Miklós Bácsfeketehegyen született, tanulmányait a topolyai mezőgazdasági középiskolában, majd a zentai kertészeti főiskolán folytatta. Aztán történt egy pálfordulás... és jelenleg az újvidéki Magyar Tanszék negyedéves hallgatója. Pár hónappal ezelőtt a Foszlányok című kéziratával kiérdemelte a magyarországi Székely János költészeti és drámaírói ösztöndíjat, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg.
* Rengeteg vers után tavaly nyáron előrukkoltál egy prózaszöveggel. Vajon átváltassz-e prózába, kérdeztük, s te határozott nemmel válaszoltál. Rájöttél, hogy  számodra csak a vers nyújt megszólalási lehetőséget? Miért épp a vers?
— Konkrét választ nem tudok adni, mivel legszívesebben prózai alkotásokat olvasok, azok közül is főleg nagyregényeket. De persze a verseket is szeretem, kisgyerek korom óta. Hogy mi vezetett eddig, azt nem tudom. Eredetileg történeteket szerettem volna elmesélni, ám arra kellett rájönnöm, hogy hiába próbálok egy történetet közölni, ha prózában nem tudom azt a hatást elérni, amit egy verssel elérhetek. Ebben a kötetben is van néhány vers, amelyben konkrét történeteket igyekszem elmesélni, de a kihagyások és a homály miatt egyszerűen nem tudom prózában úgy megírni, hogy azt a hatást keltse, mint egy vers. Ezért írok verseket, az említett prózai szöveg csak próbálkozás volt. Csak egy játék, egy vicc, talán nem is gondoltam komolyan. Pillanatnyilag tehát úgy érzem, hogy továbbra is a versnél maradok.
* Vannak olyan versek és szövegek, amelyek voltaképpen nem gyerekeknek íródnak, aztán mégis a gyermekirodalom fogadja be magába. Olvastam pár költeményedet, melyek akár egy gyermeknek szánt kötetben is megjelenhettek volna. Ha valaki felkérne, írnál gyerekverseket?
— A közelmúltban felkértek, tartsak előadást a feketicsi általános iskolában, s arra is megkértek, írjak néhány gyerekverset is. Nos, ennek kapcsán aztán elgondolkodtam azon, hogy valóban kiknek is íródtak ezek a versek. Magam sem tudom, ki az, aki befogadhatná és megérthetné. Van egy-két gyerekkori emlék ihlette költeményem, de hogy gyerekeknek szólnak-e, azt nem tudom. Tulajdonképpen nem is a gyerekeknek írtam, hanem magamnak. Hobbiból, a feszültség levezetésére.
* Kik azok, akik hatottak rád és kik azok, akikről írsz? Kik azok az elődök, akik formálták a gondolkodásodat?
— Szerintem minden író, költő, akinek a műveit olvastam, valamilyen módon hatott rám. Már a kötet címében (Nem indul hajó) Domonkosra utalok. Szándékosan senkit sem szeretnék utánozni, senkihez se akarok hasonlítani. Csak leírom azt, amit jónak látok. Például a Quo vadis című Nobel-díjas regény hatására is megszületett egy vers. Nem az író, hanem a téma hatott rám. Voltaképpen a magyar irodalom nagyjai közül, Csokonaitól kezdve talán mindet fel lehetne sorolni, de én ezzel nem szeretnék foglalkozni.
* Négy ciklusból áll a köteted. Már nem tudom, hol tartok, Igen, kérem, ez istenkísértés!, Poétika, Foszlányok a múltból. Melyiknek a tematikáját érzed a legerősebbnek? Melyik az, amit témában tovább lehetne vinni?
— Úgy szerkesztettem meg a kötetet, hogy minden ciklus más-más téma köré csoportosul. Amiről a legjobb kritikákat kaptam, s amiről úgy gondolom, hogy követhető lehet, az a Foszlányok a múltból, az utolsó ciklus. Van benne két olyan vers, amely felkeltette a kritikusok figyelmét. Szerintük több ilyet kellene írnom. Történelmi eseményekhez kapcsolódnak, prózaversek, a világháború eseményeit dolgozzák fel valamilyen emlék kapcsán, kisemberek sorsát a nagy, világrengető eseményekben. Balladai hangvételű, kihagyásos szerkezetű prózaversek. Úgy gondolom, lesz folytatásuk. Talán azért is, mert szeretem a történelmet, és foglalkoztatnak az emberi sorsok.
* Csak a kritika hatására, vagy mert valóban közelebb állnak hozzád?
— Mint már említettem, nagyregényeket szeretek olvasni, ezért úgy vélem, elkerülhetetlen, hogy néha átcsapjak prózába versírás közben.
* Nálad is jelen van egy elidegenedési mozzanat a falu és a város párhuzamában. Feketicsen születtél, Újvidéken tanulsz. Hogyan textualizálod ezt a verseidben? Hogyan éled meg Feketicset, hogyan Újvidéket?
— Volt egy tanárnőnk, aki Domonkos István: Kanadába nem indul hajó című művét a római Ovidius munkásságára vezette vissza: Ovidiust ugyanis száműzték a birodalom peremére, Tomiba, a mai Konstancába, és ez a Tomi a száműzöttség, a kirekesztettség szinonimájává vált. Persze nem úgy érzem magam, mintha száműzve lennék egy bácskai kis faluba, de a lehetőségek falun és városon annyira különböznek, hogy egy falubeli létet az ember úgy él meg, még ha ott született is, mint egy száműzetést. Próbálom ezt oly módon megfogalmazni, hogy ne hasson úgy, mintha trauma lenne falun élni, de akaratlanul is ez olvasható ki belőle.
* Helyenként távoli emlékekből építkezel. A legtöbb verseden érezhető valamilyen benyomás, impresszió. Van viszont néhány versed, amely olyan, akár egy recept: például elmondja, hogyan kell eposzt írni, vagy hogy a következő versedet hogyan fogod megírni. Ezek alapján a receptek alapján tudnál eposzt alkotni?
— Szerintem nem. Az eposzírás egyedül Homérosznak sikerült, bár az sem biztos, hogy a két nagy művét ő maga szerezte. Az a recept pedig hiába van meg, a massza odasülhet, elfogyhat a liszt, a só, és ki tudja, még milyen nehézségek adódhatnak közben. Én megelégszem azzal is, hogy a receptet le tudom írni. A megvalósítás az már nehezebb falat.
* Milyen lehetőségeket csillantott fel előtted a magyarországi ösztöndíj?
— Nagy lehetőséget látok benne, mivel egy évig aktívan foglalkoznom kell a versírással: időközi beszámolót kell készítenem, a ciklus elkészülte után pedig egy szakmai zsűri fogja értékelni a munkámat. A már említett Foszlányok a múltból ciklus néhány verse adta az ötletet, hogy jelentkezzem a pályázati felhívásra. A Hilda néni, valamint a Régen című vers hangulatát szeretném továbbvinni. Február 28-án egy időközi beszámolót kellett elküldenem a Nemzeti Kulturális Alapnak. Hat vers szerepelt benne, de választ még nem kaptam.

