Heti Jegyzet
Tükörbe nézni, és tükröt tartani mások elé
„Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs…” — kommentálta lelkesen az 1848. március 15-én történteket Petőfi Sándor az aznapi naplóbejegyzésében. Kossuth Lajos viszont így vélekedett: „Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem.”
Szintén az ő állítása a következő is: „Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány.”
Március idusán, mint ahogyan arra minden évben igyekszünk figyelmeztetni azokat, akik hajlamosan megfeledkezni erről a tényről, a szabad magyar sajtót vagy egyszerűbben fogalmazva: a sajtószabadság napját is ünnepeljük.
Véletlen is lehet, de talán nem az, hogy épp mostanában osztotta meg velem a témához is köthető gondolatait az egyik volt „hétnapos” kollégánk, aki már nem Vajdaságban él, és nem is újságírással foglalkozik. Igaz, hogy magánlevelet írt nekem, de talán nem veszi zokon, ha a neve elhallgatásával idemásolom a sorait.
„Nehéz belenyugodni, de valójában senki sem szereti a jó újságírást azok közül, akiknek pénzük vagy hatalmuk van. Mert a jó újságírásban a természetesség, hitelesség, semlegesség, pártatlanság, méltányosság, figyelmesség, kíváncsiság, mértéktartás, bátorság, küldetéstudat, elegancia és mindezek együttes, sokak számára elviselhetetlen előkelősége testesül meg. Ha jól működik, akkor önálló hatalmi ágként egzisztál, és a hatalmasok semmit sem gyűlölnek jobban, mint a konkurenciát.
Csakhogy. A jó újságíró, ha megtanítják rá, vagy netán rájön magától, soha, semmilyen körülmények között nem akar a hatalom vetélytársa lenni. Ő nem az áram, hanem a vezeték. Nem a hang, hanem a visszhang. Nem a büntetés, bosszú és megtorlás, hanem csak a tükör. Nem az atyaúristen, aki a másik atyaúristent helyre teszi, hanem az a szakember, aki a gondosan magával cipelt, minden torzítástól mentes, hatalmas tükrét, a megfelelő helyen és időben, olykor leteszi. Valaki és valami elé. És még csak nem is író, művész, tudós vagy politikus, hanem alkalmazott írással foglalkozó iparos. Gazdagsága inkább szabadságában, függetlenségben, kíváncsiságában, tájékozottságában, mintsem pénzben ölt testet. Az az ember, aki elébe állhat a Valakinek, felteszi a kérdéseit, és meghallgatja a válaszokat. Aztán elmondja azoknak, akiknek a nevében ott járt, hogy mit látott-hallott.”
Végezetül a volt kollégánk megállapítja, hogy a felsorolt irányelvek csakis magas szintű szakmaisággal valósíthatóak meg. „A jó lap az ellenzéknek is az ellenzéke. Hiteles. Úgy viseli el mindenki a legkönnyebben. Mi meg akkor szeretünk benne igazán dolgozni.”
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
