home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Turistából is megárt a sok
Tóth Péter
2020.06.06.
LXXV. évf. 23. szám
Turistából is megárt a sok

Ott tart a világ, pontosabban tartott a járvány megjelenése előtt, hogy az emberek már aggódtak az úgynevezett túlturizmus és annak hatásai miatt. Annyira még nem, hogy az aggódók többsége maga is ne kelt volna útra. Az utóbbi években csúcsra jutott az idegenforgalom: a Turisztikai Világszervezet (UNTWO) adatai szerint már tavaly és tavalyelőtt is mintegy 1,4 milliárd ember utazott turistaként külföldre. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy 1,4 milliárd ember utazott külföldre nyaralni. Sokan kétszer is benne vannak a statisztikákban, vagy még többször is. A tehetősebbek ugyanis ma már évente többször is utaznak, a magas szám így jön ki. 

A szinte robbanásszerűen növekvő turizmus természetesen jó hatással volt a gazdaságra is. Érdekes számadat, hogy a nem is olyan távoli 1950-ben még csak 25 millió külföldi turistalátogatást mértek. A szám 1970-re elérte a 166 milliót, a ’90-es évekre pedig 435 millióra duzzadt. Aztán a fapados légitársaságok megjelenése hatalmasat dobott az iparágon. Az utazás jóval olcsóbb lett, a repülés a fejlett országok lakosságának úgynevezett középrétegei számára is elérhetővé vált.

A hatalmas boomot átélő ágazat szenvedte meg talán a legjobban a pandémiát.  A személyszállító légiforgalom szinte teljes leállása, a szálláshelyek és a vendéglátóhelyek, a fürdők és az egyéb turisztikai attrakciók kényszerű bezárása sokként hatott. Az ilyen helyzetekben mutatkozik meg viszont, hogy a turizmust sújtó negatív hatások mellett a kialakuló válság lehetőséget is kínálhat arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, mennyire fenntarthatóak ezek a korábban kialakult trendek. Az ezredforduló után ugyanis a már sem környezetileg, sem társadalmilag nem fenntartható tömegturizmus negatív hatásai is kezdtek megmutatkozni. A mostani kényszerhelyzet pedig esélyt „kínál” arra, hogy a helyi, belföldi vagy legfeljebb régiós idegenforgalomra összpontosító zöldturizmus kibontsa szárnyát.


Illusztráció (Pixabay.com)

A turizmus és a járványok közötti kapcsolatnak számos vetülete van. A növekvő idegenforgalom, a mobilitás segíti a járványok világméretű terjedésé­t. Visszahatásként viszont a járványok drasztikusan bedöntik, illetve minimum lefékezik az idegenforgalmat. Lehet, hogy a jövőben ilyen trendek befolyásolják majd a mozgásokat. Jó eséllyel igen. Nem látni még tisztán, hogy az áru nagy távolságokra való szállítása és az utazások száma csökkenni fog-e, vagy minden visszatér a régi medrébe. Azok a szerbiai állampolgárok, akik nemrég még az utcára sem mehettek ki, most már Görögországba készülnek nyaralni. A helyzet gyorsan változik, de lehetnek még nem várt fordulatok.

A turizmus az elmúlt évtizedekben a világ egyik legfontosabb gazdasági ágazatává vált. Szerbiában is jelentős bevételi forrás lett sokak számára. Ma az idegenforgalom teljes, úgynevezett áttételes részesedése a világ GDP-jéből 15 százalékra rúghat. Pontosabban rúghatott a járvány megjelenése előtt.

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az idegenforgalom több módon is hozzájárul a globális szennyezés mértékének növekedéséhez. A másik hatása, hogy sok esetben pótolhatatlan világörökségi helyszínek mennek tönkre, mert olyan sokan látogatják őket. A túlturizmus elsősorban abban nyilvánul meg, hogy egyes helyeken az odalátogatók elviselhetetlen létszámot érnek el, és közben jelentős mértékben szennyezik a környezetet. Így lett hegyből egyfajta szeméthegy a Mount Everest, és az olaszországi Velence példája is tanulságos, mely város az utóbbi években a fojtogató tömeg és a turisták ellen tüntető helyiek miatt szerepelt a hírekben. Nehéz véleményt formálni arról, hogy aggasztó-e vagy örvendetes, hogy hamarosan ismét így lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..