Mozgalmas hét van mögöttünk, többnyire a szokásos tartalmi elemekkel és kommunikációs technikákkal. Ettől függetlenül nem lehet nem észrevenni, hogy a gazdasági és a külpolitikai nehézségek eszkalálódásával egyidejűleg az aktuális hatalom retorikája is egyre inkább keményedik. Nikolić elnök múlt heti megnyilatkozásával pedig végleg átlépte azt a Rubicont, amelytől a szerb politikai elit — egy-két kivételtől eltekintve — a kommunikációban a 2000-es évek óta igyekezett magát távol tartani.
Beko tudja
Milan Beko szerb oligarcha a Blic állítása szerint tudja, hogy ki áll az ellene elkövetett merénylet mögött, nem hajlandó azonban felfedni annak kilétét. Veselin Milić, a belgrádi rendőrség parancsnoka az újság kérésére megerősítette, hogy Beko nem éppen olyan nyilatkozatot adott, mint amilyet a nyomozók vártak. Arra is rámutatott, hogy a körülmények elemzése után egyre erősebb az a meggyőződés, hogy a merénylet mögött nem üzleti, hanem magánjellegű okok állhatnak. (Blic)
Reguláznak
Miután a közelmúltban ismét három fiatal vesztette életét felelőtlen száguldozás miatt, az illetékesek megint bejelentették a közlekedésbiztonsági szabályok szigorítását. Milan Bođović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság koordinátora úgy nyilatkozott: az államnak egyértelműen az a célja, hogy megelőzze a halálos baleseteket, és csökkentse a számukat. A közeljövőben ezért szigorítások várhatóak, és a 21 év alattiak esetében vélhetőleg szabályozni fogják a gépjármű maximális erőkifejtését, illetve teljesen megtiltják majd az alkoholfogyasztást. (Tanjug)
Ismét vízum
Noha a szerb hatóságok évek óta mindent megtesznek a szociális okokból Nyugaton politikai menedékstátust kérők számának a visszaszorításáért — a szavak szintjén legalábbis —, a valóságban ennek éppen az ellenkezője történik. Az idén ugyanis óriási mértékben növekedett a Németországban menedéket kérők száma. Eddig több mint 14 000-en adtak be ilyen kérvényt a német hatóságoknak, ezzel Szerbia Szíria után a legtöbb menedékkérőt kibocsátó ország a világon. November 6-a óta egyébként a német kormányzat igen jelentős szigorítást vezetett be a menedékkérelmek elbírálása kapcsán, ezért szinte elképzelhetetlen, hogy a szerb állampolgárok megkapják a menekültstátust. Németország belgrádi nagykövete, Wilhelm Heinz ismételten arra figyelmeztetett, hogy a nagyszámú menedékkérelem miatt újból napirendre kerülhet a vízumkényszer bevezetése. (Večernje novosti)
A duplájára drágulhat a kenyér
Attól függetlenül, hogy a közelmúltban — a forgalom jelentős visszaesése miatt — a dohánygyárak mintegy tíz százalékkal csökkentették a cigaretta árát, a kenyér hamarosan jelentős mértékben drágulhat. A Telegraf úgy tudja, hogy az újesztendőtől kezdve a Sava nevű kenyértípus ára a jelenlegi 46 dinárról 70 dinárra emelkedhet. A szerbiai pékek a közelgő drágítást azzal magyarázzák, hogy a búza ára 18-ról 23 dinárra nőtt. (Telegraf)
Sértik Szerbiát
Alaposan felkavarta a bel- és a külpolitikai állóvizet Vojislav Šešelj radikális pártelnök hazatérése, aki a retorikáját ott folytatta, ahol abbahagyta. Emiatt horvát kezdeményezésre az EP határozatot fogadott el, melyben felszólította a szerb hatóságokat, hogy határolódjanak el Šešelj uszító megnyilvánulásaitól. Minderre igen ingerülten reagált Aleksandar Vučić szerb kormányfő, aki szerint az EP-határozat igen aggasztó, egyúttal sértő Szerbiára nézve. Vučić szerint Šešeljt szándékosan engedték el, a mostani határozat pedig azért született meg, hogy megtépázzák Szerbia hírnevét. (B92)
Utánunk a pokol
Ugyancsak keményen támadta az EP határozatát Tomislav Nikolić államelnök is, aki szerint Horvátország mindezt az ottani választások miatt csinálja. Az államfő a határozattal kapcsolatban kirohant a Hágai Törvényszék ellen is, amikor a következő mondatokat fogalmazta meg: „A hágai törvényszék kapcsán felmerül a kérdés, hogy mi a végső célja a cirkuszi mutatványuknak és a bíróság mentorainak? Mit szeretnének elérni? A szerb hatalom leváltását?” Nikolić szerint ha a jelenlegi szerb hatalom távozni kényszerül, akkor Szerbiára a pokol vár, s ebben a pokolban az ország mindent elvesztene. (Tanjug)