Utcai kiállítás a villamosításról és a tiszai árvízről
Tóth Lívia
2020.09.15.
LXXV. évf. 38. szám

A város napjához kapcsolódóan utcai kiállítás nyílt Zenta főterén. A pannókon levő összeállítás két témával foglalkozik, a város 125 évvel ezelőtti villamosításával, valamint az 1970. évi nagy tiszai árvízzel.

Utcai kiállítás a villamosításról és a tiszai árvízről

Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, ez már a negyedik utcai kiállításuk.

— Igyekszünk mindig az aktuális évhez kapcsolódóan a történelem egy olyan jelentős eseményét feldolgozni, amely meghatározó volt a város életében. Azért választottuk ezt a formát, mert ily módon érdekesebbé tudjuk tenni a témaköröket, és ezáltal könnyebben eljut az emberekhez az a mondanivaló is, amelyet egy-egy összeállítással közvetíteni szeretnénk. Jövőre, az utcai kiállítások létrejöttének ötödik évfordulója alkalmából, szeretnénk egy kiadványt megjelentetni, mely összefoglalná az eddigi tárlatok anyagát.


A szerző felvételei

A pannókra szerkesztett történetek Tari László helytörténet-kutató ötletei alapján, illetve a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, a Zentai Történelmi Levéltár és Zenta Község Önkormányzata védnökségével állnak össze.

— A gazdag képanyaggal illusztrált összeállítás egyik része a város 125 évvel ezelőtti villamosítását mutatja be, mely jelentős lépés volt Zenta fejlődésében. Zenta ezzel megelőzte az összes délvidéki nagyvárost, Újvidéket, Szabadkát és Zombort, de Budapesten is csak két évvel korábban, 1893-ban vezették be az utcai világítást. Ennek egyik előzménye az volt, hogy a városban már 1891-ben működött egy fűrészgyár és egy malom, melyek villanyvilágítást kaptak, a másik pedig, hogy Ferenc József 1895-ben Zentára látogatott. A város vezetősége úgy döntött, a villanyvilágítás bevezetésével és a belváros járdáinak aszfaltozásával állít emléket ennek a nem mindennapi eseménynek. 

A másik téma az 1970-ben pusztító tiszai árvíz, mely a legnagyobb volt a város történelmében. Ezt az elemi csapást a zentaiak csak közös erővel győzhették le. Az áradás igencsak próbára tette az összes rendelkezésre álló technikai eljárást, valamint a szervezőkészséget is, de végül az akkori önkormányzatnak tartományi segítséggel és az emberek összefogásával sikerült megvédenie a várost — hallottuk Tari Lászlótól.

A pannók anyaga várhatóan az év végéig tekinthető meg, habár ez, mint a szervezők is mondták, az időjárástól is függ majd.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..