Választások és nemzeti minimum

Választások és nemzeti minimum

A Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közös közleménye — A tavasszal esedékes választások, illetve a magyar nemzeti minimum volt a VMDK és az MM tárgyalásainak két központi témája.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének óbecsei székházában megtartott első hivatalos kapcsolatfelvétel során a Magyar Mozgalom küldöttsége ismertette a szervezet abbéli eltökéltségét, hogy párttá nem alakul át, ugyanakkor civil szervezetként és mozgalomként érdekelt minden olyan politikai témában, ami kihatással van a vajdasági magyar közösség életére és sorsára, ennélfogva nyitott a választások kérdésében is. A VMDK képviselői ugyanakkor elmondták, a választásokon való eredményes szereplés érdekében olyan partnereket keresnek, akik azonosulni tudnak legfontosabb célkitűzéseikkel és alternatív megoldásokat tudnak felkínálni a választópolgárok számára. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a legnagyobb hagyománnyal rendelkező vajdasági magyar politikai párt és az egyik legfiatalabb vajdasági magyar civil szervezet potenciális partnersége az együttműködés számtalan lehetőségét hordozza magában, amelyek részletes kidolgozása további tárgyalásokat igényel.

A (vajdasági) magyar nemzeti minimum kérdésében a két fél alapelvként fektette le azt, hogy fogyatkozó társadalmunkban minden magyar emberre szükség van, mindenkinek megvan, és itt van a helye, a vélemények sokszínűsége pedig érték, ami nem gyengíti, hanem erősíti közösségünket. Az alapelvek meghatározásán túl azonban a nemzeti minimum tartalommal való feltöltése számos konkrét kérdésben is megnyilvánulhat, állapították meg a VMDK és az MM képviselői. Ilyen terület például a Magyar Nemzeti Tanácson belüli munka összehangolása a két fél részéről, a magyar autonómia erősítése, vagy például közös állásfoglalás kidolgozása a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel, a kisebbségvédelmi kerettörvénnyel, vagy a kisebbségi akciótervvel kapcsolatban.

Címkék: választások2016
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Közlemény rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Választások és nemzeti minimum
Belpolitika
Választások és nemzeti minimum
Belpolitika
Facebook

Támogatóink