Vajdasági versek filmjében
Szerda Zsófia
2022.01.11.
LXXVII. évf. 1. szám
Vajdasági versek filmjében

Oláh Tamás valószínűleg francia. Sőt biztosan az. Igazából Párizsban él, és Godard-ral issza a reggeli kávéját, mellé frissen sült croissant-t falnak, a morzsákat hanyagul a földre söprik, aztán megbeszélik az előttük ellibbenő, piros sapkás, vézna lány alakját. Sőt, szerintem Tamás franciául olvassa még az oroszokat is, pedig nem is beszél franciául. Egy színes film noirban éli az életét, s onnan írja verseit. Jó hely.

Már a könyv címe is Jean Lucre s annak egyik legismertebb filmjére, a Kifulladásig-ra utal. És már az első oldalon beindul a fehér papírra vetett fekete betűs film. Képek elevenednek meg szemünk előtt, ahogy Tamás verseit olvassuk. A költő pedig mindegyikben ott ül, figyel. Saját filmjében trónol a rendezői székben. Aztán operatőrré válik, s egy svenkkel átvezeti tekintetünket valami egészen másra. Egy részletre. Egy közelire. Itt sem áll meg, a vágószobába invitál bennünket, hogy ezekből a képekből a vágással egy újabb szekvenciát alkosson meg. Nem véletlenül írom éppen ezt a hasonlatot, hiszen Tamást érdekli a film, a fotózás, a színház világa is a költészet mellett. És hol az egyikhez, hol a másikhoz nyúl, hogy a világról meg magáról meséljen.

A világ. New York, Veracruz, Párizs vagy Budapest. Néhány helyszín a könyvből. „Utazni annyi, mint egy kicsit meghalni” — áll a francia mondás a Párizsi elégia című verse elején. Mégis utazunk. Jók ezek a kishalálok. Egy jó vers után is érez hasonlót az ember. Az is, aki írta, az is, aki olvassa.

Több helyen megjelenik a képalkotás, a fényképezés motívuma. Az előhívó-folyadék, a sötétkamra, az expozíciós idő, a dagerrotípia vagy csak maga a beszűrődő fény. Egy lámpa fénye, a hold vagy a nap. És tudjuk jól, hogy ahol fény van, ott árnyéknak is lennie kell. De ez az árnyék nem fenyegető, sokkal inkább hangulatfokozó. Fekvések, ágyak, kávék, nő(k), egy majomház, aztán Pompeji.

A kötet valójában olyan, mint egy tökéletes nyári délután egy hűs szobában, ahol a félig lehúzott redőny lyukain át a nap pöttyözi a kifakult szőnyeget, meztelenül fekszünk hason az ágyunkon, és jeges italt kortyolgatunk. A rádióból nem szól zene, csak az utca zaja szűrődik be.

Hát valami ehhez hasonló élmény volt olvasni Tamás könyvét, mely a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg, a szerkesztője Bicskei Gabriella, s Bezzeg Gyula fekete-fehér fotói teszik még élőbbé, még franciásabbá, még filmesebbé, még finomabbá.

Ha pedig még mindig nem kaptak volna kedvet beszerezni és elolvasni Oláh K. Tamás kötetét, akkor álljanak itt még a Szintvonalak című versének zárósorai:

„tereidben

nélküled fekszem

de résnyire

nyitom az ajtót

hogy magadban

idetalálj”

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..