munkálatokban, melyekbe a Disclosure és az Underworld is beszállt egy-egy remix erejéig.
A Sarm stúdió adott otthont annak idején a többi közt a Wham!, a Duran Duran, Sting és a Status Quo közreműködésével készült eredeti változatnak. Az akkori kislemezzel 8 millió fontot sikerült összegyűjteni az éhezés elleni harc támogatására. A korongból 3,7 millió példány fogyott.
Az eredeti dalszöveget most megváltoztatták, hogy felhívják a világ figyelmét az ebolajárvány okozta válságra. A videoklipet rekordidő alatt vágták meg, hogy elkészüljön a brit ITV csatornán futó X Factor adásáig. Az új változatot hétfőtől lehet letölteni. A hanghordozó, melynek borítóját Tracey Emin világhírű brit képzőművész tervezte, három hét múlva jelenik meg.
A brit kormánynak köszönhetően a kislemez áfamentes lesz. A letöltés 99 pennybe, míg a CD négy fontba kerül. A dal egészen januárig nem lesz elérhető a Spotifyon és más internetes zeneszolgáltatókon.
Geldofot, a Boomtown Rats ír punkzenekar frontemberét annak idején egy etiópiai éhezőkről szóló BBC-riportfilm késztette arra, hogy — a mostani kezdeményezésben is részt vevő — Midge Ure, az Ultravox gitárosa-énekese társaságában mozgósítsa zenésztársait.