A Trainspotting egy generációs kultfilm, mely felkavar és megbotránkoztat, mégis érzékeny, intelligens és maradandó. Danny Boyle 1996-ban bemutatott független filmje minden tabut ledöntött a heroinfüggőségről és a kemény drogokról. Irvine Welsh azonos című regénye alapján készült, és az eredeti történethez az író azóta két folytatást is írt. A Trainspotting saját korának egyik legnagyobb szakmai és anyagi sikere lett, a remek forgatókönyvnek és Danny Boyle kreativitásának köszönhetően. A rendező, aki azóta a többi közt a Partot és a Gettómilliomost is megalkotta, utánozhatatlan jelenetek sorát tette bele ebbe a moziba. Emlékszünk még Ewan McGregorra, aki eltűnik a WC-ben, vagy a dermesztő horrorra a plafonon mászó kisbabával? Na, ugye.
A vágással, a különféle trükkökkel, valamint az egyedi dramaturgiai megoldásokkal nagyon erős hatást gyakoroltak a nézőkre. Ha valaki túl fiatalon nézi meg, valószínűleg egy elektronikus zenétől és britpoptól dübörgő, sodró erejű, kaleidoszkópszerű káoszt lát, melyet jómagam is, tizenhat évesen. Nem jött át sem erkölcsi tanulság, sem pedig a társadalmi felelősségvállalás mint életcél. Azt sem értettem, hogy a heroinfüggőségét a történet végére feladó Renton új, inges-nyakkendős hétköznapjaiban miért sejlik fel újra a kábítószer, és miért tűnik úgy, hogy a tiszta állapot éppen ugyanolyan értelmetlen és céltalan, mint a drogmámor. Renton új életébe betoppannak a régi barátok, akik miatt újra be kell magát lőnie. Sohasem jöttem rá, miért. A barátságért? Vagy mert mindörökre függő maradt?

Elborult karakterek, szélsőséges események váltakoznak jelenetről jelenetre. Mint graffitik egy száguldó vonat oldalán. Betegfiú, Spud, Tommy, Begbie és Renton barátok ugyan, de mégis a drog tartja össze őket. Kapcsolatuk ennek ellenére összetettebb, és a maga beteges módján akár testvéri szövetségnek is tekinthető. Ezt viszont bármelyik pillanatban felülírhatja a szer és az elvonási tünetek. Aztán ott vannak a szülők, akik kilátástalan helyzetben vannak. Hogyan vehetnék rá Rentont, hogy hagyja abba a drogozást? Sajnos nagyon is létező problémák, ijesztő, mégis valóságos élethelyzetek. Belegondolni is szörnyű, mit élhet át egy ilyen szülő.

Realista és ijesztő a kép, melyet Danny Boyle fest a kábítószer-fogyasztók mindennapjairól. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez a mű robbantotta Hollywoodba Ewan McGregort, aki ebben a filmben nyújtotta élete legjobb alakítását. Aztán jött a gőzhenger és a Star Wars-filmek, melyekben nem igazán csillogtathatta meg tehetségét. Hogy a Trainspotting húsz év alatt nagyon szépen, sőt egyáltalán nem öregedett, az elsősorban a remek forgatókönyvnek, az ütős alapanyagnak, a szereplők megválasztásának és Boyle szárnyaló kreativitásának köszönhető. Pokoljárás és ijesztő utazás, melyről még akkor is jó véleményünk lesz, ha rosszul leszünk tőle. Most pedig, húsz év után, érkezik a folytatás, melynek előzetese már megtekinthető a legnagyobb videómegosztó portálon. Az új mozi Irvine Welsh Pornó című regénye alapján készült. A rendező ígérete szerint ez egy sokkal lazább adaptáció lesz, mely nem követi olyan hűségesen a könyvet, mint az első rész. A húsz éve bemutatott film négy főszereplője is visszatér. Ewan McGregor játssza Rentont, Robert Carlyle Begbie-t, Jonny Lee Miller Betegfiút, Ewen Bremner pedig Spudot. A regény harmadik folytatásából, melynek címe The Blade Artist, és mely az őrült Begbie életét dolgozza fel, ugyancsak merített a forgatókönyvíró.
Az edinburgh-i fiatalok remélhetőleg mára leszoktak a kábítószerről, és valami egészen mást fontolgatnak. A Trainspotting második része 2017 januárjában érkezik, és bízzunk benne, hogy legalább feleannyira ütősre sikerül majd, mint a nagy előd.