A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesülettel közösen örömmel adunk hírt arról, hogy egy hét múlva útjára indul a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozója. Mint azt jól tudják, idén Temerin látja vendégül április 21-e és 30-a között a vajdasági öntevékeny színjátszó csoportokat.
A vajdasági magyar műkedvelő színjátszás szemléjét 2022-ben Garay Béla rendező, színész, társulatalapító, közösségszervező születésének 125. évfordulója jegyében szerveznek meg.
Tisztelettel mondjuk el, hogy az április 21-ei nyitó ünnepség első programja a temerini amatőr színjátszás pillanatait megidéző kiállítás megnyitója lesz, amely 18 órakor kezdődik a Lukijan Mušicki Művelődési Központ galériájában.
A nyitó rendezvény 18.30 órakor, a színházteremben ünnepi beszédekkel folytatódik.
A megnyitó estéjén 19.00 órai kezdettel mutatkozik be a temerini Jáccunk Trupp színjátszó csoport Maksim Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájával, melynek rendezője a Pataki Gyűrű-díjas László Sándor.
Az előadást a zsűri értékelése követi, a kerekasztal-beszélgetés továbbra is mindenki számára nyitott!
A Színjátszó Találkozó művészeti szakbizottságának tagjai az idei évben: Brestyánszki Boros Rozi író, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja, Táborosi Margaréta rendező, koreográfus az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, és Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanársegédje.
A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozójára 10 társulat nevezett be:
a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Jáccunk Truppja • a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Grund • az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad • a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói • a Palicsi Színjátszó Grund • a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata • a topolyai Mara Amatőr Színház • a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja • a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja • és a kupuszini Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József színjátszó csoportja.
A Találkozó továbbra sincs Súgó nélkül: az idén is naponta jelenik majd meg a zsűrizéseket, érdekességeket, híreket, a csapatokkal és a rendezvénnyel kapcsolatos minden fontos információt tartalmazó napi közlöny. Online a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (http://vmmi.org/) is követhetnek minket.
S követhetnek bennünket a Facebookon is.
Rendezvényünk április 30-án a díjkiosztó ünnepséggel és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékával zárul – a nagysikerű Klamm háborúja című előadást láthatja az ünneplő közönség.
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért.
A találkozó további díjai: Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; Közönség- és Diákzsűri-díj.
/////// /////// /////// /////// ///////
Az idei Találkozó plakátja Bolyos Szenti Lilla festő- és grafikusművész alkotása.
A díjakat képező képzőművészeti alkotásokat pedig Varga Valentin temerini képzőművésznek köszönhetjük!
A további arculati elemekért Pál Anikó felel majd, a Súgó napi közlöny szerkesztéséért egy jó hangulatú csapattal egyetemben pedig Virág Kiss Anita és Fábián Mónika.
Találkozzunk! Ünnepeljünk együtt!