home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Túljelentkezés a szép szavakra
Bíró Tímea
2021.08.12.
LXXVI. évf. 32. szám
Túljelentkezés a szép szavakra

A járványhelyzet miatt tavaly nem lehetett megtartani az egyhetes tábort, ezért az idén három hétvégén át zajlott Vajdaság egyik legrégebbi és legrangosabb, anyanyelvünket ápoló vers- és prózamondó tábora. A hagyományosan jó hangulat a gyerekeknek, a szervezőknek és az előadóknak egyaránt hiányzott, ezért az idén még nagyobb érdeklődés övezte a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének Szép Szó Táborát, melyet 33. alkalommal rendeznek meg.

Hajvert Ákos, az egyesület elnöke, illetve a tábor vezetője elmondta, hogy a jelentkezési határidő előtt tíz nappal betelt a létszám.

— Tavaly több új arccal is találkoztunk, ők az idén is eljöttek, így az állandó visszatérők mellett az idén összesen 57 résztvevője van a tábornak, mely 7-én kezdődött és 14-én ér véget. Főként a legkisebbeknél vannak új résztvevők, aminek különösen örülünk, ők 14-en alkotnak egy csoportot. Az a tapasztalat, hogy szájról szájra, egymás között terjed a tábor híre. Van egy állandó kellékünk, egy kolomp, ez jelzi a különféle történéseket. Az idei első megrázása hitette el velem, hogy valóban megrendezhetjük a tábort úgy, ahogy szoktuk, és ez egy felemelő érzés. Öt csoportban folynak a foglalkozások, és kiemelten oda kell figyelnünk arra, hogy tíz-tizenöt gyereknél többen ne legyenek egy csoportban, mert nem szeretnénk, ha a foglalkozások során a mennyiség a minőség rovására menne.

A tábor résztvevői Újvidékről, Pirosról, Szenttamásról, Bácsfeketehegyről, Kishegyesről, Topolyáról, Szabadkáról, Zentáról, Óbecséről, Törökfaluról, Muzslyáról, Szegedről, Gödöllőről és Budapestről érkeztek a kishegyesi Kátai Tanyára.

A csoportvezetők igen magas szakmai tudással bírnak, a gyerekeknek a tökéletes előadásmód elsajátításában segítenek. A kilenc-tíz évesekkel Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésznője dolgozik, a tizenegy-tizenkét évesek Komáromi Sándorral, a veszprémi Pannon Egyetem tanárával, drámapedagógussal alkotnak egy csapatot, a tizenhárom évesekkel Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze foglalkozik, a Muravidékről származó végzős színművész és versmondó Pál Péter a tizennégy-tizenöt-tizenhat éveseket oktatja, míg a tizenhat éven felüliek csoportját Crnkovity Gabriella, az Újvidéki Színház színművésznője vezeti. Minden délelőtt beszédtechnikai foglalkozás zajlik Raffai Telečki Ágnessel, Dudás Zita logopédus pedig igény szerint egyéni beszédkorrekciós foglalkozást tart.

A Szép Szó Tábor életéből nem maradhatnak ki az egyéni versfelkészítő foglalkozások, ezeket Bartha Júlia, Kormos Irén, Szatmári Melitta, Basity Gréta, Molnár Krekity Olga, Péter Lea és Hajvert Ákos vezeti. A két szöveg kidolgozása mellett egy szöveg feldolgozása is vár a táborlakókra, hiszen a tábor utolsó előtti napján egy úgynevezett házi bajnokság lesz, amikor egy vers- és prózamondó verseny keretében a gyerekek előadják az öt nap alatt megtanult szöveget, a zsűri pedig értékel, és a legjobbak oklevelet, értékes könyvjutalmat kapnak.

Az idei táborban két kísérőprogram is volt. Hajvert Ákos Benedek Miklós költőt, műfordítót, újságírót és Bíró Tímea költőt, újságírót faggatta az író-olvasó találkozón, valamint László Judit, Szalai Elor Emina és Szalai Bence, az Újvidéki Színház művészei előadásában az Utóirat: Várunk című verses darabot tekinthették meg a tábor résztvevői.

A XXXIII. Szép Szó Tábor hagyományos gálaműsora augusztus 14-én, 11 órakor kezdődik, melyen megtekinthetőek lesznek a műhelymunkák bemutatói, valamint fellépnek a házi bajnokság kiemelkedő előadói.

A tábor a Nemzeti Kulturális Alap, Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Tartományi Kulturális és Tájékoztatási Titkárság, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság, a szerbiai kulturális és tájékoztatási minisztérium, a Magyar Nemzeti Tanács, a Forum Könyvkiadó Intézet, a Gebi Kft., a Kátai Tanya, a Smart Market, a Kurin Szikvízüzem (Hajnal László), Mészáros Csaba autóbádogos és festőműhelye, valamint a Klab DOO (Kormányos Levente) támogatásával jött létre.

A VMVE felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..