home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Vadászkereszetlő
Vadászpapa
2013.06.19.
LXVIII. évf. 25. szám

Nemrég olvastam kedves ismerőseim sikeres vaddisznólövéséről, és eszembe jutott egy közös élményünk. Erről szeretnék most írni, és gratulálni is nekik.

Adára hívott nyúlvadászatra Micsiz Attila és kedves felesége, Katalin asszony. Rajtam kívül néhány magyarországi vendég is ott volt. Szép időben, jó hangulatban, de nagy sárban indultunk a terepre. Ürményi Feri irányította a vadászatot, gondoskodott a biztonságunkról, meg noszogatta, aki lemaradt. Jó vadász módjára mindenki vitte az általa elejtett vadat. Láttam, nagy a terület, nyúl is van bőven, így az utolsó körre hagytam a lövést. Kevesebbet kell cipelni, gondoltam. A jó vajdasági sár így is, úgy ragadt a gumicsizmánkra, mintha ott marasztalásra szolgált volna, nem pedig a jó termés biztosítására. Házigazdáim figyelmét nem kerülte el turpisságom. Katalin asszony is cipelte serényen az első menetben lőtt két nyulát, és még vigasztalt is, hogyha én nem ejtek el egyet sem, akkor a vadászat végén az egyiket majd nekem adja. Furdalt is a lelkiismeret alaposan. Felkínáltam a segítségemet, persze nem fogadta el.

A házigazda meg a fővadász nem szólt semmit, hátravolt még a feketeleves a vadászházba való visszaértünkkor. A magyarországi vendégek közül hárman akkor és ott lőtték meg az első nyulukat. Régi vadászszokás szerint megkeresztelték őket. Persze nem az adai templomban és nem is szenteltvízzel, hanem ahogyan azt a vadászetika előírja, jó suhogós bottal. A három ifjú vadász választott magának keresztapát, volt bíró, vádló meg védőügyvéd. Kettő talált magának méltó védelmezőt, a harmadikat meg meggyőzték, hogy engem válasszon, én biztosan kibeszélem majd a bajból, mint ahogy magamat is kimagyaráztam, miért nem lőttem már az első menetben. Fel is állt a bírói tanács igen gyorsan. Azaz nem állt, hanem ült a terem végében a nagy asztalnál. A vádló előadta, hogy ezek hárman azzal a feltett ártó szándékkal indultak el külhonból, hogy itt minél nagyobb irtást végezzenek a mi nemes, nagy fülű, nyurga lábú nyulaink között! Szándékuk megvalósításában sikerrel jártak, ezért sok nyúlcsalád maradt bak nélkül, kéri hát a bírót, hogy öt kemény botütéssel sújtsa őket eme tettükért. Mi védők igyekeztünk hangsúlyozni a nyulak kártékony mivoltát, nagy foguk veszélyeit, nem beszélve a lobogó füleikkel rohanás közben okozott szélviharról, amitől ezúttal e nemes vadászemberek megmentettek bennünket, idejében lelőtték ugyanis a potenciális veszélyokozókat! Ezért kértük a büntetés elengedését és az illető vadászok vádaktól háborgó lelkének pálinka általi azonnali megnyugtatását!

Ekkor már mindenkinek szélesre húzódott a szája. Na de Ürményi Ferencet, aki a jogban való jártassága folytán lett aznap a bírói székbe ültetve, nem hatotta meg ez a védbeszéd. Ünnepélyesen mondta ki a szentenciát mindhárom delikvensre, sőt nemcsak rájuk, hanem a védőikre is, hangsúlyozván, hogy túlontúl buzgón és vehemensen védték ezt a külföldi fegyveres különítményt, ezért őneki mint jó hazafinak kutya kötelessége a védőkre is ráveretni egyet-egyet, csak úgy a rend kedvéért. A büntetés végrehajtását azonnali hatállyal el is rendelte. Meg is kaptuk rendesen. Sajgott a hátsóm még másnap is. De becsületükre legyen mondva házigazdáinknak, fertőtlenítettek is bennünket mindjárt jó házi pálinkával. A fiatal vadászok elkapták a keresztelőpálcákat, majd következett az eszem-iszom adai módra.

Sokszor jut eszembe az a nap, meg annak tanulsága is, amit Bubó doktor után szabadon így tudnék summázni: Védeni csak annyira kell, hogy ne fájduljon bele a védő hátsója!
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..