Vajdasági szivárvány Normandiában

Vajdasági szivárvány Normandiában

Csantavér, Szabadka, Budapest, Szeged, Amerika, Krakkó és Pozsony után Seregély Orsolya mosolya Franciaországban is letörölhetetlen.

A csantavéri lány arról híres, hogy folyton változtatja lakóhelyét, de mindenhol otthagy egy darabot magából, a kedvességéből. Mindenhol feltalálja magát, és most már azt is tudja, hogy a reptéren elkobozzák a camembert-t.

* Hogyan kerültél Franciaországba? 

— Az Európai Önkéntes Szolgálat által, mely egy Erasmus+ program (a továbbiakban European Solidarity Corps néven fut). Ez a lehetőség bárki előtt nyitva áll, aki még nem töltötte be a 30. vagy a 35. életévét, ez a programtól függ. Hat vagy tizenkét hónapot tölthetsz el önkéntes munkával, és a kultúrától a pedagógiáig mindenfélével foglalkozhatsz. Egy félig fizetett önkénteskedésről van szó, gondoskodnak számodra a szállásról, kifizetik a rezsiköltségedet, egy hazautadat mindkét irányba, illetve kapsz némi zsebpénzt is. Európai partnerországokba lehet jelentkezni, és fontos elmondani, hogy nem nézik az iskolai végzettséget, viszont nem árt némi angolnyelv-tudás. Van egy honlap, melyen keresgélni lehet a programok között, és jelentkezni a rokonszenves helyekre. Azzal azonban számolni kell, hogy sok idő telik el, mire kiderül, ki hova megy, hiszen rengeteg a jelentkező. Ahova én szerettem volna menni, oda nyolcvan ember közül választottak ki kettőnket. A motivációs levél mellett egy skype-os beszélgetésen is részt kell venni, mely több szempontból is hasznos. Én kihívás voltam a fogadó szervezetnek, mivel én voltam az első önkéntese, aki nem beszélt franciául, de mivel látták rajtam, hogy pozitív és dinamikus vagyok, rám esett a választás.


Az örmény önkéntestárssal
 

* Melyik településen tartózkodsz most, és milyen munkát végzel?

— Másfél órányira vagyok Párizstól, egy L’Aigle nevű településen, mely körülbelül akkora, mint Csantavér, de van közvetlen összeköttetése a fővárossal, úgyhogy nagyon kényelmes. Franciaországban úgy szervezik meg a kulturális programokat, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenkinek nyújtsanak valamit. Ahol én élek jelenleg, a kultúra, a sport és a számítástechnika terén is vannak képzések, rendezvények az itt lakók számára. A Média és kultúra Normandiában programot, melyre jelentkeztem, az MJC Le Rond-Point (Maison de jeunes et de la culture) működteti. Van egy online webrádiója, a Kolectiv ’Web Radio, ahol műsorvezetők vagyunk egy örmény önkéntestársammal, illetve heti két alkalommal hallható egy élő műsor, melyben szintén részt veszek, valamint interjúkat készítek a rádió számára, vágom a hanganyagokat. Ezenfelül szerdánként gyerekekkel foglalkozunk, havonta egy csütörtökön pedig interkulturális programon kell részt vennünk, amikor egy nemzetiség bemutatja a saját kultúráját, konyháját. A különféle rendezvények megszervezésétől a kisegítő munkáig minden feladatot el kell látnunk, tehát színes a tevékenységi körünk. Fontos, hogy legyen egy személyes projektumod is, én egy magazint szerkesztek, melynek június 12-én lesz a debütálása. Ebbe jelenleg szintén önkéntes fiatalok művészeti alkotásai kerülnek be. Emellett kerámiázni tanulok, és egy brazil doboskörbe is eljárok dobolni.

* Milyen műsort vezetsz?

— Az örmény önkéntestársammal vezetem a Le peuple qui dans (Táncoló emberek) című műsort, melyben egy-egy zenei stílust veszünk górcső alá. A társam be szokott csempészni a műsorba örmény dalokat, én pedig vajdaságiakat. Az élő műsor pedig valójában egy talkshow, melyben én kaptam egy angol hírsávot, hogy mivel nem beszélem a franciát, nekem is legyen valami dolgom, de mára már ez is francia lett. Ez egy fiatalos, csevegős műsor. Karácsony után viszont levezethettem egy teljes műsort, amire nagyon büszke vagyok. Angolul beszéltem, de örülök annak, hogy négy hónap alatt annyit fejlődött a nyelvtudásom, hogy megértettem a franciát, és be tudtam kapcsolódni a társalgásba. Nehéz volt két órán át franciául és angolul levezetni egy beszélgetést.

* Most hol tartasz a franciával?

