Egyre több támogatót sikerült bevonni a rendezvénybe, mely már-már hagyományosnak is nevezhető. Dicséret a kisréti és a Kapitány-réti vadásztársaságnak, valamint Magyarkanizsa Önkormányzatának az odaadó munkájáért, mely nélkül nem jöhetett volna létre ez a várva várt esemény.

Sokan kilátogattak a Tisza-partra, és mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály egyaránt élvezte a programot. A műsorszámok közül kiemelném a solymászbemutatót és a vadászkürtösök minikoncertjét. Ám a fő jellemzője ennek az összejövetelnek az elmaradhatatlan főzőverseny. Az idén több mint 70 bogrács alatt ropogott a tűz, ami nem csekélység, és a megmérettetés három kategóriában zajlott: őz-, szarvas- vagy vaddisznóhúsból kellett gasztronómiai csodákat létrehozni. A versenyzőket a minta leadása után egy hivatásos szakácsokból álló zsűri értékelte, és minden kategóriában győztest hirdetett. A legjobbak serleget, érmet kaptak, vagy a támogatók különdíját érdemelték ki, de a legfiatalabb résztvevő sem távozott ajándék nélkül. Nem mindenki versenyzett, hiszen volt, aki borzból készített pörköltet, de láttam egy nagy kondér húslevest is rotyogni a henteseknél, a Juhász-konyhánál pedig egy malacka is forgott a parázs felett. Tehát nem mindenki tekintett erre versenyként, sokan inkább a jó szórakozásra és a baráti körben eltöltött néhány órára összpontosítottak, mely megfizethetetlen, és igazi ritkaságnak minősül ebben a rohanó világban.

A kisiparosok is részt vettek a találkozón, és ők is lecsalogattak néhány vendéget a Tisza-parti bulira. Kiemelném a csantavéri Gyólai késkészítő mestert, aki egész tárlatot mutatott be termékeiből, melyeket a minőség és a tartósság jellemez. Horvát Flórián preparátornak, a szabadkai múzeum egykori dolgozójának a munkáiban is gyönyörködhettünk, melyek a világon bárhol megütik a mércét. Az afrikai hollópár azzal a fehér nyakkendővel valami csoda, de a tollászkodó szajkók is élethűek, valamint a preparált őz is a mester minőségi munkájának a terméke. Horvát úr elmondása szerint egy kedves barátja részére készültek a Finnországban terítékre hozott nyírfajdok. Én több évtizede vadászom, de még nem volt alkalmam ilyen közelről látni nyírfajdot, ez alól csak a budapesti FeHoVa kiállítás a kivétel, ahol minden évben megjelenek, hiszen oda szoktunk zarándokolni, meg Újvidékre a vadász-horgász kiállításra.

Temerinből is érkezett egy úriember, aki a saját pincészete termékeit próbálta megismertetni a közönséggel, palettáján finom fehér- és vörösborok voltak, továbbá rozék, de engem mégis a vadkörte-, azaz a vackorpálinkája ragadott meg, és kétszeri próba után vásároltam is rendesen, főleg, hogy kedvezményes áron kínálta. Kiemelném a prošek borát is, mely a vidékünkön ritkaságszámba megy, a régi nyaralások jutnak eszünkbe erről a nedűről, mely az adriai borvidékeken volt jellemző, de manapság sajnos már ez is letűnőben van. A finom borok mellett több pultnál kínáltak kézművessöröket is a sörivók örömére. A gyermekek pedig Shoma kürtőskalács-készítő mester pultjánál sorakoztak. Termékei nagyon ínycsiklandóak, többféle ízesítésben készülnek. Ami dicséretes, ennél a cégnél mindig vidámak a dolgozók, a tisztaságra maximálisan ügyelnek, csoda szép egyenruhájuk van, magyarul beszélnek, és jó megállni ennél a pultnál.

A médiát a szabadkai Pannon Rádió képviselte, tudósításait a 91,5 MHz-en közvetítette, így aztán az is élvezhette a vadászok műsorát, aki valamilyen okból nem tudott aznap lejönni a Tisza-partra.

Szemtanúi lehettünk egy igazi vadászkeresztelőnek, hiszen vadásszá avattak egy újonc őzvadászt, aki büszkén vehette át a töretet Bajić Boris vadászkollégától. A kedves közönség élőben láthatta, hogy a vadászat nemcsak a lövöldözésről szól, hanem a tiszteletet is megadják a vadnak, ápolva a több száz éves hagyományokat. Boris úrnak köszönjük ezt a teátrális műsort, de megjegyzem, én annak idején sokkal nagyobb ütéseket kaptam a fenekemre az én keresztelőmön.

Egy észrevételem volna: nem nagy hiba, de a vadat mindig a jobb oldalára kell fektetni a terítéken. Ez nem kukacoskodás, ez szabály. A résztvevők 99%-a nem vette észre, sőt, nem is tudja, mi a szokás. A vadászatvezető szavait levett kalappal és csendben illik végighallgatni, csakúgy mint a vadászkürtöst, aki az elejtett állatok halálát és a vadászat végét jelző kürtszóval adja át a terítéket a vadászoknak. Ezután szabad a vadat mustrálgatni, fotózni, de ennyi elég is lesz mára a vadászetikából.

A topolyai Capriolo cég is képviseltette magát, és saját standján kínálta a különféle vadászati kellékeket, kiegészítőket. Szép pólóval ajándékoztam meg magamat, és egy, a rendezvényre készített pólót is sikerült beszereznem. A Tisza-parti Balkán vendéglő gondoskodott arról, hogy senki se maradjon étlen-szomjan. Számos helyi lakos hosszú sorokban várakozott, hogy elvitelre megkapja a pörköltjét, melyet otthon, családi körben szeretett volna elfogyasztani. A Balkán vendéglő személyzete szélvészgyorsasággal igyekezett a vendégek kéréseit teljesíteni, a pultoslányok sorra csapolták a finom söröket, a pincérek pedig minden tudásukat bevetve próbáltak a feladat magaslatán lenni, és a vendégeket kiszolgálni.

A vadásznapról úgy búcsúztunk el, hogy jövőre is találkozunk Magyarkanizsán. Ott leszünk!