Külhoniakat is jelölhettek a megtisztelő címre a páciensek, a tízes listára a topolyai gyermekorvos és az óbecsei mentős is felkerült. Most már a szavazatoktól függ, ki lesz a legjobb külhoni orvos. A jelölteket a www.evpraxisa.hu oldalon támogathatják a voksukkal október 5-éig, szombatig.

A topolyai dr. Herbut Elvira és az óbecsei dr. Gondos Attila a nemzet háziorvosa pályázat külhoni jelöltje. Az idén kilencedik alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága a háziorvosok, nővérek megbecsülését erősítő pályázatát, és hagyományosan az anyaországi háziorvosok mellett erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé.

Gondos Attila több mint 11 éve praktizál, a kezdetektől az óbecsei mentőszolgálatban. Feleségével, Saroltával két gyermeket nevelnek, Réka lányuk tízéves, Péter fiuk pedig kettő. Ragaszkodnak a városhoz, a Nyugat nem az ő világuk, és ha mennének, csakis Székelyföld jöhetne számításba, más opció nem létezik, mert ott élnek még így az emberek, mint mi — magyarázza, ám hozzáteszi, amikor a zentai kórházban nagyon jó állást ajánlottak neki, végül azt sem fogadta el, pedig már minden meg volt beszélve.

— Mint minden kislegény, én is pilóta szerettem volna lenni, de a ’90-es évek miatt ez nem volt lehetséges. Nem tudom, hogy az ember választja-e az orvosi hivatást, vagy pedig az jön magától. Szeretem, nagyon! Az eredményeket szeretem benne a legjobban, ha valakit meg tudok menteni, amikor sikeresen újjáélesztünk valakit. Természetes, hogy minket semmiben sem lehet a Nyugathoz hasonlítani, az egészségügyet sem, sőt az egész rendszer megszervezését sem. Nem könnyű, nem egyszerű, de nem is a mi feladatunk a rendszer megváltoztatása, hanem az minden egyes orvos feladata, hogy segítsen a páciensén. Megörültem a jelölésnek! (Az egyik kedves kollégám, Koncz Gyula, a péterrévei egészségház vezetőorvosa kapta meg tavaly.) Az egyik páciens néni, Szilágyi Edit megkérdezte, hogy jelölhet-e, és igent mondtam. Ha megkapom, az még nagyobb felelősséget követel meg! Én örülök, hogy még vagyunk itt, akik csináljuk, meg akiknek tudunk segíteni. Fogy a magyar, ez a legnagyobb teher mindannyiunkon. Fiatal orvosok nem nagyon jönnek, most talán felvesznek egy fiatal szenttamási doktornőt Óbecsén, és akkor nem maradok egyedüli magyar a mentőszolgálatban. Ez nagyon kevés, nemrég még magyarabb volt a város.

Herbut Elvira 25 éve orvos. Volt mentőorvos, falvakban is dolgozott, vállalati orvosként is praktizált, több mint tizenhárom éve pedig gyerekorvos. Sosem voltak hullámvölgyek a hivatásomban! Nem bántam meg soha! — fogalmaz. A fia, Mengyán Albert orvosnak tanul Szegeden, már a negyedik évet kezdte, és utána vissza akar jönni, Topolyáért, a magyarságért, az itt maradásért mindent megtenne! — mondja örömmel.

— Hat és fél éves koromtól tudtam, hogy orvos leszek, nekem ez egy hivatás, nem a szakmám. E felé a cél felé haladtam végig, úgy tanultam, hogy be tudjak jutni az orvosira. Mindig is szerettem az embereket, törődtem velük, szociálisan érzékeny vagyok. Mindig szerettem tovább kísérni a betegeim sorsát, ha valakit beküldök a kórházba, utánanézek, mi van vele, felhívom, megadom a telefonszámomat, érdeklődöm, kapcsolatban maradunk, mert érdekel, hogy mi történik vele. Megfordult már a fejemben, hogy elmenjek Topolyáról azért, hogy kiteljesedjek a hivatásomban. Mindig kutatóorvos szerettem volna lenni, vonzott a genetika, a mikrobiológia, a rákkutatás, csak ilyen kis településen ezt lehetetlen megvalósítani. Itt maradtam, és most már megtaláltam magam ebben a közegben, az emberek, a gyerekek között. De nagyon szeretnék továbbtanulni, követem az újdonságokat, annyi minden új és szép dolog van a medicinában! Ez szerelem volt első látásra! Ha kellene, újból és újból ezt választanám!