A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét. Ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát, a vámok egyúttal átmenetileg hatályban maradhatnak.
A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7:4 arányban úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként emlegetett gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek. A bírói tanács megengedte, hogy a vámok október 14-éig hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon. Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó, nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977. évi törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be. Az Egyesült Államok költségvetésének júliusig 142 milliárd dollár bevétele származott vámokból, ami több mint kétszeresével haladja meg az előző év azonos időszakának vámbevételét.
Természeti katasztrófák
6-os erősségű földrengés rázta meg Afganisztán keleti részén a Hindukus régiót. Az Európai–Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) adatai szerint a rengés epicentruma mintegy 57 kilométerre volt Dzsalálábádtól. A lapzártánkkor érkezett értesülések alapján több mint 600-an vesztették életüket, és 1500-nál is többen megsérültek.
A Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengést mértek Japánban. A 35 kilométer mélyen lévő epicentrum a Csendes-óceán nyílt vizein volt, Honsú szigetétől keletre, mintegy 11 kilométerre Szendai városától, melynek 1 millió lakosa van.
Spanyolországban véget ért a 20 napig tartó erdőtűzhullám — jelentette be Virginia Barcones, a spanyol vészhelyzeti és polgári védelmi főigazgatóság vezetője Madridban. Mint mondta, augusztusban összesen 93 erdőtűz pusztított az országban, ebből 59 érte el a legmagasabb riasztási fokozatot, 39 pedig nagy kiterjedésűnek számított, mivel meghaladta az 500 hektárt. A lángok több mint 300 000 hektárnyi zöldterületet perzseltek fel. A természeti katasztrófa 4 ember halálát okozta, 48-an megsérültek, és mintegy 36 000 személyt kellett kitelepíteni otthonából az elmúlt hetekben.
Csak szovjet filmeket lehet nézni az orosz iskolákban
Az orosz oktatási minisztérium a honlapján közzétette az iskolai tantervbe kötelezően beillesztendő 100 film listáját, de ezek között „modern filmek”, vagyis a Szovjetunió felbomlása után készült alkotások nem találhatók. Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint Vlagyimir Putyin elnök májusban utasította az orosz oktatási minisztériumot, hogy az Elnöki Kulturális és Művészeti Tanáccsal együtt állítson össze egy listát a 100 legjobb szovjet és orosz játékfilmről, melyet majd oktatási intézményekben fognak bemutatni. Az iskoláknak azt is javasolják, hogy a listán szereplő filmek töredékeit használják szemléltető és kiegészítő anyagként az órákon tárgyalt témákhoz, valamint lehetőség van a filmek teljes egészében történő bemutatására is a tanórán kívüli tevékenységek részeként.
(Összeállította: Tha)