Kisgyerekes szülőként újranézve a Toy Story-filmeket – illetve leginkább egyes jeleneteket, momentumokat, melyek megtekinthetők a videómegosztókon –, újra és újra elámulok, mennyire, de mennyire eredeti ez a sorozat. Hogy a Pixar annak idején (1995-ben) valami igazán zseniálisat alkotott az első résszel. Olyasmit, aminek részletgazdagságára, egyediségére újra és újra rácsodálkozunk, legyen szó párbeszédekről, játékfigura-fantáziákról vagy akár a magyar szinkronról. Az első rész tehát forradalmi volt, a második epizód pedig talán minden idők egyik legjobb folytatása.
A harmadik rész adott egy tökéletes lezárást Andy történetének. Aztán ott volt a negyedik epizód, mely hellyel-közzel már megosztóbbra sikerült, de jómagam még ezt is szerettem, mert Woody útja érzelmileg erős, fontos témákat dolgozott fel. Amikor a Pixar bejelentette, hogy készül az ötödik rész, sokan úgy érezték: minek? Pedig a Toy Story 5. máris igazolta létjogosultságát, sőt az első előzetesek alapján is lehetett sejteni, hogy az okoseszközök és a közösségi média megkerülhetetlen jelenléte az életünkben – és gyermekeink életében – bőven szolgáltat majd alapot egy új sztorinak. Joan Cusack szinkronjával Jessie az igazi főszereplőnk, aki nagyon erős és szívhez szóló üzenetet tud átadni a nézőknek, a Pixar pedig továbbra is zseniális az animációs munka tekintetében. De vissza Jessie-hez: a kis cowgirl azon dolgozik, hogy Bonnie játékaként találjon értelmet saját szerepében, miközben érzelmi hullámvölgyekkel és kihívásokkal küzd.
Ha eredeti nyelven nézzük, Tom Hanks és Tim Allen ikonikus párosa Woodyként és Buzzként újra mesteri, és bár ezúttal valóban nem ők a történet főszereplői, nagyon hiányoznának, az egészen biztos – már csak azért is, mert fontos szerepük lesz Jessie fejlődésében. Greta Lee hangján szólal meg Vízi Lilly, a béka alakú, csúcstechnológiás táblagép, mely Bonnie egyik kedvence – ezért a többiek számára gyorsan ellenféllé is válik. Vízi Lilly a technológia és a közösségi média szemszögéből közelíti meg a barátság kérdését, hogy aztán szép lassan ráébredjen döntéseinek következményeire. Aztán ott van még Dolgos Inas (Conan O’Brien), akit Bonnie szobájában helyeznek el, mint egy oktató-nevelő, szintén csúcstechnológiás játékot. Bár a korábbi részekből ismert szereplők is felbukkannak, a film világossá teszi, hogy ez elsősorban Jessie története, és az ő személyes fejlődése áll a cselekmény középpontjában. A Pixar jó szokásához híven ismét képes lesz egy kicsit megríkatni bennünket, mert Jessie rájön, hogy milyen fontos szerepe van nemcsak Bonnie, hanem Blaze és korábbi gazdája, Emily életében is annak ellenére, hogy a technológia és a szupermodern játékok lassan átveszik az uralmat a gyerekek életében. Aztán persze ott vannak az aktuális kérdések a közösségi média hatásáról is, melyeket a Toy Story 5. nem egyszerűen jónak vagy rossznak állít be, helyette jóval árnyaltabban mutatja meg, hogyan lehet(ne) az okoseszközöket úgy használni, hogy megmaradjanak a valódi emberi kapcsolatok és barátságok – online és odakint, a játszótéren is. Jessie, Woody és Buzz kalandja ezúttal is szórakoztatók, csak a film talán kevésbé fergeteges, mint az előzőek – több a belső monológ, a mélázás, az elgondolkodtató pillanat. Ennek ellenére azért működik kalandfilmként is, ahogyan az eddigi Toy Storyk, legfeljebb talán kisebb lángon ég. Talán túl sok a véletlen egybeesés, ami erőltetettnek hat, de ezeket meg lehet bocsátani egy ekkora múltú franchise-nak.
A Toy Story 5. különlegessége nem egyetlen kiemelkedő elemben rejlik: a humor működik, a romantika visszafogott és természetes, mégis talán a nosztalgia lopja el a show-t, ha a felnőtt nézőket vesszük figyelembe, ez pedig egy kicsit sem hat öncélúan a stúdió részéről. Mit veszítünk akkor, amikor a képzelet és a kreatív játék helyét egyre inkább a fogyasztói társadalmi kultúra és a passzív szórakozás veszi át? Ez a film legnagyobb, legsúlyosabb gondolata – ilyennel pedig ritkán találkozunk mai mainstream animációs filmben.
Nyitókép: You Tube
