Indul a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszó Találkozó. Jaj, mit vigyek magammal Bánát szívébe? Két laptop, mert az egyiken még nincs rajta a fotószerkesztő program, a másik pedig könnyű, tudok majd rajta gépelni. Fényképezőgép, laptoptöltők, mobiltöltő, fényképezőgép-töltő, memóriakártya, lencsék, jegyzetfüzet. Ez az alapfelszerelés. Veszek egy kis mandulát, narancsot és banánt mindenesetre, a sok éjszakázáshoz kelleni fog a vitamin és a rost. Ezt már a tapasztalat mondatja velem. Az éjszakázást és a rostot is.

Kollégiumban fogunk aludni, vajon vigyek törülközőt? Valami szép ruhát is illene, ez mégiscsak ünnep. Hideg lesz? Megnézem az előrejelzést. Tavaszi. Azért viszek valami vastagabbat is. Beteszek egy könyvet, délutánonként lesz időm, majd olvasgatom (nem volt). Villanyok elzárva, kutyák megetetve, felsöpörtem, rendet hagytam, indulhat a szemle. Kezdődhet a tavasz első fesztiválja.

Az úton még egyszer végiglapozom a programot. Durva tempó lesz – mondom Nellinek (Góli Kornélia), aki a volán mögött várja, hogy élő GPS-ként elirányítsam Muzslyára. Törökbecséig csukott szemmel is eltalálok, csak Nagybecskereknél kavarodok meg picit, nincs Muzslya tábla. De befutunk. A templom mögött van a koli, hajtsatok be a templomudvarba kocsival nyugodtan – halljuk az utasításokat. Na? Mögjöttetek? – fogadnak. Alsó szint – színházterem, emelet – beszélgetések, udvar – előadások közti találkozási pont – mutogatják a helyi szervezők. A színpad bejáratával szemben egy kis büfé, kávé és pogácsa 0–24-ben rendelkezésre áll. És indul is a pörgés. Egyik előadás a másik után. És mind más. Ismerős és új arcok a színpadon. Kattintgatok. Egy fényképezőgép keresőjében nézek színházat, így minden sokkal kisebb. S még így is elementáris. Mert ott a lelkesedés, ami még a fotókon is átsüt. Számomra ezek a napok örömünnepként pirossal vannak beírva a naptáramba. Már jó előre megnéztem a programot, melyik társulat mivel készül az idén, lesznek-e bátor vállalások, melyik előadást rendezte profi, kik azok, akik teljesen amatőr csapattal érkeznek, hiszen nagyon más a kettő. Ha azt kellene megmondani, melyik a jobb, bizony bajban volnék, hiszen az egyiknek a bája és szépsége az, hogy azt az igazi amatőr ízt hozza, amelyet imádok, a másiknak pedig, hogy érződik a fejlődés a csapaton, ha évekig profi rendező vagy színész foglalkozik vele.

Huszonegy előadást végignézni nyolc nap alatt az maradandó maratoni színházi élmény nem csak számomra, a zsűritagok (Körmöczi Petronella színművésznő, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, László Sándor színész-rendező, az újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, Oláh Tamás dramaturg, teatrológus, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára) és a muzslyai közönség számára is, mely mindennap megtölti a színháztermet. Talán a legkevesebben az ebéd után, 13-kor vagy 14-kor kezdődő előadásokon vannak, de ez érthető, normális ember ilyenkor még a munkahelyén ül. 

Előadások után az Emmausz Kollégium teraszán vagy a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület termében üldögélünk. Nem lehet még aludni menni, meg kell beszélni a látottakat, érzéseket. A színházról kell beszélgetni. S persze meg kell írni a Súgót, a találkozó naponta megjelenő fanzinját jobbnál jobb interjúkkal, a zsűrizések beszámolóival, fotókkal, vallomásokkal, bemutatkozásokkal.

Egy fotós egészen más dolgokat vesz észre, miközben előadást fotóz. Például azt, ha valami alul van világítva, s – ahogy azt mondani szokás – a színésznek nincs arca. Az is feltűnik, ha az előadás során szinte vadásznom kell a pillanatokat, amikor nem a színpad belseje felé fordulva történik a cselekmény, és sikerül elcsípnem a színész arcát. Vagy ha valami túl van kapkodva, ha túl sok a jövés-menés, leülés-felkelés. De a fotós ugyebár képekben gondolkodik, a rendező pedig előadásban.