Az Olvass be újra! elnevezésű újvidéki kritikai beszélgetéssorozaton — melyet a Fiatal Írók Szövetsége rendez — március 25-én mutatkozik be Benedek Miklós.
Összeállította:
MOLNÁR KREKITY Olga

BENEDEK Miklós

Versből

Kilépsz a versből,
ebből a nyúlós masszából,
pedig igazából még be sem rendezkedtél,
minden holmid elfér egy kis kézitáskában.
Az első szerelmed és orgazmusod
(a sorrend most nem számít)
még a próza, hótól egyértelmű telében történt.
Azóta sokmindent megéltünk,
együtt és külön-külön,
süllyedtünk és emelkedtünk,
rímekben és verslábakban.
Sokat küzdöttem veled, harcoltam,
a fizikai erőszaktól sem riadva vissza,
mire nagy nehezen átjöttél,
és te máris futsz vissza.
Útközben egy búcsúlevelet
hagysz a küszöbön,
amiről tudod, hogy
úgysem fogom elolvasni.
Nem megyek utánad
(az nem az én stílusom),
de talán újra találkozunk,
ha majd alkalomadtán arra sétálok.
Addig unalmadban kiirtod az erdőket.

Az utazó

a limeseken túl
nem találom a helyem.
az érintetlen erdő megriaszt
a hidak nélküli zabolátlan folyók
akadályozzák a továbbhaladást
sehol egy útjelző tábla
városok sincsenek
helyettük csak néhány kunyhóból álló falvak.
a barbárok errefelé
fanyar erjesztett italokat isznak
és az arcomba böfögnek.
a szentélyek a szüzekkel
az agerek körül maradtak
még Hermész sem jön utánam
csak egy ló és egy hűséges kutya tart velem
más semmi ismerős.
(nem térkép e táj)
ballagunk céltalanul...

November

A tükör fölött a kiégett borotválkozó lámpa üres foglalata.
A pára lassan távozik a kattogva pörgő elszívón keresztül.
A radiátorra terített nedves törölköző lefojtja a bordák közé szorult melegséget.
Az asztalon álló jegyzettömb legfelső sárga lapján két mondat.
Bocs. Nem bírom tovább.
A papír repülővé transzformálódik, és egy törött szárnyú madár  röptéhez hasonló
hullámzó, pörgő ívet rajzol le.
Majd lezuhan két emelet magasságból.
A november végi nyárfákon már csak a fagyöngy gömbjei zöldülnek.

Fagyöngy — lat. Viscum album, szerbül imela — a Santalaceae családba tartozó, évelő, félélősködő (semiparazita), örökzöld (sempervirens) gyógynövény. Teája érelmeszesedés ellen ajánlott, jó hatással van a hasnyálmirigyre, szabályozza a hormonháztartást, vérzéscsillapító, csökkenti a vérnyomást, anyagcsere szabályozó, görcsoldó.