Mottó:
,,Tavasz van hát megint,/ vagy tán csak tavaszabb?/ Ördög vigye, örüljek, hogy/ fejemre süt a nap.” (Tőzsér Árpád: Tavaszi próba)
A virágvasárnaptól húsvétig terjedő hétnek többféle nevet adtak az idők folyamán. Hívták sanyarúhétnek, vizeshétnek, szenthétnek, csendes hétnek... Nagyhéten a különböző vallást gyakorlók igyekeztek átélni Jézus szenvedéseit, bűnbánatot tartottak, meggyónták vétkeiket, megkövették haragosaikat, bocsánatukat kérték, hogy tiszta lélekkel, a kegyelem állapotában fogadhassák az ünnepet. A természet tavaszi újjászületése az embert is megújulásra indítja. Legalábbis elméletben, a papírforma szerint, mert a valóságban, vagy mondjam azt: a politikában az idén a húsvét előtti napokat mindennek nevezhettük, csak csendesnek nem.
Magyarország, Horvátország és Bulgária éppen erre a hétre időzítette Kosovo elismerését. A legnagyobb gond talán nem is ez volt, hanem az a kijelentés, hogy nemzetiségek elleni incidensek lehetnek a Vajdaságban. Magyarellenesek is. Ráadásul erre a kinyilatkoztatásra egy tartományi parlamenti képviselőcsoport elnöke ragadtatta magát. Mintha felszólítás, esetleg - enyhébben fogalmazva - sugallat lett volna. Hogy mit számít ez? Talán semmit, hiszen mi már olyan ,,edzettek” vagyunk, hogy ilyen hírek ellenére is nyugodtan készülődhettünk az ünnepre. Ha egy kis nyugtalansággal és keserűséggel is a lelkünkben.
Csakhogy a haragosok megkövetésével, a bocsánatkéréssel sem volt minden rendben. Nagyhéten több helyen javában üléseztek a községi képviselő-testületek, és ezek az összejövetelek ezúttal sem voltak mentesek a vitáktól, egymás pocskondiázásától, sértegetésétől. Észrevették? Máris úgy viselkedik mindenki, mintha holnap lennének a választások! Egyesek nemzeti ünnepünkön jelentik be a kampány kezdetét, mások a nagyhéten aláírásokat gyűjtenek. Uraim, miért nem várhatott ez néhány napot? Hiszen annyi idő van még, mondom én, a laikus, akinek ezt a gondolatát Önök bizonyára kapásból száz érvvel tudják cáfolni. Ha mi sem figyelünk egymásra, a jeles és legszentebb napjainkra, akkor nem igazán van jogunk szidni például a köztársasági oktatási minisztériumot, amiért március idusára vagy éppen nagyszombatra jegyezték elő a különböző tanulmányi versenyeket.
Egyébként ezen a héten is van két olyan napunk, amelyet illene figyelembe venni. Tudom, hogy sokat kérek a választási lázban égőktől, de azért elmondom: március 27-én a színházi világnapot, 29-én pedig a vajdasági magyar könyv és olvasás napját ünnepeljük. Tudták, hogy az elhíresült ,,Színház az egész világ!” mondás Shakespeare-től származik? Mert nekem leginkább ez jut most eszembe, miközben elnézem, hogyan játssza mindenki a saját kisded játékait. És még tapsot is vár érte! A legtöbben ugyanis ezt a mondatot a színjátékkal, a színleléssel azonosítják, pedig a nagy drámaírónak egyáltalán nem ez volt a szándéka. Merthogy így folytatta: ,,És színész benne minden férfi és nő; fellép s lelép”. Vagyis nem azokra gondolt, akik különböző szerepekbe bújva tetszelegnek előttünk a jóindulatunkra, támogatásunkra, egészen leegyszerűsítve: jelen esetben a szavazatunkra számítva.
A Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben döntött úgy, hogy március 29-e, Kosztolányi Dezső születésnapja egyben a vajdasági magyar könyv és olvasás napja is. Tegyünk róla, hogy ezt a napot ne tudjuk le csupán az olyasfajta körkérdések megválaszolásával, hogy mit olvasott legutóbb?, melyik a kedvenc könyve?, vagy: hány könyvet olvas el évente, esetleg havonta? Ez nem elég. Csakugyan vegyenek a kezükbe egy jó regényt, egy szép verseskötetet, és olvassanak, ha többet nem is, de egy-két órát legalább. Közben, ha maradt még belőle, lehet csipegetni a húsvéti sonkából, főtt kolbászból, tojásból. És addig sem kell arra gondolni, hogy ismét egy választási kampány kezdetén vagyunk. Különben is: megszokhattuk volna már!