Tusványos huszonnegyedszer

Tusványos huszonnegyedszer

A jövő évi választásokon való részvételre buzdítanak — Katolikus világtalálkozó a Copacabanán — Ivo Sanader maximális büntetést kaphat — Forza Italia újratöltve — Vonatkatasztrófa Spanyolországban

A jövő évi választásokon való részvételre buzdítanak
Immár 24. alkalommal rendezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. A tábor megnyitóján Német Zsolt magyar külügyi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a közép-európai államok egymásra vannak utalva. Az egymásra utaltság által azonban határokon átívelő tevékenységeikkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a nemzetpolitikáról szólva úgy fogalmazott, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot teremteni. Mint mondta, erős anyaország nélkül nincs erős nemzet. A magyarországi politikusokon kívül természetesen a határon túli magyar pártok, illetve azok képviselői is részt vettek a szabadegyetemen. Mindannyian egyetértettek abban, hogy mozgósítani kell a határon túli magyarságot a jövő évi magyarországi parlamenti választásokra.

Katolikus világtalálkozó a Copacabanán
Ferenc pápa jelenlétében katolikus világtalálkozót tartottak Rióban „Menjetek, és tegyetek tanítványommá minden népet!” mottóval. A megnyitórendezvényt a Copacabana homokos tengerpartján tartották mintegy 400 ezer fiatal zarándok részvételével. A világtalálkozó nyitómiséjét Orani Tempesta, Rió érseke mutatta be. Ezt követően Ferenc pápa Aparecidában tartott szentmisét, majd részt vett a keresztúti meneten, amelyen a „múló bálványok”-kal, egyebek között a hatalommal és a pénzzel szembeni ellenállásra buzdította a fiatalokat. A homályba vesző bálványok helyett azonban olyan valódi keresztény értékre is felhívta a fiatalok figyelmét, mint amilyen a nagylelkűség, a kitartás és a testvériesség. A katolikus világtalálkozóval és a pápai látogatással egyidejűleg egyébként a brazil kormány és Cabral kormányzó ellen több kisebb tüntetésre is sor került Rióban.

Ivo Sanader maximális büntetést kaphat
A horvátországi korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító ügyészség maximális, 15 éves büntetést kér Ivo Sanader volt horvát miniszterelnökre. Mint ismeretes, Sanadert tavaly a zágrábi megyei bíróság 10 évi szabadságvesztéssel sújtotta a Hypo Bank és az INA—Mol-ügy egyesített perben. Az akkori ítélet azonban nem volt jogerős. Ezt szeretné felülírni a szervezett bűnözés elleni ügyészség. Mivel Ivo Sanader a bűncselekményeket (egyebek között háborús nyerészkedést és kenőpénz elfogadását) külügyminiszter-helyettesi, illetve miniszterelnöki hivatalával visszaélve követte el, a bíróságnak a kiszabható legmagasabb büntetést kellett volna rá kimondania — állapította meg az ügyészség.

Forza Italia újratöltve
Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe párt elnöke bejelentette, hogy szep-tembertől újraindítja a Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű pártját, mellyel 1994-ben belépett a politikába, és választást is nyert. A volt olasz kormányfő most elsősorban fiatalokat és lelkes olaszokat keres a Forza Italia újraindításához. Berlusconi ezzel a lépéssel tulajdonképpen a rá váró bírósági döntést szeretné megelőzni, illetve ellensúlyozni: július 30-án ugyanis bírósági ítélet vár rá, melyben az olasz bíróság arról dönt, hogy megerősíti-e vagy sem az első-, illetve másodfokú ítéletet, mely értelmében 4 év börtön és közhivataloktól való 5 éves eltiltás a büntetése.

Vonatkatasztrófa Spanyolországban
A spanyolországi Santiago de Compostela mellett kisiklott egy expresszvonat. A szerelvény a megengedettnél jóval gyorsabban, állítólag kilométerenként csaknem 200-as sebességgel száguldott abban a kanyarban, amelyben kisiklott. A szerencsétlenségben 79 ember meghalt és 143 megsebesült. „A vonat elkezdett dőlni az egyik kanyarban, majd többször átfordult, és a kocsik egymásra futottak” — mondta egy szemtanú. Több utas robbanást is hallott a vonat kisiklása előtt, de a spanyol hatóságok egyértelműen cáfolták a terroristarobbantás lehetőségét. A vonatbaleset helyszínének a közelében lakók is drámai módon érzékelték a szerencsétlenséget. Egy lakó földrengéshez hasonlította, amit érzett a baleset pillanatában. Ez volt egyébként az utóbbi 25 év legsúlyosabb vonatszerencsétlensége Európában.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink