
Megtartotta 35. rendes ülését az MNT. A 20 napirendi pont között szerepelt a Hét Nap Lapkiadó Kft. 2023. évi munka- és pénzügyi tervének elfogadása, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatójának kinevezése, valamint az újvidéki székhelyű Európa Kollégium 2022. és 2023. évi munka- és pénzügyi tervének véleményezése.

A Magyar Nemzeti Tanács tagjai egyhangúlag fogadták el a Hét Napra vonatkozó beszámolót, mely szerint a hetilap 2023. évi munkaterve előlátja az előfizetők, valamint a szerkesztőségben dolgozó újságírók és munkatársak számának növelését. Továbbá a lap internetes kiadásaira és a kiadványaira is nagyobb hangsúlyt kell helyezni.
László Edit, a Hét Nap igazgatója beszédében összefoglalta, a jövő évben a takarékosságon lesz a hangsúly, ami az energiaforrások és a nyersanyagárak tervezhetetlensége miatt történik. A Hét Nap a tervek szerint jövőre is 68 színes oldalon, A4-es formátumban és 52 alkalommal jelenik meg. Továbbra is igényes, tartalmában minden generációt megszólító témákkal érkezik az olvasókhoz. Új munkatársak felvétele is számításba jöhet, viszont számottevő változás nem várható. Az idén a Hét Naphoz is jöhetnek fiatal újságírók, a „Moja prva plata” állami támogatású gyakornoki program részeként.
Elhangzott, hogy a jövő évre a szerkesztőség csakis a szükséges és nélkülözhetetlen munkálatokat tervezi be. Ami az üzletpolitikát érinti, tizenhét év után a nyomtatott lap árának növelésére kényszerültek. Az év eleje óta 50-ről 70 dinárra nőtt a lap eladási ára, amit főleg a nyomdaköltségek emelkedése idézett elő. A fentieket összegezve, számszerűsítve a Hét Nap Lapkiadó Kft. 2023-ra tervezett költségvetése 48 millió 27 ezer dinár.
Az ülésen az MNT tagjai azt a napirendet is elfogadták, amely szerint Erdődi Edvina kerül a Magyar Szó Lapkiadó Kft. új megbízott igazgatói tisztségére, aki korábban a lap igazgatóhelyettese és a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke volt. Emellett Jung Takács Karolinát nevezték ki a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testülete munkavállalók által javasolt tagjának.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Kormányos Katona Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanár, kulturális mediátor személyében szintén új megbízott igazgatót kapott.
A Magyar Nemzeti Tanács ülésének napirendi pontjai között szerepelt az újvidéki székhelyű Európa Kollégium 2022. évi pénzügyi terve módosításának véleményezése és a 2023. évi munka- és pénzügyi tervének véleményezése. Ezek mellett jóváhagyták a végrehajtó bizottság döntéseit további intézmények hálózatának módosításáról, igazgatói választásokról és iskolaszéki tagok cseréjéről.
A 35. ülés végével Hajnal Jenő, az MNT elnöke számára is szimbolikusan véget ért egy időszak. A tagoknak megköszönte elkötelezettségüket és munkájukat. November 13-án, vasárnap új nemzeti tanács lesz megválasztva. A választópolgárok egyetlen listára adhatják le szavazatukat, ez pedig a Magyar Összefogás listája lesz.
Fényképezte: Hodolik Boglárka