Aztán egyszer csak véget ért a találkozó, pedig azt hittem, soha nem fog. Sok mindent viszek magammal, és mesélek egész éven át. Belém égtek jelenetek, alakítások, színek és formák, két piros csíkos ruha, egy tetűcsalád fejbillegetése, egy csajszis punk, egy világszép királylány az aranylabdájával, sok-sok telefon és sok halló?, Nemecsek és Bendegúz, egy női ruhát tökéletesen viselő férfi, whiskey-s poharak és vörös parókák, szimpatikus rémek, torzonborz, ősz haj és két kopasz fej, egy Vége? felirat, óriási kártyalapok és nagy éneklések. Karcsi bácsi isten volt, Anti angolul beszélt, és örültem, hogy Hajdu Szabiék nélkül is láthattam Ernelláékat, de annak is, hogy volt Shakespeare is a találkozón, és hogy a lendvai diák színjátszók megmutatták, milyen magas szinten is űzik ők ott a színházat.  

Nagyon tartalmas volt tehát ez a nyolc nap, végül a zsűritagok is meghozták a döntésüket (jó nekik, én nem tudtam volna), kiválasztották a legjobbakat. A díjakat a gálaesten adták át, melynek végén a közönség megnézte a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Novem Színházi Szervezet Don Juan – A kívánás szenvedélye című előadását, melyet Vilmányi Benett rendezett, ezután egy közös vacsorával és ünnepléssel koronázták meg ezt a csodálatos találkozót.

És akkor álljon itt a fődíjak és a díjazottak névsora:

– A zsűri Pataki László-díjat ítélt oda a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Jáccunk Truppjának a legjobb, hagyományos keretek között megvalósított előadásért, a Liliom című produkcióért. Az előadás rendezője Gusztony Endre.

– A zsűri a legjobb új formákat kereső produkció díjával, a Bambach Róbert-díjjal tüntette ki a topolyai Fosszilis Mosolycsalók társulatot az Áldozati báránycomb című elbeszélés előadásáért. A produkció rendezője Jankovics Andrea.

– A zsűri közösségteremtő tevékenységéért Garay Béla-díjat adományozott a Palicsi Színjátszó Grundnak.

– A zsűri közösségmegtartó tevékenységéért Faragó Árpád-díjjal tüntette ki az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadot.

– A zsűri a legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Krnajski Jovannak, a Palicsi Színjátszó Grund tagjának ítélte oda az Én nem olyan nő vagyok című darabban nyújtott alakításáért, Jerry szerepének megformálásáért.

– A zsűri a legjobb női főszereplőnek járó Ferenczi Ibolya-díjjal Sziveri Évát, a temerini Jáccunk Trupp tagját tüntette ki a Liliom című előadásban nyújtott alakításáért, Juli szerepének megformálásáért.

– A zsűri a legjobb férfi-epizódszerepért járó Nagy István-díjat Gardil Rolandnak, a csonoplyai Mindenszentek-plébánia ifjúsági csoportja, valamint az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának ítélte oda Az ibolya, valamint A revizor című előadásokban nyújtott kiváló alakításaiért, az Igazgató, illetve Ammosz Fjodorovics Ljapkin-Tyapkin járásbíró szerepének megformálásáért.

– A zsűri a legjobb női epizódszerepért járó elismerést, a Magyari Piri-díjat Ladisity Nórának, a Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának ítélte oda A revizor című előadásban a Szolga szerepének megformálásáért. 

– A legszebb színpadi beszédért a zsűri Szántó Róbert-díjjal tüntette ki Tomik Esztert, a topolyai Fosszilis Mosolycsalók tagját, akit az Áldozati báránycomb című előadásban Mary szerepében láthatott a közönség.

– Az idén alapított, legjobb amatőr rendezőnek járó Berta Ferenc-díjat Bosnyák Annamária, a csonoplyai Mindenszentek-plébánia ifjúsági csoportjának rendezője vette át Az ibolya című előadás színreviteléért.

– A közösségformáló tevékenységéért a zsűri a zentai Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetét jutalmazta. A társulat A békakirályfi című mesejátékot mutatta be.

– A csapatépítő tevékenységért járó díjat a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund vette át. A társulat Tasnádi István Rovarok című drámáját vitte színre.

– A zsűri a legjobb összjátékért járó díjat a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület és a nagybecskereki Madách Amatőr Színház közös produkciójáért, a Kölcsönlakás című mű előadásáért ítélte oda. 

– A közönségzsűri díját a temerini Jáccunk Trupp vette át a Liliom című darab színreviteléért.

– A diákzsűri díja a Palicsi Színjátszó Grundot illeti meg az Én nem olyan nő vagyok című vígjáték előadásért.

A fődíjak mellett számos különdíjat is átadtak, így senki sem tért haza üres kézzel.