home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Valami elkezdődött
(bús)
2004.10.19.
LIX. évf. 42. szám
Valami elkezdődött

Józsa László, az MNT elnökeMegalakult a Szerbiai Kisebbségügyi Tanács - Az első ülésen már konkrétumokkal is foglalkoztakOktóber nyolcadikán Belgrádban megalakult a Szerbiai Kisebbségügyi Tanács. A testület elnöke Vojislav Koštunica köztársasági kormányfő, tagságát pedig a tizenegy sze...

Józsa László, az MNT elnöke

Megalakult a Szerbiai Kisebbségügyi Tanács - Az első ülésen már konkrétumokkal is foglalkoztak
Október nyolcadikán Belgrádban megalakult a Szerbiai Kisebbségügyi Tanács. A testület elnöke Vojislav Koštunica köztársasági kormányfő, tagságát pedig a tizenegy szerbiai nemzeti kisebbségi tanács elnöke és az illetékes minisztériumok képviselői alkotják. A tanács kiemelt feladata, hogy együttműködjön az országos intézményekkel, mindenekelőtt a szerbiai parlament kisebbségügyi bizottságával, az emberi jogi és kisebbségügyi minisztériummal, és a többi illetékes minisztériummal. A munkából kiveszi a részét JÓZSA László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, akit az alakuló ülés után az első benyomásairól kérdeztünk.
- Mindenekelőtt azt szeretném kiemelni, hogy ez most nem egy új találmány. Nem a szerbiai kormány talált ki valami újat, hiszen a korábban elfogadott szövetségi kisebbségi törvényben van rendelkezés arról, hogy meg kell alakítani - leánykori nevén - a szövetségi kisebbségi tanácsot. Tekintettel arra, hogy az alkotmányos átalakulás folytán ez köztársasági törvényként alkalmazandó jogszabály, magától értendő, hogy a szerb kormány alakította meg. Rangot hivatott kölcsönözni az egésznek, hogy a testület elnöke maga a miniszterelnök, igaz, ezzel kapcsolatban már megfogalmazódtak komoly fenntartások is. Többen vitatják, hogy a miniszterelnöknek lesz majd ideje kisebbségi ügyekkel (is) foglalkozni, ettől eltekintve én úgy gondolom, az a tény, hogy a miniszterelnök mellett a tanácsban helyet kaptak azon miniszterek is, akiknek a minisztériuma sokszor legalább érintőlegesen foglalkozik kisebbségi ügyekkel is, nemcsak rangot, tartalmat is ad a testület jövőbeni tevékenységének. De ami még ennél is fontosabb: kommunikációs felületet biztosít a nemzeti tanácsok, illetve a kisebbségi nemzeti közösségek és a kormány szakminisztériuma között, és ezáltal alkalom nyílik arra, hogy közös problémáinkat tárgyaljuk. Elsősorban azokat, amelyek a kisebbségi közösségek számára egységesen jelentkeznek, meg azokat is természetesen, amelyek specifikumokat képeznek.
Egy ilyen testületnek szinte kötelező gyakorlatként, ahogyan ezt a műkorcsolyában mondják, feladata, hogy figyelemmel kísérje a kisebbségi közösségek életét és problémáit, gondjait. Ezen túlmenően a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak a kezelése, az államközösségi megállapodások véleményezése, és nem utolsósorban a kisebbségi vonatkozású törvények és egyéb jogszabályok születése idején egy véleményező-tanácsadó funkció. Persze, azok a rendelkezések, amelyek a hatásköröket írják le, önmagukban általában kevesek ahhoz, hogy bármilyen értékelésbe, jóslatokba bocsátkozzak a jövőre vonatkozólag. Sokkal érdekesebb az a munkaprogram, amelyet az idei esztendőre fogadott el a tanács, hiszen rendkívül ambíciózus, és megítélésem szerint legalább két-három ülést kell még az idén tartanunk, ha azt szeretnénk, hogy valósággá váljon. Ami pedig a konkrétumokat illeti: már az első ülésen volt módunk kézzelfogható dolgokkal foglalkozni. Csak emlékeztetőül mondom el, hogy az MNT már korábban két tankönyv-behozatali kérelmet juttatott el a köztársasági oktatási minisztériumhoz. Az általános iskolák első osztályosainak tankönyveire vonatkozó kérelemnek helyt adott a minisztérium még az előző kormányzati idő utolsó óráiban, a vajdasági magyar szakközépiskolások szaktankönyveinek behozatala azonban sajnálatos módon eddig húzódott. Tekintettel arra, hogy az iskolaévbe már jócskán beleléptünk, a tanács egyhangúlag úgy határozott, hogy mind a magyar, mind a horvát, mind a szlovák nemzeti tanács hasonló kérelmei tekintetében ajánlással él a szerb oktatási minisztériumnál, és kéri a minisztériumot, hogy engedélyezze az említett tankönyvek behozatalát. Ez meg is történt, és tekintettel arra, hogy maga az oktatási miniszter is tagja a tanácsnak, nincs kétség afelől, hogy a végső jóváhagyó határozat hamarosan meg is születik.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..