— Van egy ideális képem a nyelvtanulásról — könyveket olvasok, és lassan szívom magamba a tudást —, de ez abszolút nem így működik. Az első hónapban egy nyugdíjas tanárnő ismertetett meg az alapkifejezésekkel. Mindennap hangosan olvastam fel a gyerekkönyveket. Októberben kezdődött a nyelvtanulás egy szintén nyugalmazott tanárral, aki nem beszél angolul, szóval teljes mértékben a francia nyelv vett körül. Jelenleg heti négy-öt nyelvórám van. Most már ott tartok, hogy a rádióban többet beszélek franciául, mint angolul. A munkahelyemen kevesen beszélnek angolul, és ők sem jól, úgyhogy nem volt más választásom, mint dupla erővel odafigyelni a kommunikációra. Fárasztó volt ez a maximális állandó koncentráció, de szerencsés helyzetben vagyok, mert a többiek elfogadóak és türelmesek velem. Hagyják, hogy próbálkozzak, és nem tesznek rosszindulatú megjegyzéseket. Amikor visszajöttem a karácsonyi szünetről, akkor az igazgató szétküldött mindenkinek egy levelet, hogy innentől kezdve senki ne beszéljen velem angolul, hogy többet gyakorolhassak. Nem értek meg minden francia viccet, de jó úton haladok. A kényszer csodákra képes, függetlenül attól, hogy jó nyelvérzéked van-e, vagy rossz. Nem azért használják csak a franciát, mert büszkék, hanem mert náluk minden az anyanyelvükön folyik, és nem is nyitnak az angol felé, nincs szükségük rá, nem ragad rájuk.

* Mennyire volt nehéz megérteniük azt, hogy Szerbiából jöttél, és magyarul beszélsz?

— Nehezen emészthető számukra, hogy kettős állampolgár vagyok, és nemzeti kisebbségben élek, mivel ők sértőnek találnák azt, ha valaki Franciaországban nemzeti kisebbségnek számítana. Ők ezt úgy értelmeznék, mintha azt mondanánk valakire, hogy kevésbé francia. Nem értik, hogy az én identitásom része az, hogy egy kicsit ez is, az is vagyok. Náluk ez úgy működik, hogy ha Franciaországban élsz, akkor francia vagy.

* Vannak érdekes francia szokások, sajátosságok?

— Alaptevékenység náluk, hogy politizálnak, sokat beszélgetnek a világ dolgairól. Emellett olyan érzésem van közöttük, hogy folyamatosan csak ennének. Fontos, hogy mindig meglegyen az ebédszünet, és rengeteg édességet fogyasztanak. Ami viszont nem csupán a franciákra jellemző, hanem általában a nyugat-európai társadalmakra, hogy nem tudják őszintén és egyenesen a szemedbe mondani, ha nem értenek veled egyet, hanem igyekeznek diplomatikusan közölni a problémákat. Nagyon elnézőek, emiatt gyakran késnek, csúszik a munkamenet. Nem élnek nagy lábon, viszont nagyobb a jólét, tehát itt gyakrabban utaznak, kirándulnak, rekreálódnak az emberek. Inkább az élményközpontúságra törekednek, és nem a tárgyi gazdagságra. Nyugodtabbak, nem rohannak úgy, mint otthon. Nehezen szokom meg az itteni munkaidőt. Otthon sokáig nyitva vannak az üzletek, itt viszont nagyon szigorúan betartják a heti két szabadnapot, melyből egyik a vasárnap, a vendéglátóipari egységekben pedig néhol a hétfő is az. Reggel 8-9 körül nyitnak az üzletek, délben kezdődik a kétórás ebédszünet, majd az emberek ismét visszatérnek a munkához, mely 18-19 óráig tart. Tudják, mi a túlóra, de itt nem szokás, be kell tartani a fix munkaidőt. Szinte nemzeti kötelességnek számítanak a tüntetések, melyeknek a nagyobb városok adnak otthont.

* Kiknek ajánlanád az önkénteskedést?

— Mindenkinek, hiszen a külföldi tapasztalatok rengeteget nyújtanak. Aki úgy érzi, hogy jó lenne váltani egy kicsit, vagy szeretné jobban megismerni saját magát, jelentkezzen egy ilyen programra. Van abban valami szép, hogy a világ minden táján élnek barátaid, és meg tudod látogatni őket, van kihez menned. Szerintem gyönyörű, ahogy ezáltal összeáll az Európai Unió. Miben érezném az egységet, ha nem abban, hogy van görög, amerikai, francia, holland barátnőm, és ezekkel az emberekkel akár Csantavéren is találkozhatok. Ebben van a határtalanság érzése.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Vajdasági szivárvány Normandiában
Interjú
Vajdasági szivárvány Normandiában
Interjú
Facebook

Támogatóink