Ukrajnából tömegesen menekülnek az emberek Magyarországra a háború elől. Őket több szervezet támogatja és segíti, s ebből Vajdaság is kivette a részét. Az első, aki gyűjtést szervezett, az óbecsei György László, a zentai Borbély Izabella és Krisztián, valamint a szabadkai Szőcs Lehel volt, akik a hétfői nap folyamán juttatták el az összegyűlt adományokat a rászorulóknak. György László Szamosszegről jelentkezett be, s mesélte el, hogyan is zajlott mindez.
— Néhány nap alatt rengeteg adományt sikerült összegyűjtenünk. Ahhoz, hogy ezt átjuttassuk a magyar határon, a magyar konzulátus volt segítségünkre, így a hétfői nap folyamán gond nélkül léptük át a határt három autóval, melyek dugig voltak olyan dolgokkal, amelyekre a menekülőknek szükségük lehet. A három kocsiból kettőnek a tetőterében található csomagteret is megtöltöttük, de még így sem tudtunk mindent magunkkal hozni. A megmaradt adományokat a hét második felében átadjuk a Caritasnak vagy más segélyszervezetnek, mely eljuttatja a befogadóközpontokhoz. Szamosszeg 20 kilométerre fekszik az ukrán határtól, itt két kicsi befogadóközpontot látogattunk meg, illetve adományokat osztottunk még a magyar családoknál megszálló ukrán menekülteknek is. A helyszínen az adományok átvételét és szétosztását Szamosszeg polgármestere koordinálta. Leginkább száraz élelmiszerre, tisztálkodószerekre, fertőtlenítőkre és pelenkára volt szükség, így mi is főleg ezt kértük az adományozó vajdasági polgároktól. Rengeteg kisgyermek van a befogadóközpontokban. Főleg nőket, gyermekeket és időseket látni. Én egy nagyon empatikus embernek tartom magam, s azt éreztem, ez most egy picit más, mint a korábbi években Szerbiába érkező menekültek esetében volt. Háborús övezetből menekülőkről van szó, sok köztük a magyar, segítségre szorulnak, így már az első napokban azt éreztem, lépnem kell. Amikor belevágtunk, még nem volt Vajdaságban más, aki gyűjtést szervezne, azóta, hála istennek, már több megmozdulás van. Nagyon fontos, hogy segítsünk a rászorulóknak. Szerencsére gyorsan találtam magam mellé még olyan jóindulatú, segíteni akaró embereket, akikkel ezt könnyedén lebonyolíthattuk. Azt éreztem, ez az egyetlen helyes megoldás egy ilyen helyzetben, így nem volt kérdés, hogy mi a feladatom. Örülök, hogy azóta egyre többen gyűjtenek és szervezkednek, hiszen fontos, hogy emberségesek és empatikusak maradjunk az ilyen helyzetekben. Nagyon meghatározó volt személyesen átadni az adománycsomagokat, hiszen egészen más az, amit a híradóban, a tévében vagy az interneten látunk, és más mindezt a saját szemünkkel látni. Sokkoló élmény. Remélem, hogy ezzel az apró lépéssel mi is tudtunk néhány embernek segíteni ebben a nem éppen könnyű helyzetben. Hiszen elhagyni az otthonunkat az minden, csak nem könnyű helyzet.
