home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Történelmi kitekintések
Martinek Imre
2021.10.31.
LXXVI. évf. 43. szám
Történelmi kitekintések

Közös szakmai konferenciát tartott újvidéken magvető havának (október) 30. napján a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (VMHT) és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE).

A helyszín az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiuma volt, ahol a TANOM (tanítók és más oktatási szakemberek oktató-nevelő munkája) Fejlesztő Program részeként megvalósuló továbbképzés szervezői és előadói ezúttal egy újabb időtálló / múltvallató időutazásra invitálták az egybegyűlteket.

Az elhangzott szakmai értekezések gerincét az 1941 és 1944 közötti időszakban jegyzett délvidéki magyar uralom főbb mozzanatainak (előzményeinek és lefolyásának, illetve epilógusának) bemutatása képezte, de egy helytörténeti előadás révén a törökbecsei Rohonczy-birtok fénykorába és bukásába is betekintést nyerhettünk.

Az október végi konferencia szakmai közreműködői Surányi Roland, a VMHT elnöke; Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya; dr. Mészáros Zoltán, a szabadkai Történelmi Levéltár munkatársa, történész; dr. Ózer Ágnes, nyugalmazott újvidéki muzeológus és aktív történész; dr. Szakály Sándor a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója; Besnyi Károly bácskossuthfalvi helytörténész, a VMHT oszlopos tagja, valamint Korenchy László, a VMPE alelnöke voltak.

Helyszíni beszámolónk teljes formátuma lapunk nyomtatott számában lesz olvasható.  


Dr. Ózer Ágnes


Surányi Roland, a VMHT elnöke


Dr. Mészáros Zoltán


Dr. Szakály Sándor


Lukács Gabriella, a VMPE elnök asszonya


Korenchy László, a VMPE alelnöke


Csoportkép  

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..